John Updike – A farm
Az idei nyár talán egyik legrövidebb olvasmánya volt A farm, John Updike tollából. A mindössze kétszázhúsz oldalas kötet azonban akármennyire is rövid volt és pörgős, mégis igazi elgondolkodtató és bonyolul könyv az emberi lélekről és a családi kapcsolatokról.
Joey Robinson új feleségébel és nevelt fiával meglátogatja öreg édesanyját a farmon, ahonnan az idők során jelentősen eltávolodott New York-i életének köszönhetően. A férfi a kezdetekben azon aggódik, hogy édesanyja nem fog kijönni újdonsűlt nejével, ami nem alaptalan, az idősz asszony ugyanis minden tőle telhetőt megtesz, hogy éreztesse, senki sem elég jó a fiának. Mi több, Joey korábbi feleségének képét sem száműzte otthonából, és nem egyszer emlékezteti rá és saját gyermekeire fiát, aki ezáltal kezd elbizonytalanodni magában.
A történetet során, ahogy telik a farmon töltött idő, Joey által gyakran visszatekintünk a múltba. Láthatjuk a fiatal és energikus édesanyját, az akkor még szépen gondozott farmot, ami erőteljes ellentétben áll a jelenlegi helyzettel, az idős asszonnyal és a mára már lepusztult, elhasznált telekkel. Mindez kivetül az anya-fiú kapcsolatra, az akkori helyzetre és a mostanira. Megmutatkozik a kettejük között levő szeretet, azonban ott van az elmúlás, a halál közeledtének szomorúsága, ami nem hagyja nyugodni őket. Joey bűntudatot érez, mert magára hagyta az anyját, részben amiatt, mert úgy érzi megfertőzi a kapcsolatait, másrészt azonban szereti New Yorki életét is, ami miatt a kötet visszatérő kérdésévé válik, mi lesz a farmmal, ha az anyja meghal?
A fő téma tehát ez az anya-fiú kapcsolat, de megjelenik mellette az anyós-meny viszony, nagymama-unoka és a férfi-nő vonal is. Peggy megpróbál jó kapcsolatot teremteni anyósával, azonban az eltérő gondolkodásmód és az idős asszony makacsságával, keserűségével sokszor nem tud azonosulni és egymásnak feszülnek. Ennek a közepén pedig ott van Joey, aki nem tud állást foglalni, hiszen ő is tudja – és az olvasó is -, hogy egy bizonyos szinten mindkettőnek igaza van. Ebből adódóan Peggy és Joey között is feszültség keletkezik, és a férfi megkérdőjelezi, vajon jól döntött-e, mikor elhagyta előző feleségét a mostaniért. Jól tette-e, hogy egy másik nő miatt lemondott saját gyermekeiről? Vajon Peggy a megfelelő nő számára?
John Updike zseniálisan ír, ráadásul csodásan és gyönyörűen mutatja be a tájat. Tökéletesen magunk elé tudjuk képzelni az egész farmot a hatalmas táblákkal a növényekkel és bokrokkal együtt, a kennellel, a házzal és mindennel együtt, meseszerű líraisággal elevenítve fel minden apró kis részletet. Ugyanez igaz Joey belső vívódásaira, a szerelmével, ahogyan Peggyről beszél. Ahogyan leírja gyönyörű feleségét, az érzéseit, amit kivált belőle a nő, teljesen elvarázsolt.
Különösen tetszett, hogy a szerző nem akart tökéletes figurákat alkalmazni, és tulajdonképpen egyik szereplő sem volt az. Mindenki valóságosnak tűnt a maga hibájával és azzal, hogy megpróbáltak jó viszonyt teremteni egymással. Keresték önmagukat és a helyüket az új családban, próbáltak önmaguk lenni, azonban féltek egymástól, hogy elveszítik jelenlegi pozíciójukat a másik szívében, féltek az elválástól és attól, hogy helyes döntést hoztak-e.
„Kitűnő könyv. Ha a formáról, a kontúrokról és a színekről van szó, Updike festő… ha metaforákról, Updike költő… ha pedig történetmesélésről, vérbeli prózaíró.” – Harper’s
Bár a regény 1965-ben íródott, a mondanivalója a mai napig aktuális. Nem egy eseménydús történet, nem ölel fel napokat, éveket, mindössze egy hétvégi, eseménytelen családlátogatást, mégis jelentős az üzenet, amit továbbítani akar. Különböző érzelmek hullámai sorakoznak ebben a kötetben oldalról oldalra, ami akárcsak Joey-t, minket is megdolgoztat. Aki szeret elmélkedni, annak ez egy tökéletes olvasmány lehet.
A recenziós példányért köszönet a 21. Század Kiadónak!
