Jandácsik Pál – Állatok maszkabálja
Az internet bugyraiban rengeteg különféle szubkultúrába bele lehet botlani. Megtalálhatjuk az ártatlan felszínt, de ha tovább kutakodunk és belemerülünk egy témába, akkor sokkal brutálisabb és bizarrabb alkotásokkal találkozhatunk. Nem kell messzire mennünk, ez már a pornóra is igaz, annak is megvannak a különböző fokozatai. Ám most mégis valami sokkal távolabbi és itthon talán kevésbé népszerű kultúrába merülünk bele. Ez pedig nem más, mint a furry-k szubkultúrája.
A furry szó jelentése bolyhos, szőrös, jelen helyzetben viszont antropomorfizált (ember alakú – mint az egyiptomi istenek) állatokat értünk rajta. Mai könyvük szereplői ugyanis részint furry-k. Jandácsik Pál Állatok maszkabálja című regényének előszavában egy részletes bemutatást kaphatunk róluk. Szokatlan téma, illetve körítés ez itthon egy regényben, de az írónak pont ez volt a célja, hogy Magyarországon eddig nem túl ismert stílust népszerűsítsen.
,,A hittel vigyázni kell – a hitünkkel olyan dolgokat is láthatunk, amik nincsenek is ott.”
Az Állatok maszkabálja 2016-ban jelent meg az Athenaeum kiadó jóvoltából. A borítót Földi Andreának köszönhetjük, egyből megfogja a tekintetet, szinte ránk parancsol, hogy vegyünk le a könyvesbolt polcáról.
Ezután pedig 259 oldalon keresztül láncol magához, és akármennyire elborzaszt nem hagy szabadulni.
A történet egy párhuzamos világban játszódik, ahol furry-k élnek, az emberek pedig csak, mint rémmesék szereplői és képtelen lények léteznek. Az állat-szereplők ellenére itt is megjelennek hasonló problémák, mint az emberi világban. A legjobb példa erre a rasszizmus (emiatt néha úgy éreztem, hogy a regény egy nagyon brutális elborult változata a Zootopiának).
Ebben a világban a gyilkosság ugyanolyan bűn, mint nálunk. Éppen ezért nem meglepő, hogy egy krimiben felgöngyölíthetetlennek tűnő üggyel találkozunk, már rögtön az első oldalakon. A Virágos Gyilkos újra és újra lecsap, a rendőrség pedig egyetlen használható nyomot sem talál. Hétköznapinak mondható az ügy? Egyáltalán nem, és senki sem sejti, hogy mennyire nem az.
A történetet több szemszögből követhetjük végig, sokszor nem egy visszaemlékezést kapuk a karakterektől, amik kiegészítik a sztorit, hanem nyomot adnak, amin csámcsoghatunk. Az író olyan ügyesen vezeti fel a katarzist, hogy a csavaron meglepődünk ugyan, mégis logikusnak érezzük, akármekkora képtelenségről van is szó.
,,Mindenhol ott van az irigység, mert mindenhol van megkülönböztetés.”
Főszerepben egy róka, Arthur és a párja, Christie, egy párduclány van. A könyv nagy részében nem túl terjengősen, pont elég részlettel ismerhetjük meg a kialakult kapcsolatukat és előéletüket. Christie története az exével és az apjával reálisan tragikus, éppen elég érzelmi hatás ahhoz, hogy sajnáljuk, és együtt érezzünk vele. Pont ennyire kell ehhez megkínozni egy szereplőt.
Arthur élete ehhez hasonlóan reális, hiába állatfejű emberekről beszélünk. A kapcsolatukkal, jellemükkel egyszerű szimpatizálni, éppen ezért tudunk aggódni értük, amikor a dolgok kezdenek elromlani.
Jandácsik Pál írói stílusa egész egyszerű, érződik rajta a gyakorlat, amit nem idén szerzett. A brutálisan perverz jelenetek ellenére (vagy éppen azért?) a regény be tudja szippantani az embert. Noha eleinte hétköznapi, sőt talán unalmas történetnek tűnik, ám egyre szürreálisabb lesz és elkezdi az olvasó agyát birizgálni a gondolat, hogy ki lehet a tettes, mi az indítéka. Amikor pedig választ kapunk, eldobjuk az agyunk!
A regényt nem csak a furry kultúra rajongóinak ajánlanám, hanem mindenkinek, aki szereti a krimiket vagy a valóságon túlmutató dolgokat.
Végül egy videoklip a hangulat megadásának.
