Sorozatok

Ilyen volt a Raising Dion második évada

Év elején megérkezett a Netflixre a Raising Dion (Szuperhőst nevelek) második évada, amiben újra láthatjuk kicsi főszereplőnket, ahogy éli az átlagos életét, miközben bontogatja különleges erővel rendelkező szárnyait.

A Netflix 2019-ben mutatta be a sorozat első évadát, amiről már korábban írtunk. Sokak kedvencévé vált a kilenc részes műsor, ami Dennis Liu író azonos című képregénysorozatán alapszik. A második szezonban nyolc résszel találkozhatunk, ami sajnos már nem volt annyira jó, mint az elődje.

A cselekményről

A Szuperhőst nevelek második évada továbbra is Nicole (Alisha Wainwright) és most már 12 éves fiáról, Dionról (Ja’Siah Young) szól, aki továbbra is ismerkedik képességeivel. Dion egy Tevin nevű edző mellé kerül, akivel együtt dolgozik azon, hogyan tartsa kordában az erejét. Pat (Jason Ritter), aki ugye az első évadban alakította a Görbe embert, most ismét visszatér, hogy segítsen “szeretteinek”, ugyanis a benne lakozó lény másba költözött. Eleinte senki sem hisz neki, de aztán végül kiderül, hogy igaza volt. Az Igazság Trió, valamint új társaik szembe szállnak az ellenséggel, ami nem csak egy lény, hanem annak fura társai, akik megfertőzik majdnem az egész várost.

Karakterek a sorozatban

Dion továbbra is barátaival, Igazság Trióként élvezi szuperhős képességeit. A szereplők közt ismét találkozhatunk Sammi Haney leányzóval, aki Esperanza néven segít társainak, valamint Gavin Munn fiatal színésszel, aki Dionékhoz csapódott, mint okostojás. Főszereplőként lesz még jelen Jazmyn Simon, mint Kat, aki Nicole testvére és Ali Ahn, aki a kutatóközpont fejét, Suzanne Wut alakítja. Újoncként egy Janelle Carr nevű lány csatlakozik a szuperhős csapathoz, akit Aubriana Davis alakít, neki is van különleges képessége.

Összességében kicsit spoileresen

A Raisign Dion első évadát nagyon szerette mindenki, valami újat mutatott a szuperhősködésben, de ez a folytatás szinte mindent elrontott. Zombikkal találkozhattunk benne, furcsa lényekkel, a Görbe ember bár szerepet kapott, de még sem volt annyira hihető elődjéhez képest. Az eleje még talán egész jól is indult. Dion folyamatos fejlődése remek választás volt a második évadra, ahogy az is, hogy mindezek ellenére próbálták nem elfeledtetni velünk, hogy ő még mindig csak egy gyerek. Azonban sokan idegesítőnek találták a karakterét, mert kissé elkényeztetett és akaratos, de a tizenéves gyerekek többsége ilyen. Akaratosak és néha tényleg el vannak kényeztetve, tehát szerintünk hiteles volt az alakítása, a játéka. Az új karakterek behozása szintén jó húzás volt a készítőktől, hiszen kellenek még a jóságos, különleges képességgel megáldott gyerekek.

Ezen kívül viszont borzalmas volt.

Dion édesanyja, Nicole most a fia új trénerével, Tevinnel (Rome Flynn) kerül közelebbi kapcsolatba, amiről úgy gondoljuk, hogy felesleges töltelékrész volt, nem kellene elvinni ebbe az irányba, egy nő tud egyedülálló anyaként is erős és határozott lenni, ezt kéne inkább megmutatniuk.

A szörnyek és a zombis rész nagyon kellemetlen volt, az első évad után senki sem gondolt ilyen folytatásra. Szerencsére az új karakterek és azok képességei ezt talán elfeledtették velünk.

Azzal egyet tudunk érteni a többi kritikussal, hogy a történet kissé össze volt csapva. Az írók most nem nagyon erőltették meg a fantáziájukat. A néző azt érezheti, hogy minden résszel egyre csak lejjebb csúszik a széria minősége és unalmassá válik. Aztán a vége felé és a harmadik évadnak szánt nyitás ismét felébreszt mindenkit. Igazán érdekessé, valamint várólistássá teszi a sorozatot azzal, hogy felnőtté válik Dion. Ez mindenképpen jót fog tenni a műsornak. Azt még nem tudjuk megkapja-e a harmadik évadot, de kíváncsian várjuk mi fog történni!

Hozzászólások