Holly Jackson – Jó kislányok, rossz viszonyok
Múlt héten olvashattátok az értékelésünket Holly Jackson első regényéről, amely egy Young Adult bűnügyi történetet mesél el. A Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz nemzetközi sikere után két folytatással és egy előzménykötettel bővült a könyvsorozat, amelynek a második kötetét már magyarul is olvashatjuk. A Jó kislányok, rossz viszonyok 2022-ben jelent meg Horváth M. Zsanett fordításában, a Kolibri Kiadó gondozásában.
Pippa Fitz-Amobi az Andie Bell-ügy sikeres felderítése után felhagyott a nyomozással. A bonyolult gyilkosság történetét feldolgozó bűnügyi podcast hatalmas népszerűségnek örvend, és a hallgatók izgatottan várják a második évadot. Pip azonban nem szeretné újra veszélybe sodorni a szeretteit, hiszen egyiküket már elvesztette a tavalyi nyomozás során.
Amikor azonban eltűnik az egyik közeli barátja, a rendőrség nem tesz semmit, így Pip kénytelen ismét akcióba lendülni. Ha a zsaruk nem foglalkoznak az üggyel, majd megteszi az önjelölt detektív, aki már bebizonyította, hogy még egy rendkívül összetett rejtély sem fog ki rajta. A kisvárosban senki sem beszél az ügyről, de mindenki figyeli az eseményeket. Little Kilton minden sötét titka újabb kérdéseket vet fel. Vajon Pip megtalálja a válaszokat, mielőtt kifut az időből?
A kutatási napló helyett izgalmas vizuális anyagokat és dokumentumokat kapunk.
Az első kötetben a főszereplővel közös nyomozásunkat elsősorban a kutatási napló segítette, amely tartalmazta az aktuális fejleményeket, az interjúkat, sőt még a gyanúsítottak listáját is. A Jó kislányok, rossz viszonyok azonban már kilép az iskolai projektmunka keretei közül, így a könyv felépítése is megváltozik. Kapunk egy térképet a bűnös kisvároshoz, amely segíthet nyomon követni az eltűnt barát útját. Pip továbbra is interjúkat készít az érintett személyekkel, de most több képi bizonyíték is szerepel a könyvben. Néhány cikket is olvashatunk, amelyek a Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz című podcastet véleményezik. Igen, végre kiderült, hogy pontosan mire utal az első kötet és a könyvsorozat címe. Kissé furcsállom, hogy a leleplezés csak a második részben történt meg.
Pip segítőinek tábora egyre bővül a történet során.
Míg korábban Pip csak Ravival dolgozott együtt az Andie Bell-ügy megoldásán, addig ezúttal igencsak megnövekszik a segítői száma. Egyrészt a podcastnek köszönhetően gyakorlatilag nyilvánosan zajlik a Jamie Reynolds eltűnésével foglalkozó nyomozás, így a közönség is megoszthatja az információit és a feltételezéseit. Másrészt Pipet megkéri az eltűnt férfi öccse, Connor és édesanyja, Johanna, hogy segítsen megtalálni Jamie-t. Azt hihetnénk, hogy valódi közösségi üggyé válik a nyomozás, azonban a főszereplőnk még mindig szeret titkolózni, és a veszélyes akcióktól sem riad vissza.
Ismét egy feszültséggel és fordulatokkal teli nyomozásban vehetünk részt.
A Jó kislányok, rossz viszonyok egy teljesen más bűnügyre fókuszál, mint az előző kötet, így bőven tud újdonságot mutatni az olvasóknak. Míg az Andi Bellről szóló nyomozás során Pipnek a múltban kellett gyanús jeleket keresgélnie, addig most a jelen és jövő a tét. Ahogy telik az idő, egyre kevesebb az esély arra, hogy élve megtalálják az eltűnt Jamie-t, ezért gyorsan kell cselekedni. Pip retteg attól, hogy kifutnak az időből, ráadásul még a korábban megoldott ügyhöz kapcsolódó bírósági tárgyalásokkal is foglalkoznia kell. Szerencsére ezt nagyrészt átvállalja Ravi, aki figyelemmel követi a Max Hastings-ügy fejleményeit.
A borító a nyomozás és a podcast hangulatát idézi.
A Kolibri Kiadó átvette a könyv eredeti borítóját, amely a bűnügyi podcastre fókuszál. A piros háttér a podcastről szóló cikkek részleteit rejti, de a hangsúly a fülhallgatón és az ujjlenyomatokon van. Ez a borító megőrzi a könyvsorozat stílusát, mégis másabb hangulatot áraszt, mint az előző kötet.
A Jó kislányok, rossz viszonyok szórakoztató és izgalmas folytatása Pip önjelölt nyomozói karrierjének.
Holly Jackson sorozata esetében nem kell félnünk attól, hogy a második kötet unalmas lesz. Ezúttal ismeretlen számunkra a végkifejlet, hiszen nem tudjuk, hogy Jamie mikor és hogyan fog előkerülni. A történet végén pedig felbukkan egy meglepő cselekményszál, ami új irányba tereli a nyomozást, és kissé lerombolja a rejtély megoldására vonatkozó elképzeléseinket. Ha tetszett nektek Pip első detektívkalandja, akkor mindképpen érdemes elolvasnotok a folytatást!
Olvastátok már? Osszátok meg a véleményeteket velünk!