Média

Hat éve hunyt el Paul Walker

Hat évvel ezelőtt, a hollywoodi sztárvilág elvesztett egy csillagot. 2013. november 30-án, a Halálos Iramban filmek által ismertté vált Paul Walker elhunyt egy tragikus autóbalesetben. Halálának híre az egész világot megrázta. Nem csak egy tehetséges színész távozott az élők sorából, hanem egy nagyszerű ember is, aki személyiségével a filmvásznon kívül is elvarázsolta az embereket.

Walker színészi pályafutását már tipegő korában elkezdte. Televízós reklámokban szerepelt, később pedig modellkedett is. Ahogy egyre idősebb lett, komolyabb produkciókban szintén megmutathatta tehetségét. Viszont az igazi áttörés csak 2001-ben következett be az életében, amikor megkapta Brian szerepét a Halálos Iramban című filmben. A mozi rendkívül nagy siker lett, nem csak Amerikában, hanem az egész világon. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy jövőre már a kilencedik résszel térnek vissza. Sajnos, már Paul nélkül. A színész halála előtt a Halálos Iramban franchise hét filmjében szerepelt.

Walker a hetedik rész forgatásának idején vesztette el az életét, de a legtöbb jelenetét akkorra már felvették. A hiányzó képkockák testvéreinek közremüködésével készülhettek el. Caleb és Cody léptek az elhunyt színész helyébe, majd az utómunka során, számítógépes technikával jelentették meg Paul arcát. A film méltó emléket állított Walkernek. Az utolsó perceket nehéz úgy végignézni, hogy ne érzékenyüljön el az ember. Wiz Khalifa és Charlie Puth közös dala, a See you again, szintén a színész emékét őrzi.

Paul mellett, Vin Diesel a Halálos Iramban filmek egyik legismertebb alakja. A két színész a kezdetek kezdete óta dolgozott együtt, így nem meglepő, hogy igen szoros barátság alakult ki közöttük. Nem túlzás kijelenteni, hogy már családtagként tekintettek egymásra. Paul annak idején Dieselt kérte fel, hogy legyen a lánya, Meadow keresztapja, míg a Dom Torettot alakító színész Paulának nevezte el gyermekét, elhunyt barátja tiszteletére. Vin Diesel a közösségi oldalain a mai napig ír Paulról. Legutóbb szeptember 12-én, az Instagramon tett közzé egy hosszú bejegyzést, amit Walkernek címezett. A színész ezen a napon ünnepelte volna a 46. születésnapját.

 

2018-ban a Paramount Network által a színész emlékére megjelentettek egy dokumentumfilmet, ami az I am Paul Walker címet kapta. A produkcióban soha nem látott archív felvételeket mutattak be a színészről. A családtagjai és a barátai szintén megszólaltak, akik elmesélték, milyen ember is volt valójában Paul. Aki valaha is figyelemmel kísérte a színész pályafutását, annak mindenképpen figyelmébe ajánlanám ez a filmet.

Pault nem véletlenül tartották Hollywood egyik legjószívűbb színészének. Rengeteget segített, ahol tudott. Megalapította a Reach Out Worldwide névre keresztelt szervezetet, ami a természeti katasztrófák áldozatait hívatott megsegíteni. Bár Walker már életét vesztette, öröksége a mai napig megmaradt. A szervezet vezetését, a testvére, Cody vette át, aki a mai napig elszántan folytatja azt a munkát, amit anno Paul elkezdett.

Az óceánok védelmével kapcsolatban szintén kiemelkedő munkát végzett. Ez volt az egyik legnagyobb szenvedélye, szívesen töltötte szabadidejét a végtelen vizeken. Az élet a színészi pályára sodorta, de képzett tengerbiológus volt, aki minden tőle telhetőt megtett az óceánok védelme érdekében. Halála után lánya, Meadow Walker vitte tovább örökségét, és megalapította a The Paul Walker Foundation szervezetet.

Amikor apámra gondolok, azon kapon magam, hogy a szenvedélyein elmélkedek. Az óceánok iránti szenvedélyére, az állatok megmentésére, mások megsegítésére és a spontán jócselekedetre. Azért szerettem volna megalapítani ezt a szervezetet, hogy megoszthassam a világgal apámnak ezt az oldalát is.

Noha a legtöbben Paul munkásságát a Halálos Iramban által ismerik, az Összeláncolva című filmben láthatjuk a színész egyik legzseniálisabb alakítását. Szívet tépő alkotás, amit ha megnézünk, szem nem marad szárazon. Paul a filmben egy Nolan nevű férfit alakít, aki 2005-ben várandós feleségével együtt bemegy a New Orleans-i kórházba. Felesége belehal a szülésbe, a kisbaba pedig egy inkubátorban küzd az életben maradásért. A Katrina hurrikán közben egyre jobban tombol, hamarosan elkezdik evakuálni a kórház épületét is. Nolan viszont nem hajlandó elmenni, a gyereke mellett marad, aki a kórházi inkubátorhoz kötve továbbra is az életéért küzd.

Paul egy interjúban maga is elismerően nyilatkozott a filmről, aminek nem csak főszereplője, de producere is volt egyben.

Nagyon szeretem benne a tisztaságot. A legtöbbször mindig nagy akciófilmeket csinálok, ahol körbe-körbe rohangálok, és én vagyok a menő srác. Ez időről időre szórakoztató. De nagyon jó volt egy olyan mozit csinálni, ahol egyszerűen csak őszinte vagy, és a szívedből mondod a dolgokat.

Walker 2013 november 30-án a Reach Out Worldwide jótékonysági eseményén vett részt, amikor a barátja új autójával elindultak egy körre. A szórakozásnak induló kocsikázás sajnos hamar tragédiába torkollott, ugyanis kisodródtak az útról, majd miután egy fának csapódtak, a jármű kigyulladt. Mindketten életüket vesztették a balesetben.

Bár a színész már hat éve nincs közöttünk, nem elképzelhetetlen, hogy látni fogjuk még a mozivásznon. Az eddig megjelent információmorzsák szerint, nagy esély van arra, hogy a jövőre megjelenő Halálos Iramban filmben a technika segítségével újra visszatér.  

Sok idő eltelt, de reméljük, hogy Paul Walker neve továbbra sem merül feledésbe. A színész munkássága példaértékű mind a vásznon, mind a kamerák mögött, így mindenképpen megérdemli, hogy megőrizzük az emlékét.

Nyugodj békében, Paul Walker! 

Hozzászólások