Hamarosan érkezik a Molly Southbourne folytatása!
Az Agave Kiadó még a tavalyi évben hozta el nekünk a Molly Southbourne sorozat első részét, nemrég pedig érkezett a hír, hogy már az idei év első felében szállítják nekünk a folytatást!
A második könyv ott veszi fel a fonalat, ahol az első véget ért: Molly életben van és menekül, miközben számára ismeretlen emberek üldözik, akik látszólag sokkal többet tudnak róla, mint ő maga. Ugyanis túl sokan emlékeznek rá: tudják róla, hogy mi is ő valójában és hogy hány gyilkosság szárad a lelkén. Emiatt a lány egy percre sem érezheti magát biztonságban és állandóan résen kell lennie, nehogy rosszakarói kezébe kerüljön.
Vajon meddig lesz képes folytatni a hajszát és elmenekülni üldözői elől?
A történet tehát, az elsőhöz hasonlóan ezúttal is rendkívül izgalmasnak ígérkezik. A horror és a weird irodalom kedvelői valószínűleg ebben a kisregényben sem fognak majd csalódni. Mi már nagyon várjuk, hogy még többet olvashassunk Molly kalandos életéről és szerencsére nem is kell már túl sokáig kitartanunk.
A kötet várható megjelenési ideje ugyanis 2022. február 8!
Sőt a kiadó honlapjáról akár már elő is rendelhetjük, hogy minél előbb kézhez kaphassuk!
Tade Thompson: Molly Southbourne feltámadása (Molly Southbourne 2.)
Ki volt Molly Southbourne? És mit hagyott hátra?
Egy kiégett pince. Egy vérrel írt név. Gyilkosságra emlékező testek, melyek közül egy életben maradt. És egy sor szabály, melyek többé nem érvényesek.
Molly Southbourne életben van. Ha életben is akar maradni, akkor menekülnie és bujkálnia kell, folyton harcra készen. Vannak ugyanis emberek, akik emlékeznek rá: tudják, hogy micsoda valójában, és hogy miket tett. Néhányan élve szeretnék, mások holtan akarják látni. És mindegyiküknél ott rejtőzik egy-egy darabkája a lány fejében összeálló kirakósnak.
Vajon Molly elmenekülhet előlük, vagy szembe kell néznie teremtésének véres múltjával?
Olvastátok már az első részt? Ha igen, hogy tetszett? Tervezitek beszerezni a második részt? Írjátok meg nekünk kommentben!