Filmkritika: Alex Strangelove (2018)
A világ sokszínű, mindegy, honnan nézzük. Varázslatos tájak, városok, érdekes emberek. A kapcsolatok és még a saját személyiségünk is komplikált, néha még önmagunk számára is, nem beszélve a szexualitásról. Az emberek egy fokkal bátrabban bújnak elő a számukra fontosaknak, mint évtizedekkel ezelőtt, az interneten pedig könnyebb tájékozódni, edukálódni ebben a témában.
Találd meg önmagad
Craig Johnson 2009-ben mutatta be a világnak első filmjét, a True Adolescents című felnőtté válásról szóló vígjátékot. 2014-ben jelent meg első LMBTQIA-témájú műve, a Csontváz ikrek, amit a magányról és időskorról szóló vicces hangvételű dráma, a Wilson követett 2017-ben. 2018-ban kiadta Alex Strangelove című komikus romantikus drámáját, valamint jelenleg is fut a tavaly debütált Love Life című sorozata, ami a különböző kapcsolatokról, az első szerelemről, a változásról szól.
Alex Truelove (Daniel Doheny) osztályelnök és jeles tanuló. Vannak barátai, ellenségei és csodálói, és rendkívül érdekli a biológia. Baráti körébe hamarosan érkezik egy lány, Claire (Madeline Weinstein), akivel rövidesen járni kezdenek. Azonban valahányszor a következő szintre lépnének, Alex elbizonytalanodik. Dell (Daniel Zolghardi), Alex legjobb barátja a nővére segítségével kivesz a párnak egy hotelszobát. A nagy napig hátralevő egy hétben Alex megismerkedik egy nyíltan meleg egyetemistával, Elliottal (Antonio Marziale), akivel hamar megtalálja a közös hangot. Alex barátnőjével és a fiúval karöltve indul el az úton, amelynek a végén tisztább képet kaphat saját szexualitásáról.
Bináris szerelem
Megmosolyogtató, érdekes történet, és még vicces is a maga módján. Még akkor is, ha az alapjáraton romantikus film vicces jelenetei a többi amerikai vígjátékhoz hasonlóan sokkal inkább kínosra, kellemetlenre sikerültek. A karakterek árnyaltak, egyediek, jól kidolgozottak. Egyikük sem tökéletes és talán nem is teljesen jó ember, de megtesznek mindent, amit tudnak, hogy azok legyenek, vagy legalább ott lehessenek a számukra fontos embereknek, ha támaszra van szükségük.
Még oktatás szempontjából is kilóg Alex története a többi hasonló témájú, hasonló kontextusra épülő film közül. A hetero- és homoszexualitás mellett előkerül a pán- és a biszexualitás is, valamint az ezektől való “fóbia”, a szexualitással kapcsolatos kifejezések meg nem értése. Ezeket egy-egy jelenetben úgy ábrázolták, hogy a hozzá nem értők, az LMBTQIA közösséggel még csak ismerkedők könnyen megérthessék. Ha nem is kaptak sok időt a képernyőn ezek a karakterek, a reprezentálás megvolt, ezúttal sztereotípiák nélkül.
Az utolsó negyed óráját kivéve mindent imádtam a filmben. Komoly témákat feldolgozó, mégis könnyed Netflix-élmény volt. Csak a végén személy szerint úgy éreztem, hátbaszúrtak. Mert hiába lett megemlítve több szexuális orientáció is, úgy tűnt, ha választania kell egyet a főszereplőnek, akkor továbbra is csak két opció van – hetero és meleg. Ez az aspektusa a cselekménynek számomra irritáló volt és utólag rontott a történet többi részén is. Így lett a filmélmény végül keserédes.
Ennek ellenére mindenképp ajánlom minden tizenhat éven felülinek, identitástól, érdeklődési körtől függetlenül. Noha oktató szándékú és van egy adott célközönsége, ez nem jelenti azt, hogy nézhetetlen lenne azok számára, akik ezen a körön kívül esnek.