Filmek, amiket látnunk kell | 2022 májusi filmpremierek

Májusi filmpremierek érkeznek! Felkészültetek? Máris eltelt négy hónap az évből, szerintünk nagyon gyorsan halad az idő, ti is így érzitek? A filmek pedig csak gyarapodnak és egyre jobb alkotásokkal találkozhatunk. Most is, mint mindig, jöttünk, hogy bemutassuk nektek azokat a műveket, amikre érdemes egy mozijegyet vásárolni és nagyképernyőn át csodálva megnézni őket. 

Május 5.

Először is kezdjük a májusi mozipremierek közt a Doctor Strange az őrület multiverzumában című remekművel, amire több, mint 5 évet kellett várni. A történet szerint Dr. Stephen Strange tiltott varázslatot vet ki, amely megnyitja az ajtót a multiverzum felé, beleértve önmaga alternatív változatait is. Az ellenség azonban túlságosan erős, ami arra készteti őt, hogy összefogjon pár szuperhőssel. Továbbra is a lenyűgöző Benedict Cumberbatch színészt láthatjuk majd főszereplőként, de ismét találkozhatunk Benedict Wong, Chiwetel Ejiofor, Michael Stuhlbarg és Rachel McAdams karaktereivel. Újoncként Xochitl Gomez lép be az őrület multiverzumába, aki egy tinédzsert fog megformálni, aki dimenziókon keresztül tud utazni. Mellettük még feltűnik Elizabeth Olsen, mint Scarlett boszorkány és Patrick Stewart, mint Charles Xavier professzor az X-Menből. A színészgárda felhozatalból arra lehet következtetni, hogy egy nagyon érdekes filmnek nézünk elébe. Már alig várjuk, hogy megjelenjen, de addig is emlékezzünk vissza a Doctor Strange első részére, amiről a 2016-os megjelenése után írtunk.

Május 12.

A múlt hónapban is kaptunk Zac Efron főszereplésével egy filmet (Arany) és most itt a Tűzgyújtó, amiben szintén ő lesz majd látható. A Stephen King azonos című regénye alapján készült alkotás története egy lányról szól, akinek képességei vannak, mégpedig az, hogy tüzet tud előidézni a gondolataival. Mint szinte minden ilyen sztoriban, itt is előkerülnek a rossz emberek, akik kísérletezés céljából szeretnék elfogni a különleges erővel rendelkező embert. A filmben feltűnnek még a következő színészek: Ryan Kiera Armstrong, Gloria Reuben, Michael Greyeyes, Sydney Lemmon, Tina Jung, valamint Neven Pajkic. Stephen King nagyszerű regényének már 1984-ben volt egy megfilmesített változata, kíváncsiak vagyunk most hogyan hozták létre ezt világot.

Szerintünk nem kell bemutatni a tehetséges úszónőt,  Hosszú Katinkát, aki Magyarország egyik csodája, háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok. Ha esetleg szeretnétek jobban megismerni őt, akkor május 12-én a mozivásznak előtt megtehetitek, ugyanis készült róla egy dokumentum film. Ebben az alkotásban megtudhatjuk hogy hogyan is jutott el odáig, ahol most tart. Katinka címmel hamarosan látható lesz a mozikban.

Május 19.

Nicole Kidman és Alexander Skarsgård főszereplésével jön Az Északi című alkotás, ami egy akciódús eposz, amely egy fiatal viking herceget követ nyomon, amint megbosszulja apja halálát. A film a 914-es évben, a “landnámsöld” idején játszódik. A “landnámsöld” (szó szerint “földfoglalás kora”) Izland korai betelepedésére utal, az Althing megalakulása előtt. Érdekességként azt is megtudtuk a filmről, hogy nagyon lazán Amleth történetét követi, amely a Saxo Grammaticus által 1200 körül írt Gesta Danorumban (Dánok története) jelenik meg – de korábbi szájhagyományok alapján. Többek között Amleth ihlette Shakespeare Hamletjét. Továbbá a főszereplők közt látható lesz a fiatal és tehetséges Anya Taylor-Joy, aki A vezércsel című sorozatban játszott főszerepet, valamint Claes Bang, aki a Karantén melóban formálta meg karakterét.

Újabb magyar film a májusi filmpremier felhozatalában. A Boszorkányházban öt boszi/varázsló él egy fedél alatt és most napvilágot lát mindenki ereje. Egy dokumentum filmet készítenek a villában ahol élnek, hogy megmutassák hogyan használják a mágiát. A forgatás alatt számos titokra és érdekességre derül fény, valamint vicces és meglepő helyzetekbe is kerülnek a szereplők. Mindezek mellett pedig a filmesek rájönnek, hogy milyen rövid is a halandó életük a halhatatlanok közt.

Május 26.

Tom Cruise újra visszatér az egyik legsikeresebb filmjének főszereplőjeként, a Top Gun: Maverick című alkotásban. Ebben a történetben több, mint harminc évnyi légierőnél tett szolgálat után, Pete Mitchell bátor tesztpilótaként folytatja karrierjét. Azonban nem akarja, hogy előléptessék és most egy csapat újoncot képez ki. Múltját sötét emlékek fedik és emiatt ideje szembenézni legnagyobb félelmével. A főszereplők közt ismét feltűnik Tom mellett Val Kilmer is. Aki szerette az 1984-ben bemutatott alkotást, ezt sem hagyhatja ki.

Végezetül pedig a közönségkedvenc és nagy sikernek örvbendő Bob burgerfalodája lesz látható a májusi mozipremierek felhozatalában. A sorozat megkapta a saját filmjét is, ami biztosan rengeteg rajongónak fog örömet okozni. A szinkronhangok természetesen ugyanazok a személyek lesznek, akik a sorozatban is közreműködnek, tehát H. Jon Benjamin, Kristen Schaal, Dan Mintz és Kevin Kline.

Ez lett volna a májusi filmpremierek felhozatala. Ti melyik alkotás miatt látogatjátok meg a mozit, illetve van olyan film, amit hiányoltok a listánkról?

Filmek, amiket látnunk kell | 2022 áprilisi filmpremierek

Hozzászólások