Filmek

Filmajánló: Más ritmusra (Work it)

Ebben az évben érkezett a Netflixre a Work it nevű táncos film, amelyben a tehetséges énekes-és színésznő, Sabrina Carpenter kapott főszerepet. Nem mellesleg ő is részt vett a produceri munkálatokban és a film betétdalát is elénekelte. Hogy milyen volt a Work it, azaz a Más ritmusra című filmben? Azt is eláruljuk.

Először is már elég rég találkoztunk bármiféle táncos alkotással, így én személy szerint nagyon örültem neki, hogy kaptunk valami újat. A Work It sztorija talán klisés, de mégis ad valami pluszt és persze a szokásos mondanivalót sem hagyja ki, miszerint sose adjuk fel és érjük el az álmainkat, vágyainkat. A plusz pedig az, hogy az álmaink elérése mellett nagy hangsúlyt kellene fektetnünk arra, hogy kipróbáljunk valami mást, ami a komfortzónánkon kívül esik, mert lehet, hogy megszeretjük.

Talán egy kicsit spoileres lesz a következő pár mondat. Tehát a sztori kissé klisés. A lány, azaz Quinn Ackerman, a “főhősünk” aki álmai főiskolájára szeretne bejutni. Meg kell tanuljon táncolni, mert a felvételiztető valami izgalmasra vágyik, nem pedig egy újabb okos emberre. Ezért az iskola egyetlen tánccsapatába szeretne bekerülni, de ők elutasítják Quinnt, emiatt nekifog és egy új csapatot hoz létre. Ekkor pedig elkezdődik a botlábú Ackerman betanítása és közben az új tagok meggyőzése arról, hogy miért lesz jó nekik belépni a csapatba. Felkérnek egy híres koreográfust is, aki persze beleszeret a kissé szerencsétlen, de nagyon okos főszereplőnkbe és láss csodát, meg is van az egyik klisénk. Persze emellett lesznek szomorú részek, dühös megmozdulások, a táncverseny elveszítésétől való félelem és további olyan dolgok, amikkel korábbi táncos filmekben már találkozhattunk. Viszont ezek ettől lesznek jók, kikapcsolódást nyújtanak és szórakoztatóak.

A főszerepben láthatjuk a youtuber komikust, Liza Koshy-t, akinek a feliratkozóinak a száma iszonyat hamar az egekbe szökött. Vele korábban a saját sorozatában, a Liza on Demand-ban találkozhattunk, 2017-ben pedig játszott a Hulu Freakish című drámában. Sabrinat legutóbb a Tall Girl (A magas lány) című alkotásban láthattuk. Megemlíteném még a filmbéli csapat tánctanárát, Jordan Fisher-t, aki A fiúknak – Utóirat: Még mindig szeretlek című filmben szerepelt, továbbá Keiynan Lonsdale-t, aki a profi és nagyképű táncost alakította. Őt pedig a Flash – A Villám vagy A holnap legendái című sorozatokban csodálhattunk meg és szerepelt Camila Cabello Liar című dalában is.

A filmet Alison Peck írta és Laura Terruso rendezte, továbbá olyan nevek is fellelhetőek a producerek közt, mint például Alicia Keys vagy Leslie Morgenstein. Utóbbi olyan nagy sikerű alkotásokért volt felelős, mint például a Vámpírnaplók univerzuma, a Pretty Little Liars, a You, a The 100 és a Gossip Girl.

Hozzászólások