Filmajánló: Holnapután (2004)
A klímaváltozás egyre komolyabb problémákat okoz és készteti – szerencsére – változtatásra az embereket. A témát minden lehető nézőpontból megvizsgálják az ügy iránt elkötelezettek, nekem azonban most nem David Attenborough Egy élet a Földön cím könyve jutott eszembe és nem is a dokumentumfilmek a National Geography-n. Bár koruk mondhatni lejárt – legalább is nem hallok annyi új megjelenésről ezen a téren – katasztrófafilmek tucatjai szólnak hirtelen időjárásváltozásról, aminek mindig ugyanaz az előzménye: az emberi kapzsiság és a természet kifosztása.
Áradás, szárazság, tornádó, földrengés. A természet amilyen varázslatos, annyira veszélyes és könyörtelen tud lenni. Noha már tudjuk, hogy nem vehetünk el a Földtől mindent következmények nélkül, a legtöbb ilyen filmben nem lehet tisztán látni az ok-okozati összefüggést a hirtelen bekövetkező sorscsapás között. Ha nincs egy tudós, aki megmagyarázza, a laikus ember annyit lát a képernyőn, hogy egyik pillanatról a másikra megreped a talaj, riadót jelentenek be egy közelgő hurrikán miatt, vagy addig esik az eső, amíg a cselekmény helyszíne egy óriási úszómedencévé nem változik.
A négy évszak alig pár hét alatt
Roland Emerich, akiknek többek között a 2012-t és a Godzillát is köszönhetjük, még 2004-ben mutatta be a világnak Holnapután című művét. Noha a premier után nyilatkozott szakemberek pontatlannak találták a felsoroltatott katasztrófákat, a film hat díjat is bezsebelt egy évvel később, valamint tizenkét további díjra is nevezték.
Jack Hall (Dennis Quaid) paleoklimatológus egy konferencia során felhívja a figyelmet a klíma romlásának lehetséges következményeire. Jégtáblák rohamos olvadása, monszunok, egy második jégkorszak bekövetkezése a már így is ingatag egyensúly megbomlása miatt. Noha ő száz, esetleg ezer évet jósol a változás bekövetkeztének, rövidesen számtalan természeti katasztrófa sújtja mindegyik kontinenst. Nem telnek bele napok és Észak-Amerika egy részét letarolja egy tornádósorozat, Skóciában másodpercek alatt halálra fagynak az emberek, Manhattan-t pedig, ahol a fia, Sam (Jake Gyllenhall) egy versenyen szándékozik részt venni, elönti a víz.
Mire a kormány bármit is hajlandó tenni, a fagyot okozó légörvények az egész Egyesült Államokat hó- és jégtakaró alá temetik. Jake Washingtonból a fia megmentésére indul, aki közben apja utolsó tanácsait megfogadva igyekszik túlélni néhány másik emberrel együtt.
Tökéletlenül tökéletes
Noha az események egy része a hozzáértők szerint fizikailag lehetetlen, mégis jobban el tudom képzelni, hogy a Föld kifosztása egy második jégkorszakhoz vezessen. Ha nem is vonultattak fel valósághű csapásokat, a készítők igyekeztek a realitás talaján maradni és olyan élethűvé varázsolni a Hall család Odüsszeiáját, amennyire csak lehet.
A szereplők mindeközben – az események gyors lefolyása és a mű akciófilm léte ellenére – árnyaltak és egyediek, akiktől tanulhat az ember. Nincs bombázó szívtörő tinilány, helyette egy okos, tettre kész, önzetlen királylányt kapunk Emmy Rossum képében, akit aligha kell kiszabadítani a tornyából. Ugyan megjelenik egy gazdag, helyes srác aki elhódíthatja őt Samtől, kiderül róla, hogy értelmesebb és figyelmesebb, mint amilyennek hinnénk.
Noha a Holnapután több mint tizenöt éves, még mindig tud mit tanítani. Nem feltétlenül természettudományokból, sokkal inkább az emberségről. Összetartozásról, önzetlenségről, a dobozon kívül való gondolkodásról mesél. Éppen ezért még azoknak is ajánlom, akik nem nagy rajongói ennek a műfajnak. Akciódús, ijesztő és érdekes – tipikusan az a műalkotás, ami mindenkinek más élményt, más üzenetet ad. Nézd meg és derítsd ki, neked milyen útravalót csomagolt a kétórás játékidő!