Filmajánló: A dán lány
Biztos hallottál már a Maslow-piramisról, más néven Maslow szükséghierarchiájáról. A fizikai szükségletekkel kezdődik (étel, ital, alvás, szexualitás), és az önmegvalósítással (előítéletmentesség, tényelfogadás, problémamegoldás, kreativitás) válik teljessé. Minél nagyobb szintre jutsz el, annál motiváltabb leszel ahhoz, hogy többet tanulj a világról, hogy messzebbre juss. Írtunk már egy regényről, aminek ez a központi témája, de most kicsit más vizekre evezünk. Egészen pontosan az 1920-as évek Dániájába, egy koppenhágai művészpár lakásába.
Noha összességében jó értékelést kapott, Tom Hooper A dán lány című brit életrajzi drámája mégis megosztott fogadtatásban részesült. Nem is csoda, a különleges témájú, legtöbbször igaz történeteken alapuló filmek fokozatosan váltak a rendező névjegyévé, elég A király beszédére vagy a Longfordra gondolni. Mindegyik nagy port kavart bizonyos körökben, de megkockáztatom, nem akkorát, mint A dán lány.
Ez nem az én testem, Professzor úr. Szabadítson meg tőle.
Két főszereplőnk van, Einar és Gerda Wegener (Eddie Redmayne és Alicia Vikander), híres festők. Életük békés, házasságuk bonyodalommentes, egymás iránt érzett szerelmük hat év után is változatlan. Problémáik persze nekik is vannak – Einart sorra hívják meg partikra, ahol feszélyezetten igyekszik túlélni az estét, Gerda pedig férjétől függetlenül próbál befutni, mint portréfestő. Mindezek azonban eltörpülnek a fő bonyodalom mellett.
Gerda egyik modellje, az akkoriban rendkívül népszerű Ulla (Amber Heard) egy alkalommal késik, ezért a nő megkéri Einart, hogy álljon neki modellt a színésznő ruháját maga elé emelve, harisnyáját és ballettcipőjét felhúzva. A zavar mellett valami mást is észreveszünk a férfin, ahogy végigsimít a ruha szélén, de az igazi, mindent elsöprő változás akkor kezdődik, amikor Gerda kitalálja, hogy férje egy kitalált személyként, Liliként is megjelenhet a legközelebbi partin. Ahogy egymást követik a jelenetek, úgy világosodnak meg a karakterek is. Einar gyerekkori játszadozásai nagymamája kötényében nem csak ártatlan szerepjátékok voltak, hanem igazi énjének, nemének, Lilinek kósza megnyilvánulásai. Einarnak meg kell küzdenie a felismerést követő egzisztenciális krízissel, Gerdának pedig a tudattal, hogy férje gyakorlatilag megszűnt létezni, és már semmi sem lesz olyan, amilyen volt. Emellett figyelemmel követhetjük, hogyan keresnek együtt megoldást a problémára és találják meg azt az orvost, aki hajlandó nemátalakító műtétet elvégezni Lilin, hogy fizikailag is az lehessen, akinek lélekben érzi magát.
Komoly és továbbra is aktuális téma ez – milyen sikerrel zárult elkészítése és bemutatása a nagyvilágnak?
Noha több kategóriában is jelölték az Oscar-díjra, csak a Legjobb női mellékszereplőért járó díjat zsebelhette be Alicia Vikander Gerda alakításáért, ez a statisztika azonban korántsem írja le magát a filmet. Eddie Redmayne, akit leginkább az eddig kétrészes Legendás állatok és megfigyelésük trilógiából és A mindenség elmélete című Stephen Hawking életrajzi drámából ismerhetünk, megrendítően jól alakította a főszereplőt. Sehol sem túlzott vagy játszott laposan, egy gesztus, egy megmozdulás sem volt felesleges, mind hordozott magában valami pluszt, üzenetet a nézőknek. Mindemellett Vikander színészi munkája is elképesztő – gyanítom, nem minden színésznő esetében tehetnénk fel a kérdést: akkor most ki is a dán lány? Ki áll a fókuszban? Gerda karaktere és a benne dúló vihar ugyanannyira jól lett kidolgozva, megalakítva, mint Lilié, hiszen az egyikben végbemenő változások – a mentális egészség romlása valamint a műtétek – a másikat is éppúgy érintik. Hiába jelenik meg a transzneműek bántalmazása egy jelenet erejéig a filmben, az üzenet továbbra is ugyanolyan pozitív, legyél akárki. Ha önmagad akarsz lenni, senki sem állíthat meg.
Nem számít, mit viselek. Ha álmodom, azok Lili álmai…
Képi megoldások? Vágás? Zene? Ezek sem maradtak le a színészgárda mögött. Persze Dániát, Franciaországot és Németországot nehéz is lenne nem elbűvölőként, hívogatóként vászonra vinni. Melanie Oliver nem egy klasszikus vágójaként ismert, ő állt többek között A nyomorultak és a Büszkeség és balítélet snittjei mögött is, míg a filmzenét Alexandre Desplat szerezte, aki olyan filmek jelenetei alá csempészett olykor szívbemarkoló muzsikát, mint a fent említett Király beszéde, a 2019-es Kisasszonyok vagy az utolsó két Harry Potter film.
Ahogy mondtam, fogadtatása megosztott volt, nem is teljesített száz százalékosan egyik filmértékelő platformon sem, és volt, hogy egy-két kritikus meglehetősen lehúzta. Lehet ez a film alapjául szolgáló könyv és az adaptáció közti különbségek miatt is – itt gyorsan megjegyzem, hogy nekem még nem került a kezeim közé a regény –, vagy mert a két főszereplőre nem ugyanannyi reflektorfény irányult. Ki tudja? Én mindenképpen azt mondom, hogy aki végül nem indítja el a filmet, és nem ad egy esélyt, az egy remekműt szalaszt el. A dán lány olyan történet, ami mindenkinek tartogat meglepetéseket, örömöket. Megkockáztatom, hogy a 16+ jelzés és néhány meztelenséget tartalmazó jelenet ellenére bárki nézheti bármelyik korosztályból – az üzenet el fog érni hozzájuk. Olykor fájdalmas, máskor megnevettető, kész érzelmi hullámvasút, akárcsak az élet.