Felújított kiadásban a Kamera által homályosan!
Szeptember 6-án új szerkesztésben és új borítóval érkezik Philip K. Dick életművének a következő kiadása, a Kamera által homályosan!
A Hugo-díjas szerző a modern science fiction történetének egyik legmeghatározóbb alakja és olyan regényeket tudhat maga mögött, mint például a Jones kezében a világ vagy éppen a Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című könyv, amiből Ridley Scott a Szárnyas fejvadászt forgatta. A Kamera által homályosan című regényből 2006-ban Richard Linklater is filmet készített, Robert Downey Junior főszereplésével. Láttátok már?
Philip K. Dick – Kamera által homályosan
Kamerák felszerelve. Indulhat a megfigyelés.
De ki figyel meg kicsodát?
Fred kábítószeres ügynök, aki eltökélten próbál a H-Anyag nevű illegális, bár bizonyos körökben roppant népszerűségnek örvendő szer nyomára bukkanni. Ezért a külsejét teljes mértékben megváltoztató maszkafander segítségével felveszi a drogdíler Bob Arctor személyiségét, és ebben a szerepben ő is komoly fogyasztójává válik a H-Anyagnak. A kábítószernek azonban súlyos mellékhatása van: kettéhasítja fogyasztója személyiségét. Fred – a kábítószeres ügynök – tehát a titokban elhelyezett kamerák képein keresztül figyeli Bob Arctort – a drogdílert –, és közben fogalma sincs róla, hogy saját maga után nyomoz.
A rendőrök és a bűnözők mindig is szorosan függtek egymástól, de egyetlen regény sem dolgozta fel erőteljesebben ezt a perverz szimbiózist, mint Philip K. Dick 1977-ben született remekműve, amiből 2006-ban Richard Linklater kultikus filmet is forgatott Robert Downey Jr., Keanu Reeves és Woody Harrelson főszereplésével.