ezeket szerettük

Ezeket szerettük! – Októberi kedvenceink

Ahogy korábban már több hónapban, úgy most is elhoztuk az előző havi nagy kedvenceinket. Most is főként a média, könyv és kultúra világából szedtünk ki egy adott dolgot, amelyet imádtunk ezen az őszi hónapon. Nektek mik voltak a kedvenceitek? 

a média világában

Kalyn Nicholson

Kayln azon videósok közé tartozik, akik inkább heti egy tartalmat töltenek fel, de az megfelelő minőségű legyen. Korábban már több éven keresztül az októbert tűzte ki, hogy ezen változtasson egy kicsit. Elnevezte youtuber-nek, és minden nap friss kisfilmmel jelentkezik a követői számára. Vannak megszokott tartalmak, mint a reggeli vagy esti rutinok, de rengeteg komolyabb témában is készít ilyenkor meglepetést. Érdemes követni őt és megnézni a korábbi videókat, hiszen az angol tudás javításán kívül, az életszemléleten is változtathatnak a feltöltései.

Kurdi Réka

Venom

Októberben jelent meg Ruben Fleischer rendezésében a Marvel és a Sony együttműködésében a pókverzum antihősének várva várt filmje. A Venom igazán izgalmasra sikeredett, nem okozott csalódást a nézőknek. Úgy érezzük, a karaktereket még ki lehetett volna fejteni jobban, de kárpótoltak minket az akciójelenetek.

A Sonynak köszönhetően, hogy a látványvilág sem lett másodlagos. A Venom kicsit szokatlan lehet azok számára, akik egy tipikus Marvel filmet várnak. Ez a mozi ugyanis jóval sötétebb egy megszokott szuperhős-sztorinál. Ennek ellenére ajánljuk mindenkinek, aki szereti a Marvelt, az akciót, és az eyecandy filmeket. Habár a történet nem olyan ütős, poénok bőven akadnak benne, amik feldobják a hangulatot.

Szabaczki Franciska

Coco

A közelgő halottak napja/halloween alkalmából került nálam terítékre a Coco című animációs mese, amit a Disney és a Pixar közösen hozott el nekünk még tavaly. Akkor nem néztem meg, mert aggasztott a kisfiú főszereplő, féltem, hogy idegesítő lesz. Nehéz hitelesen és szerethetően gyerekeket a vászonra vinni akár filmről, akár rajzfilmről van szó. Mégsem maradhatott ki a Coco a tárházamból és meg kell mondjam, kellemesen csalódtam. A spanyol hazájú történet halottak napján játszódik és egy család történetét mutatja be egy fiú szemén keresztül, aki nem tehet meg valamit a családját ért régi sérelmek miatt. Egy olyan egyszerű dologról van szó, mint a zenélés. Miguel minden vágya, hogy gitározzon és énekeljen, a családja azonban ezt nem engedi, így cselhez folyamodik, szabályokat hág át, mígnem átkerül a halottak világába, ahol találkozik a rég halott rokonaival. Picike dióhéjban ennyi a történet és nem is akarok belőle többet elmondani, hiszen a 105 perces mese tele van fordulatokkal és meglepetésekkel. Ráadásul olyan megható, hogy egy-két könnycseppet biztos mindenki hullatni fog közben. Aki alapvetően szereti az animációs meséket, ezt se hagyja ki!

Kaprinyák Dóra

Lady Gaga, Bradley Cooper – Shallow

Október 25-én került fel Lady Gaga youtube oldalára, az a klip, amelyet a legújabb filmjében a Csillag születikben is hallhatunk. Az I’ll Never Love Again című dalában jeleneteket láthatunk a filmből illetve partnerét is, a méltán híres Bradley Coopert. A Csillag születik (Star is born) október 4-én startolt el a mozikban, Lady Gaga pedig ezzel is bebizonyította mennyire tehetséges, hiszen a csodálatos hangja mellett, remek színésznő is.

Czakó Eszter

Daredevil

Mint ahogyan arról már korábban beszámoltunk nektek az oldalon, október 19-én a Netflix bemutatta a Daredevil 3. évadát. Marvel-rajongójaként részemről hatalmas várakozás övezte a szériát. Indulása óta, ez az egyik legszínvonalasabb szuperhősös sorozat, ami már az előző két szezonnal is kiemelkedően jól szerepelt. A készítők ugyanakkor azt ígérték, ismét szintet ugranak, és egy minden eddiginél jobb évadra számíthatunk. Erre később az előzetes is ráerősített. Kérdéses volt, hogy valóban képesek lesznek-e tartani ezt a színvonalat az összes epizód alatt, de mint kiderült, egyáltalán nem a levegőbe beszéltek. Daredevil sztorija októberben tényleg pozitív irányba fejlődött.

A régiek mellé behoztak pár új szereplőt, akik kimondottan jót tettek a szériának. A Wilson Bethel által alakított Benjamin Poindexter például a harmadik évad egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Nem mellesleg az egyik legzseniálisabb negatív karakter, akit mostanában sorozatban láttam. Persze, azért az első évadból megismert főgonoszra, Wilson Fiskre sem panaszkodhatunk. A főszereplőt, Matt Murdockot megformáló Charlie Cox pedig hozta a kötelezőt. Sőt, még annál is többet. Nagyszerűen képernyőre vitte karaktere harcát nem csak az ellenségeivel, de önmagával is. Számomra ez volt a sorozat egyik legjobb része, ami miatt végül a Daredevilt választottam. Amennyiben egy minőségi sorozatra vágytok, mindenképpen csak ajánlani tudom.

Nagy Vivien

könyvek és a kultúra terén

Dacre Stoker és J. D. Barker – Dracul

2018 októberében jelent meg a Dracula előzménytörténete az Agave Könyveknél. A már-már legendásnak számító történet után nem csoda, hogy az emberek tűkön ülve várták, hogy végre kézhez kaphassák, hiszen az emberben rengeteg kérdés merül fel az eredeti művet olvasva. A könyv zseniálisan van megírva, a szerzők a szívüket-lelküket beletették a készítésébe.

A történet Bram Stoker gyermekkorától kezdve meséli el a történteket, részben naplószerűen lejegyezve. A Stoker gyermekek rajongásig szerették Ellen dadusukat, akit sok furcsaság övezett. Időnként napokra eltűnt és a szeme színe mindig változott. A szobáját sűrű porréteg fedte, ahol egyszerűen nem látszódtak lábnyomok, ágya alatt pedig földet tartott. De talán a legfurcsább mégis az volt, hogy az ő gyógyítása során sikerült Bramnak életbe maradnia. Egyszercsak varázsütésszerűen meggyógyult halálos betegségéből. Ám egy napon a dadus eltűnt, amit a gyermekeknek nem sikerült kiheverniük, mindaddig, míg egy napon feltűnik és hihetetlen dolgok történnek a Stoker gyerekekkel… Nem szabad kihagyni, az eredeti kézirat alapján készült könyvet!

Benedek Eszter

és végül a szépségápolás terén

Bioderma Sensibio H2O arc-és sminklemosó micellaoldat

Mivel napi szinten sminkelek, nagyon fontos számomra, hogy olyan terméket használjak, ami nem szárítja és dörzsöli ki a bőröm. Épp ezért volt üdítő változás a sok próbálkozás után, hogy végre megtaláltam azt a sminklemosót, amitől igazán gyengédnek érzem az egész folyamatot: a micellák mágnesként vonzzák magukhoz a legerősebb sminket is, anélkül, hogy kipirosodnék és kiszáradnék utána. Ráadásul mivel nem tartalmaz alkoholt, a reggeli arctisztítás termékeként is beépíthető a mindennapokba. Plusz észrevettem, hogy mióta ezzel törölgetem át az arcom, sokkal simább a bőröm, a pórusaim pedig szűkebbek! Remek választás annak is, aki érzékeny bizonyos anyagokra, hisz parabénmentes és hipoallergén, a szemet sem irritálja.

Calvin Klein – Women EDP

Kétség kívül a CK uralja most a parfümpiacot: ezzel az illattal és az olyan arcokkal, mint Saoirse Ronan vagy Lupita Nyong’o, akik természetes szépségükről híresek, levették a lábukról a divat szerelmeseit. Ez a parfüm egyszerre lágy és figyelemfelkeltő, nélkülözve minden hivalkodást, és csak annyira romantikus, hogy feldobja a hangulatot. A finom illatot olyan jegyek teszik ellenállhatatlanná, mint az eukaliptusz, narancsvirág, magnólia és jázmin, a citrusok pedig gondoskodnak arról, hogy az édesség egyben fel is frissítse viselőjét. Ez a parfüm tökéletes önkifejezés azoknak a fiatal lányoknak, akik bátran kiállnak a véleményükért, és az egyetlen ember, akinek meg akarnak felelni, az saját maguk. Üvegcséje is a letisztult eleganciát sugározza, az egyszerű, de nagyszerű nőét, akinek mindig remek az illata. Bátran válasszátok ezt, ha extra önbizalomra van szükségetek!

Máté Ildikó

http://www.ahmagazin.com/media/ezeket-szerettuk-augusztusi-kedvenceink/

 

Hozzászólások