Könyvek

Érkezik E.L. James új regénye

2011-ben robbant a bomba, amikor megjelent E.L. James könyvsorozatának, A szürke ötven árnyalatának első kötete. Ezt még további kettő követte, amelyek mindegyike a mai napig hatalmas siker. Olyannyira felkapták az erotikus témát, hogy film is készült belőle, amely bár rengeteg lehúzást kapott, mégis sikeresnek mondható.

Az írónő azóta sem tétlenkedett, hiszen az Államokban több könyve is megjelent. Most viszont Magyarországra is megérkezik ezek közül az egyik. A Mister április 9-én jelenik meg a tengerentúlon, de a Libri Kiadó jóvoltából még idén olvashatjuk is a romantikus regényt. Hasonlóan a Szürkéhez, ez is inkább az erotika témáját feszegeti. A hazai boltok polcaira várhatóan nyár végén, azaz augusztusban érkezik meg.

 

London, 2019.

A jóképű, arisztokrata származású Maxim Trevelyan a sors kegyeltje. Remek kapcsolatainak és a tömérdek pénzének köszönhetően soha nem kellett dolgoznia, és ritkán aludt egyedül. Ám egy tragédia folytán mindez megváltozik. Maxim örökli a nemesi címet, a vagyont és az ingatlanokat, és az ezekkel járó felelősséget is. Bár erre nincs felkészülve, akkor is szembe kell néznie a kihívással.

A legnagyobb próbatétel azonban mégsem ez, hanem leküzdeni az ellenállhatatlan vágyat egy titokzatos nő iránt, aki nemrég érkezett Angliába. Maxim menthetetlenül beleszeret a zenei tehetséggel megáldott, gyönyörű tüneménybe. Még sosem tapasztalt ilyen érzelmeket, és nem meri nevén nevezni az érzést.

Kicsoda Alessia Demachi valójában? Meg tudja-e védeni Maxim ezt a veszélyes múltú, csodálatos teremtést a rosszakaróktól? És mit fog szólni a lány, ha kiderülnek Maxim féltve őrzött titkai?

A London szívéből a vadregényes cornwalli vidéken és a félelmetes Balkánon át tartó utazáson az olvasó lélegzet-visszafojtva követheti Maxim és Alessia sorsát.

Hozzászólások