Emma Donoghue – Hívnak a csillagok
Emma Donoghue neve nem mondott sokat, mikor kiszúrtam a csodaszép borítóval rendelkező Hívnak a csillagok című könyvet. Azonban a drámai tartalom után bátram merem mondani, hogy ezentúl odafigyelek majd a megjelenéseire.
A komor hangulatú regény Dublinban játszódik, mégpedig az 1900-as évek elején. A háború már több éve zajlik, a férfiak tömeges bevonulása, a folytonosan hazaérkező sérült katonák, segédek és ápolók mellett felütötte a fejét a spanyol nátha, ami több áldozatot hozott, mint maga a háború. Ebben a kilátástalan helyzetben él Julia Power nővér, aki öccsével együtt bérel egy lakást, aki némán érkezett haza a küzdőtérről.
Julia a kórházban dolgozik a lázasszülészeten, hozzá érkeznek azok a várandós nők, akik megfertőződtek a náthával, így az ő állapotuk kifejezetten veszélyeztetett. A Hívnak a csillagok három nap eseményeit írja le, mialatt Power nővérnek – úgymond – egyedül kell vinnie az osztályt. Szerencsére azonban kap segítséget egy fiatal lány személyében, aki önkéntesként vállalkozik arra, hogy elvégzi mindazon feladatokat, amiket a harmincéves nővér egyedül már nem tudna.
A történelem keveredik a fikcióval.
A történet során tehát ezt a nehézségekkel teli három napot követhetjük nyomon. Habár Julia, a főszereplőnk karaktere abszolút kitalált, ugyanakkor vannak olyan pontok a regényben, amely valós tényekre és személyekre alapszik. A spanyol nátha – és a háború – mellett dr. Kathleen Lynn karaktere is egy létező emberre épül, továbbá az egyház otthonai és azok működései, valamint a nők elnyomása is abszolút valós.
A Hívnak a csillagok során bepillantást nyerhettem nem csak egy COVID-hoz hasonlóan szörnyű járványba, hanem abba is, hogy az milyen kihatással lehetett az akkori anyák és emberek életére. Arra, hogy milyen érzés lehetett akkor egy anyaotthonba kerülni, mennyire kihasználták az embereket. A legmegdöbbentőbb pedig az volt, hogy az otthonokat katolikus emberek vezették, mégis olyan szörnyűséges sorsuk volt, amilyen Bridie Sweeney-nek, Julia segédjének is.
Az írónő érzékletes mutatja be minden egyes karakter háttértörténetét.
Bridie Sweeney például egy kifejezetten érdekes karakter, aki elég szomorú múlttal rendelkezik. Egy apácák által működtetett otthonban nőtt fel és kijárt neki a rosszból bőven. Történetét egy roppant belsőséges pillanatban ismerhetjük meg és habár a kötet során végig sejtjük, hogy nem lehetett vidám gyermekkora, elbeszélése mégis váratlanul ért. Bridie ugyanis végig egy pozitív, tanulékony és vidám természetű emberként van jelen.
Julia Power nővér szintén egy erős jellem, aki az órát nem ismerve, erejét megfeszítve próbál minden egyes asszonynak és nőnek segíteni világra hozni gyermekét. Abszolút pozitív karakter, aki teljes mértékben levett a lábamról empátiájával és odafigyelésével. Általa bepillantást nyerhetünk a nők fájdalmaiba és családi háttereibe is egyaránt, hiszen az ő kapcsolata az édesanyákkal nem csak abban merül ki, hogy eteti és mosdóba kíséri őket. Érdeklődik a hogylétük felől, szívén viseli mi lesz velük, mikor hazatérnek, odafigyel rájuk és a reakcióikra. Mindetekben pedig segít neki a frissen odakerült Bridie is.
Habár szinte teljesen be vagyunk zárva a lázasszülészeti osztályra, mégis egy teljes értékű, érzelmeket megmozgató olvasmányt kapunk a Hívnak a csillagok által. Nem egy vagy két nő (és gyermek) szülését és halálát követhetjük nyomon, hanem alapos betekintést kapunk a nátha szörnyűségeibe. Az írónő tökéletesen adagolja a drámát és a feszültséget, emiatt pedig végig nyomás alatt állunk és szeretnénk egyre többet és többet kapni az egészből.
Nem tudtam mi lesz a végkifejlet, emiatt pedig izgatottan vártam a végét.
Ötletem sem volt, mit akar kihozni ebből Donoghue. Nem tudtam, hogy valami izgalmas szüléssel fog befejeződni? Esetleg Julia esik teherbe vagy hal meg? Egészen a kötet végéig fogalmam sem volt róla, de egy idő után egyáltalán nem érdekelt, olyan izgalmasan vezetett be az egyes női sorsokba, a leendő édesanyák különböző végkimeneteleibe. Egyszerűen csak szerettem.
Lelkileg nagyon megterhelt a könyv, ugyanakkor megnyert magának. A férfiaknak nem tudom, hogy tetszene, viszont így női szemmel igazán megható, megindító, szívszorító és fájdalmas olvasmány volt, ami a fiatal és idősebb nőknek szerintem egyaránt elnyerné a tetszését.
A recenziós példányért köszönet a 21. Század Kiadónak!
