Emlékek könyvekbe zárva | Bridget Collins – A könyvkötő

Belegondoltál valaha is abba, milyen lenne ha lehetőséged lenne kitörölni a számodra terhes emlékeket a fejedből? Ha soha többé nem kellene a múltban történt dolgokon rágódnod, hanem ezektől mentesen, szabadon élhetnéd az életed? Ez vajon megoldást jelentene a problémákra vagy csak valami sokkal rosszabbat indítanánk útjára vele? Bridget Collins A könyvkötő című regényében ezzel a gondolattal játszik el. 

A történet egyik főszereplője Emmett Farmer, aki a legtöbb idejét arra fordítja, hogy a családi gazdaságukban, a földeken dolgozzon. Egy nap azonban kap egy nagyon furcsa levelet. A lápon, magányosan élő könyvkötő – akiről sokan azt suttogják, hogy boszorkány – mindenképpen őt akarja megtenni segédjének és haladéktalanul fel kell őt ezért keresnie a házában.

A fiú eleinte próbál kibújni az utasítás alól, azonban a családja unszolására végül odaköltözik az asszonyhoz. Itt aztán megismerkedik a könyvkötészettel, ami ebben a világban egy egyszerre rettegett és tisztelt szakma is. Itt ugyanis nem átlagos kötészetről van szó, hanem valami sokkal többről: a kötőket olyan emberek látogatják, akik szeretnének valamilyen emléküktől megszabadulni. A nemkívánatos emléket a kötő egy szertartás során egy könyvbe zárja, ezek után pedig az emlék egykori gazdája nem emlékszik rá tovább.

Emmett, mint mindenki más a környezetében először nagyon idegenkedik a kötészettől, hiszen morálisan erősen megkérdőjelezhetőnek tartja. Ám rövidesen kiderül, hogy valójában egy nagyon nagy tehetséggel rendelkező kötő, akinek az a sorsa, hogy használja is ezt a képességét.

Ezután lép be a képbe egy szerelmi szál, ami nagyon lassan fedi fel magát, mi több, az első pár utalásnál nem is igazán lehet még felismerni.

Nem fordulok hátra. Két szívdobbanás között egy örökkévalósággá tágul a csend. Olyan ez, mint a töredékmásodperc, amely egy derékszíjtól kapott ütésre következik: az égető érzés előtti csend pillanata.

Egyértelműen karakterközpontú, nem sok főbb szereplője van, de akik vannak, azok kellően kidolgozottak. A két főszereplő közül, ha mindenképpen választanom kellene, talán Emettet választanám kedvencnek, de nem sokkal marad le utána Lucian sem. Úgy érzem, így a kötet elolvasása után, hogy kettejük közül inkább Emmett fejlődött többet és bele egy kicsivel több bátorság és kitartás szorult, mint Lucianbe. Utóbbira sokszor legszívesebben ráordítottam volna, hogy álljon ki magáért az apjával szemben.

Nagyon összetett, ám lassú folyású, klasszikus gótikus stílusú történet.

A könyv sokaknak kicsit akár vontatottabbnak is tűnhet, de érdemes elég időt fordítani rá, hogy elvarázsoljon és magába szippantson ez az egész atmoszféra. A történet műfaját azonban nehéz lenne egyértelműen meghatározni: habár elsőre a fő szálnak a fantasy tűnhet, rövidesen bekapcsolódik mellé a romantika is, ami aztán a végéig központi elem lesz a kötetben. Érdemes tehát erre is tekintettel lennünk, mielőtt belevágunk az olvasásba.

Úgy terült szét körülöttem a csend, mint vízfodor egy tó felszínén, elnémította a szélzúgást és a lángok ropogását. De volt ebben a csendben még valami, és ennek a valaminek percegő hangja volt, mint a száradó fának vagy a lehulló leveleknek.

A történet három részre tagolódik, mely során fokozatosan ismerhetjük meg kettejük történetét. Gyönyörű leírás ez az előítéletességről, a felszínességről, arról, hogy az emlékeink mennyit tesznek hozzá a személyiségünkhöz és mi történik ha megfosztanak tőlük.

Az írónőnek van egy nagyon szép, a történethez nagyon jól passzoló stílusa, az érzékletes leírások és a két főszereplő közti dinamika mind-mind csak élvezhetőbbé teszik, közelebb hozzák az olvasóhoz a regényt.  A fordításra sem lehet egy percig sem panaszunk, hála Borbély Judit Bernadett munkájának.

Külön szót kell még ejtenünk a regény magyar kiadásáról, ami egyszerűen gyönyörűre sikerült. A 21. Század Kiadótól ugyan már megszokhattuk, hogy – főleg a KULT Könyvek sorozatukban – mindig nagyon igényesek és törekednek arra, hogy minél szebb, a történet hangulatát minél jobban megidéző borítót alkossanak, de ez még azok közül is kiemelkedik. A sötét színű papírborítóból nagyon szépen kitűnnek az aranyszínű részletek, a gerinc pedig önmagában is megér egy misét.

Összességében tehát elmondható, hogy A könyvkötő egy gyönyörű nyelvezettel megírt szövevényes és sötét történet, amely ugyan lassú folyású, de mindenképpen érdemes elmerülni a világában.

A recenziós példányért köszönet a 21. Század Kiadónak!

Anders Roslund – Szép álmokat

Hozzászólások