Sorozatok

Előzetes érkezett a Siren harmadik évadához

A háború elkezdődik a Bristol-öbölben a Siren 3. évadában, amit a Freeform április 2-án kezd el vetíteni. Az első rövid előzetes tavaly augusztusában érkezett, azóta pedig nem sok hír került elő a sorozattal kapcsolatban. Most  viszont megkaptuk a legújabb trailerét, ami sokkal hosszabb és elég sok információt szolgáltatott.

A harmadik évad történetéről: Ben megdöbbenti döntésével a többieket, miszerint hagyja az újságírót meghalni a második évad végén, ez pedig változást hoz Maddie és Ryn kapcsolatában. Időközben egy új és veszélyes sellő érkezik Bristol Cove-ba, aki Ryn vezetői szerepére pályázik és a rivális törzsek között is háborút szít. Mindezt bonyolítja az a tény, hogy Ryn gyermekét minden áron meg kell védeniük.

A betekintésben Ryn (Eline Powell) babája mellett az új karakter, Tiffany Lonsdale is feltűnik, aki egy Tia nevű sellőt fog alakítani. Annyit tudtunk meg róla, hogy egy rendkívül intelligens sellő és sokat tud az emberekről. Több nyelven beszél, megérti a fejlett tudományt és technológiát, valamint akárcsak Ryn, ő is remek harcos.

A harmadik évad ismét tíz részes lesz, csak úgy, mint az első.  Az előzetes mellé pedig egy plakátot is kaptunk. Várjátok már a sorozatot?

Hozzászólások