Sorozatok

Elkezdődött a Beverly Hills 90210

Amint azt korábban már megírtuk, újra elstartol a Beverly Hills 90210 sorozat, ami a legjobb hír, hogy az eredeti szereplőkkel. A rajongók most már biztosan örülhetnek, hiszen a ’90-es évek legkedveltebb tini sztorijának első részét már le is adták a tengerentúlon.

Azonban nem mindenkit láthatunk a 2019-es verzióban, hiszen Luke Perry sajnos elhunyt, így az ő kivételével Jason PriestleyJennie GarthTori SpellingShannen DohertyIan ZieringGabrielle Carteris és Brian Austin Green került bele a szinte kísértetiesen hasonlító főcímbe. A zene ugyanaz, itt az ideje nosztalgiázni.

A BH 90210 első részét még 1990-ben mutatták be, amely olyan tinédzserekről szól, akik a Beverly Hills gimnáziumba jártak, ezt követően pedig a California Egyetemre. Aaron Spelling által rendezett – nevéhez fűződik a Bűbájos boszorkák vagy a Melrose Place –  sorozat nagy sikernek örvendett, a FOX csatorna legsikeresebbje lett. 2000-ben értek véget a forgatások.
Augusztus 7-én, egy órás Reunion résszel újra útjára indították a Beverly Hills 90210 történetét és annak szereplőivel, akik azóta rengeteget változtak. Mindenképpen nagy csavart várhatunk a történetbe, ha már a régi csapat összeállt. Ebben a színészek találkozását mutatják be, ami mellesleg most sem lesz unalmas a nézők számára. Az is kiderült, hogy a több, anno 100 epizód után búcsúzó  Shannon Doherty csak Luke halála miatt vállalta a szereplést – addig elhatárolódott a reboottól-, de sorozatbeli szerelmének szeretne ilyen módon emléket állítani, de ez elmondható a sorozat többi szereplőiről is. Az első évad hat részből fog állni, a mostani epizódok pedig Mike Chessler és Chris Alberghini munkája.

A Beverly Hills 90210 legújabb részeit szerdánként 21 órától vetítik Amerikában a FOX csatornán. 

 

Hozzászólások