,,Így elhatároztam, hogy írok róla egy regényt, ha már eddig senki sem tette.” – Interjú Pusztai Andreával

Pusztai Andrea történelmi regénye a Bizánc trilógia első része: A sárkányölő 2015-ben jelent meg, A zöld szemű kígyó 2016-ban látott napvilágot, míg a várva várt befejező részt, A fekete sast idén kaphatták kézhez az olvasók, a Gold Book Könyvkiadó jóvoltából. Az interjúban erről kérdeztük.

Noha egy történelmi sorozatról van szó, van még néhány fantasy is az írónő fiókja mélyén, erről is mesélt az alábbi interjúban. 

Otthonosan mozogsz a történelemben, hiszen rengeteg kutatást igényelnek a regényeid. Mely korokat szereted a legjobban? A Fantasy íráshoz is hasznos a történelmi ismeret?

Elsősorban a középkor érdekel és az ókor vége, a maga sajátos átmeneteivel. Szeretném látni a kelet és nyugat szembenállásának apróbb részleteit, ami sejtésem szerint visszavezethető egészen Mezopotámiáig. Valamint az is foglalkoztat, ahogyan akkoriban a nők éltek, ahogyan túlélni tudtak. Szerintem ez egy elhanyagolt kérdés a történelemben, és keveset foglalkoznak vele.

Természetesen a történelmi ismereteim jó alapokat kínálnak ahhoz, hogy középkori hangulatú, vagy akármilyen más fantasztikus világokat teremtsek, úgyhogy mindenképpen hasznos minden ilyen irányú tudás. Ugyanakkor a fantasy egészen más, mint egy történelmi regény, jobban ki kell dolgozni, hogy az ember megírhassa a látványos felszínt: a szöveget.

Sokan hiszik, hogy könnyebb, de szerintem nem, a történelem tudományként ad támpontokat, de a fantasyban ezeket a támpontokat is magunknak kell megteremtenünk (a történelem nem hibázik, bár hátránya, hogy kutatni kell, és azt sokan nem szeretik, míg mi magunk sokkal könnyebben elvéthetjük fikcióinkkal a mélyben a történetet). Persze a világok hasonló kérdésköröket járnak körül, mint egy történelmi regényben, hisz fontos mindkettőben a társadalom, gazdaság, politika, mítoszok és mesék, a múlt és a jövő, a technikai fejlettség foka és az emberi értékrendek, majd erre ráépül egy világon belül jól működő cselekmény és a karakterek.

Nagyon izgalmas kérdések ezek mindkét zsánerben és lényegében ez a munka legizgalmasabb része.

Milyen nehézségekkel járt elhelyezkedni az általad bemutatott korban és helyszínen: Bizáncban?

Bizánc egy letűnt civilizáció. A 10. században fénykorát élte, gazdag, fényes, a civilizációs fejlettség csúcsán álló nagyhatalom volt, akkora, hogy innen el sem tudjuk képzelni, és igencsak hosszú történelme is van.

Valójában az ókori Róma kis városállamából kinőtt egy birodalom (ennek történetét alaposan meg szoktuk tanulni az iskolában), majd a népvándorlás idején áthelyezte az államigazgatási központját egy Büzantion nevű görög városba 313-ban. Ez lett az Új Róma. A nyugati rész nem sokkal később elbukott, de Róma által teremtett birodalom nem, csak elköltözött, mert végül hatalmas keresztény utóvirágzást követően összezsugorodott egy kis városállamra, és 1453 májusának végén bukott el a törökök kezétől. Ekkor tűnik el Róma világa végleg.

Van valami, amit ezen a ponton sokan elfelejtenek, mert a történetnek itt nincs vége, ez a kultúra és civilizáció ismét tovább költözött és tovább fejlődött. Anasztázia (a főszereplőm) leánya, Bíborbanszületett Anna a kijevi Vlagyimir fejedelem felesége lett (Anna és Vlagyimir olyan az oroszoknak, mint nekünk Szent István király és Gizella királyné, az első keresztény uralkodók), és magával vitte a Kijevi Ruszba a bizánci kereszténységet és kultúrát. Az orosz kultúra mélyén tehát több bizánci örökséget találunk ma, mint az egykori Konstantinápoly helyén, Isztambulban. A régi világból szinte csak a Hagia Sophia templom maradt meg valamelyest.

Ezeket az összefüggéseket csak alapos történelmi ismeretekkel láthatjuk meg. A nagy földrajzi felfedezéseket Bizánc bukása generálta, azzal, hogy a törökök elzárták a kereskedelmi útvonalakat a gazdag Kelet felé. A világ nem egy tőlünk hermetikusan elzárt terület, itt élünk, a történelem benne van a sejtjeinkben akkor is, ha ez ellen kézzel, lábbal küzdünk.

Ősi múltunk van, aminek mi is részei vagyunk és leszünk is, ha boldogulni akarunk a jelenben, érdemes tisztában lenni ezzel a múlttal. Úgyhogy Bizánc nem más, mint a keresztény rómaiak birodalma. Nagy nehézséget okozott ennek a mentalitásnak az érzékeltetése, mert a jogfolytonosság fennállt, a lakók mind rómaiaknak vallották magukat, de ha azt mondom, hogy római, nem biztos, hogy az olvasó tudja, hogy kire célzok, hiszen az itáliai Róma városa is virágzott ebben az időben. Úgyhogy okosan kellett lavírozni már a szóhasználat szintjén is. A bizánci kifejezést egyébként jóval a birodalom bukása után kezdték el használni a Keletrómai Birodalomra.

Aztán azon is sokáig gondolkodtam, milyen nyelvezettel és milyen narrációs eszközökkel, hány szereplővel tudom elmesélni ezt a történetet a legélvezetesebben. Végül az sem könnyítette meg a dolgomat, hogy rengeteg apró dologgal kellett tisztában lennem ahhoz, hogy egyáltalán hozzányúlhassak a történethez és magabiztosan mozogjak benne, mert sok helyen kellett egyszerűsítenem (pl: rangoknál, palotai ceremóniáknál), hogy a történet ne fulladjon az olvasó számára unalomba.

Ezt azonban csak pontos ismeretek birtokában lehetett megtenni, anélkül a történet komolytalanná vált volna.

Honnan meríted az ihletet a regényeidhez, illetve a novelláidhoz? Bizánchoz mi volt a fő ötletforrásod?

Olvastam Anasztáziáról Kulcsár Zsuzsanna (Rejtélyek és botrányok a középkorban) könyvében, és érdekelt volna a sorsa. Kutakodni kezdtem a témában regények, életrajzok után, de nem találtam sokat erről a császárnőről, ha azt mondom semmit, akkor sem túlzok. Így elhatároztam, hogy írok róla egy regényt, ha már eddig senki nem tette. Nem sokkal ezután a téma körüljárásakor észrevettem, hogy folyton magyarokba ütközöm Bizáncban, és így került bele Géza fejedelem, Sarolt, Kagan, Tardos és még sokan mások is. Szerencsésen alakuló elhatározás volt, de hosszú évtizedbe telt, mire erre a feladatra érdemben felkészülten és megírtam a végleges változatot.

Honnan az ihlet? Nem hiszek az ihletben. A munkában hiszek és az inspirációban, az ihlet e két hajlandóság összessége, amiért meg is kell dolgozni, mert akkor van ihletünk, ha egy ötlet jó helyen van belül a tudatalattiban, és ki akar jönni, érett és gondosan kitalált. Szerintem a jó motiváció fontosabb az ihletnél, ami vagy jön, vagy nem. A motiváció nagyobb perspektívát, szélesebb látószöget ad a belső szellemi munkánkról, önképünkről, és szabályozhatóbbnak érzem, rugalmasabbnak, amibe bármikor belefér a módosítások lehetősége, vagy a tanulás a szakmáról.

Novellaötletem most is pihen egy csokornyi a gépem alján, bármikor elővehetem bármelyiket, amelyikhez épp kedvem van. Mert a világ izgalmas, változatos és bármelyik falevél vagy kő alatt, mélységes mesélnivalókra lelhetek, úgyhogy mindenből gyűjtök forrást és ötleteket.

Hogyan formáztad meg a főszereplőd, Theophanó bizánci császárnő jellemét?

Az őt körülvevő férfiakról akadt néhány részlet, és szép lassan kirajzolódott az egész történet. Anasztázia jelentős részt vállal a birodalom életében, szándékai mélyen benne vannak az események alakításában, éppen ezért bizonyos, hogy erős akaratú és okos nő volt. Hogy mennyire, és hogyan vált ilyenné egy kedves, naiv süldőlányból, azt megtudhatjátok a regényből.

A fantasy olvasókat bizonyára érdekli, miért éppen történelmi regénnyel kezdtél, miközben szeretsz fantasztikumot is írni?

Nem lehet egyszerre mindent, döntenem kellett, hogy melyik vasat tartom előbb a tűzbe, és a történelmi hangú mesélés áll hozzám a legközelebb. Sokat dolgoztam a Bizáncon, az a téma foglalkoztatott intenzívebben, és ez az írói részem aktivizálta magát először. Természetesen írtam fantasztikumot is, a novelláim túlnyomó része misztikus, sci-fi vagy fantasy, sokkal kevesebb a történelmi kisprózám. Ugyanakkor ez most vélhetően megfordul. Mielőtt belevágok az Árpád-házi királynés sorozatomba, ami egy 12 kötetes, monumentális munka lesz, egy kicsit elmerülök a mesésebb világokban. Ezért várható, hogy fantasy írásokkal jelentkezem addig, míg a történelmi mesélés újra el nem ragad.

Mesélnél nekünk egy kicsit az írási szokásaidról? Hallgatsz valamilyen zenét írás közben, vagy van valami különleges szokásod?

Szeretem munkához a kényelmet, írok asztalnál, hintaágyban, a saját ágyamban, bárhogy, ahogy éppen kényelmesnek érzem. Nyugalomra van szükségem hozzá, és szeretem a nutellás kekszet, de igyekszem nem rászokni a nasizásra, így is felkúszik regényenként pár kiló, ha az ember nem figyel oda eléggé. Ha tehetem, sportolok, az írás nagyon megterhelő munka. Nem tesz jót a mozdulatlanság hosszú távon a szervezetnek, egy kis futás vagy játék a gyerkőcömmel mindenképpen jól esik és felfrissít a további szellemi munkához. Ha inspirációt keresek, általában zenét hallgatok, főként rock, metál, vagy epikus filmzenéket, ezek mindig elrepítenek a megfelelő hangulatba.

Dolgozol most valamilyen regényen?

Igen, akkor is dolgozom, amikor az nem látszik. Jelenleg átírok egy klasszikus fantasy regényt, ami már kész van, de nem vagyok még elégedett vele. Lesznek benne sárkányok, mágusok, és fura állatok, tragikus és humoros epizódok, de lényegében egy testvérpárról fog szólni. Ez most leköt, és szeretném, ha elkészülne véglegesre, de kényelmesen dolgozgatok rajta, nem kapkodhatom el, mert egyébként is igyekszem többet pihenni a nyáron.

Ugyanakkor ősztől másba is belevágok. Az írás természetesen nem csak annyiból áll, hogy az ember leül és gépel. Előbb ki kell találni a tartalmat. Ebben az értelemben foglalkozom a történelmi sorozatom előkészítésével, hogy adatokat gyűjtsek a felépített ötletembe. Ez akár évekig is eltarthat, és nem megy gyorsabban attól, ha kizárólag ezzel foglalkozom, és semmi mással.

Kell pihentetni az ötleteket, érlelni a kapcsolódásokat, hogy kiállják-e a kritikai gondolkodásom próbáját. Ez egy nagyon nehéz belső munka, ilyenkor jön létre egy szellemi építmény, amiből nem látszik semmi azon kívül, hogy szaporodnak a jegyzetek és a szakkönyvek körülöttem. Ha azonban beérik egy része, már el tudom kezdeni a regény szövegezését is, de az egy ideig még eltart.

Ennek elsősorban az az oka, hogy a regény valójában egy hatalmas jéghegy icipici csúcsa, és ha nem elég stabil, ami alatta van, ez a csúcs bizony könnyen kikezdhető lesz. A jéghegy építés közben marad egy másik szegmensem arra, hogy mással is (másik jéghegy építésével) foglalkozzak, olyankor írok még novellákat, blogbejegyzéseket, ötleteket jegyzetelek, olvasok, és ha jól tudom inspirálni magam, és támad egy jó ötletem (pontosabban beérik egy régóta dédelgetett darab), akkor még forgatókönyveket is írok. A forgatókönyv egy intenzív munka, nem tűr meg maga mellett más tevékenységet, ezért olyankor néhány hétig az teljesen kitölti az életemet.

Aztán ismét írok valami mást, lassúbbat, de a film az egy tornádó, ami elragad egy időre a regényírós nyugalomból. Sok ötletem van, ami kibontásra vár és akad köztük néhány fantasy is.

Ha pedig fantasy, a következő megjelenésem is egy dark fantasy lesz. Augusztusban jelenik meg egy angol nyelvű novellám podcast formátumban, Az ajtó címmel. Sütő Fanni fordította, nem tudok neki elég hálás lenni ezért. Aki nem szeretne lemaradni erről a hangfelvételről, azt szeretettel várom az írói oldalamon, ott fogom posztolni, amint elérhető lesz, hiszen ingyenesen meghallgatható lesz a szépséges hangú Maria Avix kitűnő előadásában.

 

Amennyiben felkeltette az érdeklődésedet Pusztai Andrea, itt tudod őt nyomon követni:

Facebook oldala:
https://www.facebook.com/Pandioldal/

A blogja, amin bővebb információt ad róla és a sztorijáról:
https://pandiblogja.blogspot.com/

Illetve a Moly oldala:
https://moly.hu/alkotok/pusztai-andrea

http://www.ahmagazin.com/kultura/az-almok-valora-valnak-interju-klajko-szandraval/

Hozzászólások