Könyvek

Egyszerre a film és a könyvpremier, érkezik A Szürke Ember!

Július 19-én jelenik meg Mark Greaney regénye, A Szürke Ember (The Gray Man), alig a filmadaptáció előtt pár nappal! A kötet Tamás Gábor fordításában érkezik a boltok polcaira.

Talán nem túlzunk ha azt írjuk, a New York Times bestsellerszerző, Mark Greaney könyve az idei nyár egyik legizgalmasabb története! A kötetből készült adaptáció a Netflix fennállása óta az eddigi legnagyobb költségvetésű produkciója, amin nem is csodálkozunk, tekintve a szereposztást. A film szereplői között olyan nevek szerepelnek, mint Ryan Gosling (Szárnyas fejvadász 2049, Az első ember), Chris Evans (Amerika kapitány) és Ana de Armas (Tőrbe ejtve). A filmet a Russo-testvérek rendezték, akiknek a nevéhez fűződik többek között a Bosszúállók: Végtelen háború, Bosszúállók: Végjáték, illetve az Amerika Kapitány: Polgárháború.

A film július 22-én kerül bemutatásra a Netflixen, amelyet márcsak azért is érdemes lesz megtekinteni, mivel több jelenétet Budapesten forgatták!

Izgalmas hír lehet azoknak, akik tervezik a kötet olvasását, hogy az Agave Könyvek nem tétlenkedik! Greaney már számos folytatást írt az izgalmas thrillernek, a kiadó pedig karácsonyra tervezi A Szürke Ember következő részének a kiadatását.

Egyesek akár onnan is ismerhetik Mark Greaney nevét, hogy már több Jack Ryan-regényt is írt Tom Clancy-val, hogyha úgy hozza a sors, Greaney majd egyedül is tudja folytatni a sorozatot.

Mark Greaney – A szürke ember

Courtland ​Gentry jó ember, ugyanakkor még jobb gyilkos.

Az árnyak között csak úgy ismerik: a Szürke Ember. A fedett műveletek világában legendás státusszal bír, ugyanis mindig csendben, sokszor a lehetetlent végrehajtva végzi el egyik munkáját a másik után, majd válik teljesen köddé. A célpontjainak nincs esélyük menekülni előle.

Csakhogy akadnak még Gentrynél is veszedelmesebb és halálosabb erők, amiket még több pénz és hatalom mozgat. És amikor Gentryt elárulja a kormánya és korábbi munkatársai, ezek az erők mozgásba lendülnek. Az ő szemükben a Szürke Ember többé már nem számít hasznos eszköznek, így ki kell iktatni.

A Közel-Keleten és egész Európán átívelő élet-halál harc veszi kezdetét, melynek során Gentrynek bizonyítania kell, hogy nem veszti el hidegvérét akkor sem, ha a megélhetése helyett ezúttal az életben maradásért kell ölnie.

Mark Greaney első regénye a megjelenését követően azonnal bestseller lett, és számos folytatás követte, melyekkel korunk egyik legnépszerűbb thrillerszerzőjévé vált. Sokan Tom Clancy szellemi örökösének tartják, akivel több Jack Ryan-regényt írt közösen, majd Clancy halála után egyedül folytatta a sorozatot.

A Szürke Emberből készült a Netflix eddigi legdrágább, 200 millió dolláros költségvetéssel bíró filmje: a rendezői székben a Russo-fivérek ülnek, míg a főszerepekben Ryan Gosling, Chris Evans, Ana de Armas és Billy Bob Thornton láthatóak.

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?