Dorothy King: A boldogság felé
Elhagyatott kikötő, szeles éjszakák
Vad hullámok mosta, kopár kősziklák
Magányos kis hajó ringatózik némán
Partra vetette Őt is a felbőszült óceán
Árboca eltörött, vitorlája szétszakadt
Néhány régi emlék, ennyi, ami maradt
Vágyakozva nézi a végtelen vizet
Hová tűnhetett az a békés kis sziget
Bárcsak mehetne, úszhatna előre
Rásütne a napfény a víztükörre előtte
Mutatná az utat a boldogság felé
Rózsaszín sirályok repkednének elé
Helyettük most csak egy keselyű kiabál
Aki egy kiszáradt fán, éhesen álldogál
Keserű hangjától megdermed az éjjel
Halál szaga terjed vele, szerte a széllel
Felébred a kishajó, nyugtalan álmából
Besokallt a lelke az ijesztő lármából
Ránt egyet erősen a gyenge kötelén
Ideje változtatni a nyomorult életén
Óvatosan elindul, búcsút mond a partnak
Hullám Őt többé, nem verheti sziklafalnak
Legyőzi az szelet, erőt korbácsol magába
Magabiztosan halad a sötét éjszakában
Mire a nap felkel, Ő már messze jár
Kíséri Őt útján, több tízezer sirály
Felbukkan egy zöld sziget a láthatáron
Picit kell még bírni, s teljesül az álom
Arany folyosóként süt a nap a vízre
Általa felmelegszik a kis hajó szíve
Színes halak úsznak pajkosan utána
Boldogság telepszik az egész világra
Fáradtan köt ki a reménység szigetén
Túltett bátorságával minden erején
Szerényen csodálja a sok szép virágot
El sem hiszi, de megváltotta a világot!