Debbie Macomber – Séta a parton
Debbie Macomber azon írónők egyike, akinek új regényeit előszeretettel fogom a kezeim közé. Olyasfajta romantikus regényeket ír, amikről már előre tudom, hogy tetszeni fog, egyfajta komfort olvasás lett számomra. Nem meglepő tehát, hogy ezúttal is elolvastam legújabb regényét, amely a Séta a parton címet viseli.
Komoly témák és ismerős karakterek
Könyvei során tudom, hogy szeretni fogom a szereplőket, hogy teljesen magával ragad a szerelmi szál és hogy lesz benne valami komoly téma – főként a gyászfeldolgozás. Erre remek példa például a Tengerparti menedék is, ahol a főszereplő Annie Marlow az egész családját elveszítette egy természeti katasztrófának köszönhetően. Annie egyébként feltűnik ebben a regényben is, hiszen a Séta a parton is Oceanside-ban játszódik.
Ez azonban ne ijessze el azokat, akik csak erre a regényre lennének kíváncsiak. Bár Annie és Keaton története előbb játszódik, mint ez a regény, azonban a két egykori igen szeretett karakter csupán csak pár jelenet erejéig tűnik fel a regényben és az írónő könnyedén, részletes leírást ad róluk, hogy pontosan kicsodák, így nem érez az olvasó egy pillanatig sem hiányérzetet.
Történetről
De miről is szól a Séta a parton? Ezen könyvünk főszereplője Willa Lakey, aki Oceanside kis kávézóját üzemelteti. Régi vágya volt a hely megnyitása és évek óta, minden pénzét és idejét beleölve szeretettel vezeti a kis vállalkozását. Megfontolt és tudatos személy, aki szereti a megszokott dolgokat. Szöges ellentetje neki húga Harper, aki egy igazi energiabomba. A lány jógaoktató és előszeretettel veti bele magát az extrém dolgokba, legyen az bármennyire is vakmerő. Legújabb célja, hogy megmássza a Mount Rainier hegyet. Ehhez valószínűleg az is hozzájárul, hogy pár éve sikeresen legyőzte a rákot.
Habár a Séta a parton a két nővér útját követi nyomon leginkább, fontos főszereplő a történet során Sean, aki minden áldott reggel bemegy a kávézóba, csak hogy találkozzon Willával. A férfi első pillantásra belehabarodott a fiatal nőbe és csakhamar randevúra is hívja őt. Habár sorsuk csodálatosan halad, kapcsolatukat több minden is beárnyékolja. Sean fényképész, hivatása miatt pedig gyakran hosszabb utakra indul, amit Willa nem visel jól. Különösen, mikor a lány családja válságba kerül.
Fontos a kommunikáció
Az írónő ezúttal is komoly témákat boncolgat. Egyrészt Harper révén központi eleme a könyvnek a rák. Személyében megtapasztalhatjuk milyen túlélőnek lenni és hogy mit jelent az élet. Rávilágít arra, hogy nem szabad elpocsékolnunk a napjainkat, óráinkat, hanem minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy kihasználjuk az időnket és olyan életet kell élnünk, amilyet szeretnénk. Használjuk ki azt amink van, a tudásunkat, lehetőségeinket és érjük el azt, amit akarunk.
A másik, amiről sosem lehet eleget beszélni az a kommunikáció és a bizalom. Willa teljesen magába roskad, betemeti őt az aggodalom, a családi problémák. Úgy érzi, nem kérhet segítséget Sean-tól és mindent magának, illetve a családjának kell megoldania. Összeomlik és bizalmatlanná válik, úgy érzi nincs ideje és energiája a szeretetre és itt jön az egyetlen felháborító dolog a könyvben, amit egyszerűen nem bírtam megérteni – titkolja problémáját a férfi előtt. Sean, így nem tér haza külföldi útjáról, mert nem is tud arról, ami Oceanside-ban történik. Emiatt, Willa megszakítja vele a kapcsolatot.
Érzelmekkel teli, lendületes történet
Debbie Macomber ezúttal is egy érzelemdús, drámai elemekkel teleszőtt romantikus regényt hozott el az olvasóinak. Könnyedén és gördülékenyen ír, aminek köszönhetően hamar ki lehet olvasni könyveit. Ráadásul a kiadó azon művei közé tartozik az írónő összes regénye, amelyek nagyon kényelmes méretűek, könnyen beleférnek a táskába és anélkül lehet kihajtani és tartani, hogy megtörne. Nálam ez hatalmas plusz pont, mivel nagyon kényes vagyok a könyvek állapotára.
Ha esetleg a címe miatt halasztanád az olvasást, akkor elárulok, hogy meglepő módon a Séta a parton egy része télen játszódik, így akár mostanra is betervezheted. Vagy akár a most megjelenő A karácsony ígérete című könyv is jó választás lehet. Jómagam még nem olvastam ezt a művét, azonban Debbie Macomber jártas a karácsonyi/téli történetek írásában és az eddigiekkel mind pozitív élményem van. Kíváncsian várom azt is!
A recenziós példányért köszönet a General Press Kiadónak!