David Koepp – Hűtőkamra
David Koepp neve bizonyára sokaknak ismerős lehet azoknak, akik egy kicsit is otthon vannak a filmek terén, ugyanis mai könyvünk szerzője nem más, mint a Jurassic Park, Az elveszett világ, az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága, a Világok harca, a Hetedik érzék, a 2002-es Pókember, Mission: Impossible és még sorolhatnám filmek forgatókönyvírója!
Egy szó mint száz, mikor megláttam a nevét a 21. Század Kiadó őszi megjelenéseinek listájában, egyből le kellett csapnom a Hűtőkamrára, melynek befejeztével azon gondolkodtam, vajon várható lesz-e még tőle újabb kötet 2021 előtt, mikoris befejeződnek az Indiana Jones legújabb szériájának munkálatai? Könyvünk szerzője ugyanis éppen az Indiana Jones 5. részének forgatókönyvén dolgozik, amit már most kíváncsian várok.
Mostani történetünk azonban 1987 decemberében játszódik, mikoris Roberto Diaz és társa Trini Romano az ausztrál sivatagba utazik, hogy megvizsgáljanak egy készüléket, ami az Indiai-óceánba zuhant Skylab űrállomás egy darabja. Ez elsősorban azért keltette fel a Pentagon DTRA ügynökeinek kíváncsiságát, mert a rajta, illetve a benne található gomba igen veszélyes az élőlényekre, valamint a Földre is. Az eszközt megsemmisítik, azonban az organizmusból elhoznak egy darabot vizsgálatra, amit végül egy föld alatti helyre zárnak, a lehető legalaposabban elszeparálva, hogy még véletlenül se törhessen utat magának a felszínre. Harminc évvel később valahogy mégis beindul a gépezet riasztója és a nyugdíjas Diaz ismét szembe találja magát a halált hordozó gombával. Vajon ezúttal is sikerül megmenteni a világot tőle?
Elképszetően kíváncsi voltam arra, hogy mit képes kihozni magából Koepp az írás terén és be kell valljam, nagyon tetszett. Bár az elején eléggé megijedtem a kémiai vegyületek és azok magyarázatától, hamar belerázódtam a cselekménybe és az eseményekbe. A kötet végig pörgős, semmi felesleges elemet nem tartogat ezért elég gyorsan is lehet vele haladni. Ha eltekintünk a bevezetőtől, ahol megismerkedünk ezzel az organizmussal, akkor egyetlen éjszakát vesz végig a könyv, tehát semmi mással nem pazaroljuk el az időt.
A felállítani kívánt egyenletnek csak egy kérdést kellett megválaszolnia: túlélheti ezt az egészet?
Tehát dacára a horrorisztikus elemeknek és a sci-fi beütésnek, a sztori végig laza volt és könnyed, a legjobb mégis a humora volt. Bár elképesztően nyomasztó volt a légkör és néha undorodtam egy-két jelenettől, mégis fel-fel tudtam nevetni a beszólásokon és párbeszédeken. De talán ennél is jobb volt a leírás, ahogyan ábrázolta a Cordyceps novust. Mintha ő is saját tudattal rendelkezne, gondolatokkal és normális elmével és ez olyan szinten hátborzongatóvá tette az egész történetet, hogy nem bírtam kimászni belőle. Egyedül az elképesztően hülye becenevek rontották számomra az összhatást, Teasüti, Köpcös és Retek egyszerűen nem illettek bele ebbe a hangulatba, amit a szerző már a prológus során megalapozott.
A Cordyceps novus akadályba ütközött , mégpedig a kemény gumitalpba, és az akadályoknál jobban semmit se gyűlölt. Ám minden valamirevaló gonosztevőnek van egy csatlósa.
Azt azonban le kell szögezni, hogy a jövőbeli olvasók ne számítsanak egetverő gondolatokra, hosszas elmélkedésekre és világmegváltó elemzésekre. Ez egy jó kis sztori, ami kikapcsolja az agyadat pár órára, hiszen addig nem hagy nyugodni az emberiség sorsa, amíg ki nem végezted a könyvet. Laza, gyors és ütős volt.
