Könyvek

Cristina Alger – Lányok, mint mi

Cristina Alger legújabb regénye, a Lányok, mint mi egy újabb thriller, amely garantáltan kikapcsol az olvasása során. Hazugság, gyilkosság, drog, prostitúció, csalás és korrupció, mindez egy könyvben, amit akár egy hétvége alatt könnyen elolvashatsz.

A történet főszereplője Nell Flynn FBI ügynök, aki éppen betegszabadságát tölti szülővárosában, ahol már több mint tíz éve nem járt. Látogatásának oka viszont nem a korábban meglőtt válla, hanem édesapja halála, aki szintén a bűnüldözésben dolgozott, mint gyilkossági nyomozó. A temetés után Nell találkozik édesapja egykori társával, aki felkéri, segítsen tanácsadóként egy aktuális gyilkossági ügyben, ami összefüggésben lehet azzal a gyilkossággal, amin annak halála előtt dolgoztak. A nő így tehát elvállalja a tanácsadói pozíciót, azonban olyan dolgokra bukkan, amik azt sugallják neki, talán maga az apja lehetett a gyilkos. Nell elhatározza, mindenképp kideríti az igazságot, de nem is sejti, hogy mi mindenre fog itt bukkanni.

A regény befejeztével úgy érzem, hogy az írónő első könyvéhez, A bankár feleségéhez képest ez a könyv kicsit gyengére sikeredett. Nem is mondanám kifejezetten thrillernek, sokkal inkább egy kriminek, hiszen itt a hangsúly Nell nyomozásán volt és egyáltalán nem volt borzongató, félelmet keltő olvasmány. Nell két-, illetve háromfajta nyomozást végez a regény során. Először is próbál rájönni arra, ki gyilkolta meg a lányokat, akik után apja is nyomozott, másodszor pedig ki akarja deríteni, vajon apja halála valóban baleset volt-e. Valamint, azt is szeretné tudni, mi is történt pontosan az édesanyjával.

Ez a három szál váltogatta egymást, az első kettő izgalmas és csavaros, amiket megszakít a harmadik, amit inkább emlékek felidézésével és elmélkedések sorával sikerül megismernünk. Én ezeket a részeket inkább feleslegesnek éreztem, mintsem hasznos információnak, mivel sajnos ez nem igazán mozgatta előrébb a dolgokat. Az oka teljes mértékben érthető, hiszen az anyjával történtek traumaként érték Nell-t, de az, hogy pontosan ez miként hatott az életére, milyen hatással volt rá, az egyáltalán nem derült ki számomra, így tehát egész végig felesleges időhúzásnak tűnt.

Alapjáraton a regény ötlete nagyon tetszett, hiszen ritkán kerül a kezembe olyan, amiben a prostituáltakat emberszámba veszik, próbálják megérteni őket, itt pedig Nell elképesztően emberségesen áll hozzájuk. Másfelől viszont róluk sem nem derül ki annyi, amennyit az ember elvárna egy ilyen kaliberű történettől. Habár itt ismerünk meg mozzanatokat és okokat az életük kapcsán, mégsem sikerült félretennem az előítéleteimet úgy, mint a főszereplőnek, így tehát nem sikerült komolyabban felkeltenie a témában az érdeklődésemet sem úgy, mint neki.

Mindezeket azért sajnáltam, mert maga a nyomozás izgalmas volt, bár nagyon sok mindent sejteni lehet, mégis érdekes volt a végkifejlet felé vezető út. A kiben lehet bízni és kiben nem kérdés végig ott lebegett a fejem felett jó ideig, a szimpatikus karakterek is kétséget ébresztettek és rengeteg kérdés merült fel bennem az olvasás során. Ha nem hiányzott volna belőle a részletezés, egy igazán jó regény lehetett volna, így viszont csak egy könnyed hétvégi olvasmányként tudok rá tekinteni.

Ha tehát kíváncsi vagy egy FBI ügynök hölgyre, aki magányos rókaként próbál fényt deríteni édesapja halálára és annak nyomozására, aminek középpontjában meggyilkolt prostituált lányok vannak, akkor ne habozz a kezedbe venni ezt a regényt. Nem egy világmegváltó olvasmány, de kellemes kikapcsolódás A bankár feleségének szerzőnőjétől, aminek egyébként érkezik a tévés adaptációja Rosamund Pike főszereplésével. A színésznő a Holtodiglanból lehet ismerős, a rendező pedig Lesli Linka Glatter lesz, akinek a nevéhez a Homeland: A belső ellenség rendezése kötődik. A sorozat nyolc részes lesz és az Amazonon kerül vetítésre.

A recenziós példányért köszönet a 21. Század Kiadónak!

Cristina Alger – A ​bankár felesége

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?