Catherine Anderson – Epervidék
Catherine Anderson Epervidék című regénye egy mély érzelmekkel teli, romantikus történet, amely az időtlen szerelemről szól. Az, hogy a Mystic Creek sorozat része pedig ne ijesszen meg senkit, ugyanis a történet önmagában is tökéletesen olvasható és érthető. Én legalábbis nem éreztem semmilyen hiányosságot, és azt is csak utólag vettem észre, hogy ez bizony nem egy önálló kötet.
A Mystic Creek kisvárosában játszódó történet ezúttal Vickie Brown és Slade Wilder családjáról szól. A nő több mint negyven évvel ezelőtt egy párt alkotott a férfival, azonban Slade a legénybúcsúján olyan dolgot tett, amit Vickie nem tudott neki megbocsájtani, ahogyan azt sem, hogy nem hajlandó elfogadni közös gyermeküket. Így hát mikor meglátja, hogy Slade tábori szakácsot keres, egyből jelentkezik, hogy szembesítse a férfit múltbéli tetteivel azonban, rá kell jönnie, a férfi egyáltalán nem úgy látja a dolgokat, ahogyan az ő emlékezetében él.
Slade és Vickie szerelmi történetének fülszövege teljesen magával ragadott dacára az egyébként nem túl feltűnő borítónak. Korábban nem ismertem Catherine Anderson nevét, így teljesen semlegesen álltam az epreskosár képe előtt, ami egyáltalán nem ragadott magával. Azonban nagyon vágytam egy könnyed, ízig-vérig szerelmes történetre és reménykedtem benne, hogy ezzel kielégítem vágyaimat és szerencsére így is lett. A borító ne tévesszen meg semmit, ez a regény egy igazi kincs. Slade és Vickie múlandó szerelem nélkül gondol egymásra évtizedeken keresztül, amit kivétel nélkül mindenki kíván magának, és ettől válik igazán ellenálhatatlanná az Epervidék.
A regényben azonban nem csak az idős párról van szó, hanem nyomon követhetjük Slade unokahúgának, illetve a siket, ám annál vonzóbb alkalmazottjának szemszögét is onnantól, hogy a férfi feladja azt a bizonyos álláshirdetést. Nagyon örültem ennek a változatosságnak és őszintén remélem, hogy a későbbiekben róluk is olvashatunk majd egy újabb kötetben, hiszen a kapcsolatuk nagyon érdekesen fejlődik ki. Slade unokahúga seriffhelyettes és egy ügy kapcsán akad össze Wyatt-el, ahol nem igazán tesz pozitív benyomást a siket férfira. Az ő száluk legalább annyira izgalmas volt, mint Vickie-é és Slade-é.
Ami mégis elrabolta a szívem a regény kapcsán az a medvebocs, aki az első pár oldalon feltűnik, őt pedig a lovak követik. Valahogyan egyre kevesebb állatokkal kapcsolatos könyvet olvasok, ahol valóban jelentőséggel bírnak, pedig rajongok értük és mindig nagy örömmel tölt el, ha valamilyen jelentőségük van akárcsak egy kicsit is.
A sok jó mellett azonban akadtak olyan dolgok is, amik nem tetszettek. Ilyen volt például Vickie problémája, hogy Slade nem vállalta fel a gyermeküket. Annyiszor hangoztatta és szinte szóról szóra ugyan úgy, hogy kezdett idegesíteni egy idő után. A haragja teljes mértékben érthető, de olyan szinten lovagolt a témán, hogy az érthetetlen volt számomra, pedig egy teljesen szimpatikus karakter, aki idős kora ellenére fiatalosan, aktívan és humorosan viselkedik. Ha nem tudtam volna hogy hány éves, meg sem fordult volna a fejemben jódarabig, hogy egy nagymamáról beszélünk. Slade-ről hasonlóan vélekedek. Érdekes volt számomra, hogy bár valahogyan a nő stílusa közelebb állt hozzám, sokkal jobban át tudtam érezni Slade érzelmeit és gondolatait, így ős okkal szimpatikusabb maradt egészen a kötet legvégéig. Pontosan ezért sajnáltam, hogy az ő szemszögéből kevesebbet kaptunk, ám annál többet az unokahúgáéból, amit így visszagondolva nem is értek. Nem érzem kifejezetten jelentőségteljesnek az ő jelenlétét, igaz egy cseppet sem bánom.
A könyvet minden romantikus regény rajongónak bátran merem ajánlani. Ezekben a nehéz időkben jól fog esni mindenkinek ez a könnyed, ám annál aranyosabb történet egy medvéről és egy idős párról, akik több évtized után is úgy érzik, létezik az örök szerelem, nem számít sem az idő, sem pedig a távolság.
A recenziós példányért köszönet a General Press Kiadónak!
