Könyvek

C. S. Forester – Greyhound

Nagyon rég olvastam világháborúról szóló történetet, pont ezért esett a választásom a nemrégiben megjelent C. S. Forester regényre, a Greyhound-ra. Egy ütős, izgalmas sztorira vágytam, amit ez a tengeri csatákkal tűzdelt sztori pont meg is adott ezzel az igen különös és feszültséggel teli légkörben.

Az 1942-ben játszódó történet még abban az időben zajlik, mikor még nem kerültek fölénybe a szövetségesek, mikor az Amerikai Egyesült Államok még épphogy csak belép a II. világháborúba. Ekkortájt indul el Karause kapitány több mint harminc hajóból álló konvoja, mi pedig ezt az utazást követhetjük nyomon. Vajon sikerül sértetlenül célba érniük?

A kötet már az elején nagyon izgalmasan indul. A harminchét kereskedelmi hajóból álló konvojt, a jeges Észak-Atlanti-óceánon kell átvezetnie  Amerikából Európába úgy, hogy ez az első útja, tehát nincsen könnyű dolga. Egyből találkozik is egy német tengeralatjáróval, majd hamarosan rájön, hogy nem ez az egyetlen megmérettetése. Negyvennyolc órát kell kibírnia a légierősítés nélkül. Negyvennyolc óra alatt kell eljutnia a rombolói segítségével a következő biztonságos zónába. A német farkasfalka pedig körbevette őket, mi pedig ezt a harcot követhetjük nyomon elképesztően izgalmasan leírva.

A történet maga tehát már egy izgalmakkal teli, pörgős üldözéssel indul, ugyanis a már fentebb is említett ellenséges tengeralattjáró jelét fogják.

Karause-nak pedig döntenie kell, tartja az alakzatot vagy hadat üzen neki? Az már az elején kiderül, hogy a kapitány öreg rókának számít a szakmában, mégis ez az első igazi küldetése sőt, ölni se ölt még embert, ezért hatalmas súly rakódik a vállára. A kötet az ő alakjára,  döntéseire fókuszál, amitől feltűnik a határozott, fontos döntéseket meghozó férfi igazi, emberi oldala.

A fedélzetet ugyanúgy jég borította, mint a korlátot. Már talpon maradni is csak a legnagyobb fokú óvatossággal lehetett. Hullám csapott át a Keeling orrán balról, végigsöpört rajta, hogy aztán a tat felé gördülve vízfalként robbanjon neki az öthüvelykesek lövegállásainak, ahonnan tömör golyóként repült hátrafelé és találta képen a kapitányt, ahogy az felállt.

A történetet is az ő szemszögéből ismerhetjük meg. Dilemmáit, elhivatottságát, feszültségét, depresszióját, kitartását és koncentrációját, elképszetően izgalmasan tárja elénk Forester. Bemutatja nekünk azt, hogy bár számtalan szörnyűséget élnek át a hajók fedélzetén – hiszen nagy szerepet játszik a kereskedőhajók megvédésében a Keeling romboló mellett a James és a Viktor is, hogy csak párat említsünk -, mégis ember bír maradni.

Nagyon tetszett az is, hogy bár erősen jelen van a politikai él, mégsem akarja azt letolni a torkunkon, már-már kifinomultan van jelen a kötetben. A fordulatos, érzékletes leírásoknak hála pedig még könnyebbé teszi számunkra a vizuális elképzelést, magunk előtt látjuk a rombolókat, a “farkasfalkának” nevezett német tengeralattjárókat, a hadihajókat, a jeges levegőt.

Az olvasás alatt végig reménykedtem és szorítottam George Krause fregattkapitánynak és csapatának.

A kiszolgáltatottság és a borzasztó körülmények elképesztően feszültté tették a légkört, hiszen tudjuk, hogy már maga a víz is kiszámíthatatlan. Akkor meg képzeljük el azt is, hogy a kapitánynak harminchét hajót kell átvinnie rajta. A kötet mindössze pár napot ölel fel, olvasás közben mégis évtizedeknek érzed ezt az akciódús élet-halál harcot.

Ha te is szívesen átélnél egy igazán pörgős cselekménnyel rendelkező tengeri csatát a második világháború idejéből, amiben van minden; félelem, izgalom és megannyi küzdelem, akkor íme egy remek ajánlás. Érdekesség továbbá, hogy a történetből Aaron Schneider rendezése alatt került ki egy film is, aminek főszereplője és forgatókönyvírója is Tom Hanks! Egy biztos, ha olyan parádés lett, mint amilyen a könyv, akkor biztosan fantasztikus lesz.

A recenziós példányért köszönet a Partvonal Kiadónak!

Kimberley Freeman – Duett

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?