Zene

Bring Me The Horizon – Post Human: Survival Horror lemezkritika

A mai témánk egy cyber-punk energiával átitatott, videojátékokból inspirálódott lemez. Ez a Post Human: Survival Horror, a Bring Me The Horizon október 30-án megjelent új, 30 perces EP-je. A Survival Horror az első fejezete a négy részesre tervezett Post Human projektnek, ami az emberiség káros, romboló hatását és kétségbeejtő helyzetét hivatott bemutatni. Az izolációban készült album tökéletesen illik az aktuális helyzethez, hiszen a Survival Horror bezártságról és világjárványról szól. 

A témát tekintve nem meglepő, hogy a fiúk visszatértek a keményebb hangzáshoz, ami a karrierjük kezdetére volt jellemző.

A banda 2015-ös That’s The Spirit lemezükön kezdtek el először komolyabban kísérletezgetni az elektronikus elemekkel, míg a tavaly megjelent Amo már sokkal beljebb merészkedett, kísérletijellegű volt és egészen új esztétikai elemekkel bővült, ami elidegenítette a régi rajongókat. A Post Human: Survival Horror viszont bebizonyította, hogy nem kell félnünk attól, hogy a Bring Me The Horizon valaha is popzenekar szeretne lenni. Az új lemezük telve van elfojtott dühvel és csalódottsággal, ami jól tükrözi a jelenlegi érzelmeket. 

Az albumnyitó Dear Diary egy nagyon erős, energikus kezdésnek bizonyul,

ahol rögtön a TV ismétlődő képei előtt találjuk magunk egy lakásba zárva. A dal egyébként több utalást is rejt a Resident Evil játékra, ahol naplótöredékekből ismerjük meg a rendkívül fertőző és veszélyes T-vírust és az azt övező titkos kutatásokat. Ám nem ez az egyedüli videojáték referencia. Az album valójában elég sokat inspirálódott különböző játékokból, ráadásul a Ludenst eredetileg az apokaliptikus világban játszódó Death Stranding játékhoz írták a fiúk.

A soron következő Parasite Eve már a címében is egy túlélőhorror videójátékra tesz utalást és bár meglepőnek tűnhet, de a dalt eredetileg nem a koronavírus inspirálta. Ennek ellenére nehéz nem úgy olvasni a dalszöveget, mintha a jelenlegi helyzetre reflektálnának, hiszen elég sok párhuzammal bír. A “When we forget the infection / Will we remember the lesson?” sor pedig bizonyára az idei év egyik legfontosabb dalszövegrészlete. A Teardrops már a belső konfliktusra fókuszál és a mentális egészség témakörével foglalkozik, ami nem idegen téma az együttesnek, hiszen korábban több dalukban is foglalkoztak már a depresszió és a szorongás témakörével. Hangzásügyileg egyébként a Teardropsnak klasszikus Bring Me The Horizon hangulata van, amibe viszont érezhető némi Linkin Park hatás is, ez a nu-metal irány pedig határozottan jól áll nekik.

Az Obey a lemez első, de közel sem utolsó kollaborációja.

A politikai töltetű és egyébként elképesztően fülbemászó refrénű számot Yungbluddal együtt adják elő. Ez a dal a világ vezetői és a politikusok általi elnyomásról szól. Már csak az időzítés miatt is (április és május környékén íródott) valószínűnek tűnik, hogy az Obey az aktuális eseményekre és a Black Lives Matter tüntetésekre reflektál. Az Itch For The Cure (When Will We Be Free?) interlude után egy újabb, a fennálló rendszer ellen lázadó szám következik, a Kingslayer, ahol a japán lányegyüttessel, a Babymetallal dolgoztak együtt. Ők egy egészen új világot képviselnek, leginkább talán a kawaii metal műfaj illik rájuk a legjobban, hiszen zenéjükben keveredik a J-pop és a metál. Egészen üde színfoltnak hat a megjelenésük egy Bring Me The Horizon albumon, de ha azt nézzük, hogy a banda mennyire nyitott az újdonságokra, talán nem is olyan meglepő lépés ez a részükről.

A 1×1 és a Ludens után eljutunk a One Day The Only Butterflies Left Will Be In Your Chest As You March Towards Your Death záródalhoz. Nagyon hirtelen veszünk 180 fokos fordulatot, semmilyen átmenet nincs a Post Human lendületes, pörgős hangzása és a lassú ballada között. Mivel ennyire szembeötlő a váltás, így kissé kilóg az album kohéziójából, de ez nem jelenti azt, hogy önmagában rossz dal lenne, sőt. Az Evanescence énekesnőjével, Amy Leevel énekelt duett jól működik, remekül kiegészíti a hangjuk egymást.

A Post Human: Survival Horror több szempontból is figyelemreméltó.

Nemcsak azért, mert a zenekar visszatér a rájuk jellemző keményebb hangzáshoz, hanem azért is, mert ennyire aktuális kérdésekkel és problémákkal foglalkoznak. Az album létrejöttének a körülményei is igencsak rendhagyók. A Ludenst leszámítva minden zenét a járvány alatt írtak, kevertek és vettek fel, ami azt jelenti, hogy a szokásos stúdió adta körülmények helyett végig otthonról dolgoztak. Inspiráló ahogy egyik videójukban az énekes, Oli Sykes arról mesél, hogyan sikerült túllépniük a bezártság okozta akadályokon. Hiszen nagyon sokáig úgy tűnt, a dolgoknak egyetlen módja van, de amint azt az elmúlt pár hónap bebizonyította, más út is lehetséges. És talán ez a 2020-as év egyik legnagyobb tanulsága.

Hozzászólások