Könyvek

Borsa Brown – Az Arab királysága

Borsa Brown 2015-ben mutatta be az Arab-sorozatának első kötetét, amelynek utolsó része tavasszal jelent meg az Álomgyár Kiadó jóvoltából. Borsa már az első kötetben olyan helyekre vitt el bennünket és olyan kultúrát mutatott be számunkra, amely talán többünknek ismeretlen. Most, Az Arab királysága címet viselő regényében Gamal  al-Szudairi fiát, Wallidot ismerhetjük meg. 

Wallid ibn Gamal al-Szudairi a szaúdi ország védelmére tette fel életét. Hercegként komolyan elhivatott a katonaság iránt, de főképp a királyság felé. Nagy bajba kerül, amikor egy török út és küldetés miatt belekeveredik egy gyilkosságba és a nyugati országok elégtételt akarnak. Wallidot nem érdekli büntetés, büszkén vállalja, hiszen ő csak is Allahban hisz, ő dönt életről és halálról. Apja, Gamal al-Szudairi aggódik gyermekéért, ezért megbízik egy jogásznőt, hogy képviselje fiát a perben, hiszen Wallid számára mindennél fontosabb. Ám Gamal nem tudja, hogy ezzel milyen lavinát indít el és mibe keveri Wallidot. Makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy az ő ügyében a Teremtő dönt majd, nincs szüksége védelemre, ám a gyönyörű jogásznő, Rajah megbabonázza őt. Wallid dacol a szívével és a becsületével.

Megismerhetjük a szaúdi nők helyzetét

Borsa újabb kötete az arab világról, egyenesen megdöbbentő, miképp élnek ott az emberek és milyen is ott a nők helyzete. Aki nem igazán érdeklődik a Közel-Kelet iránt és nem olvasták a sorozatot,  talán még őt is beszippantja a könyv, mert rengeteg érdekességet tartogat. Kezdjük azzal, hogy egy nőnek egyedül nem illik mutatkozni, különben büntetés jár érte, továbbá milyen szigorúan veszik a házasságot. Ugyan a férfiak egy kicsit nagyobb előnyben vannak, a hölgyeknek pedig nagyon rafináltnak kell lenniük, ha megakarják valósítani azt, amit szeretnének. A kötetben találkozhatunk az al-Szudairi család női tagjaival, akik nem szenvednek hiányt semmiben, néhányuknak viszont megromlott a házasságuk. Aztán ott vannak a szolgálók, akiket a gazdag, jómódú férfiak lenéznek, semmibe vesznek, akik szerencsések lehetnek azért, hogy van munkájuk. Megismerhetjük Rajah-t, aki egészen más, mint a többi szaúdi nő. Szabadságra vágyik, ki akar szakadni az ország kötöttségeiből, amelyeket az amerikai tanulmányok megadtak neki. Ami számomra nagyon szokatlan még mindig, hogy ott nem mehetnek a hölgyek egyedül, szükség van engedélyre a jövés-menéshez. A regényben Tasnim, illetve Saliha is keresi Wallid kegyeit, akikkel közelebbi viszonyt is ápol.

 

Wallid igazi forrófejű a családban

Az Arab királyságában Gamal ikreinek egyik tagját ismerhetjük meg. Wallid három perccel idősebb öccsénél, Ahmednél, akinek szöges ellentéte. A húszas éveinek elején járó férfinek leginkább a katonaság és a királyság a legfontosabb. Esküt tett az ország védelmére, illetve a védelmi miniszter- a koronaherceg – megóvására, akiben vakon hisz. Nagyon tetszett Wallid elhivatottsága, makacsul ragaszkodott elveihez, még akkor sem tántorodott meg, amikor a legnagyobb bajban volt. Meggyőződése volt, hogy csak Allah döntheti el, hogy mi lesz vele és, ha ő az életét követeli, akkor emelt fővel megy a halálba. Wallid azonban amellett, hogy próbálta a fiatal hercegek életét élni, megmutatta, hogy a kemény és rideg külső mögött egy érző férfi lakozik. A szobalány – aki nem igazán értett semmihez – nagyon közel került hozzá. Saliha azonban védte tisztaságát, a közelgő menyegzője miatt. Wallid segített a hozomány elrendezésében, noha nem volt ínyére Saliha esküvője. Amikor apja a védelmére kelt, elutasító volt, kategorikusan kijelentette, neki nincs szüksége ügyvédre, hiszen Billal – a koronaherceg- megvédi őt. Gamal azonban ebben nem hitt. Rajah puszta lénye jó hatással volt Wallidra, akinek már kezdettől fogva nagyon megtetszett a nő.

Borsa remekül írja le Wallid szemszögét

Tudtam, hogy amikor kezembe fogom Borsa Brown újabb kötetét, nem fogok csalódni. Ugyan, az arab-sorozatot nem mondhatnám a kedvencemnek, de Wallid története nagyon megfogott. Talán amiatt is, hogy imádtam olvasni az ő szemszögéből a sztorit, illetve Wallid személyiségfejlődése nagyon szimpatikus volt. A szaúdi herceg felé is vannak elvárások, de kihasználhatja a nevével járó előnyöket, amit Wallid egyáltalán nem szégyellt. Szerette a nőket használni, ugyanakkor talán maga sem gondolta volna, hogy a szíve mélyén nagyon is megszereti majd őket. Rajah-ban egészen más fogta meg őt. A világlátottsága, hogy egyáltalán nem úgy viselkedik, mint ahogy a legtöbb  helyi nő többsége. Szépsége is levette a lábáról.

Az egyes karakterek megszólalásai nagyon mélyek és elgondolkodtatóak. Azize – Wallid húga – monológját megkönnyeztem. Gamal megnyilvánulása fia felé megható volt,  illetve Wallid határozatlansága a szerelem érzésével is megindító. Ezek az érzelmi vívódások, egyes karakterek életeseményeinek bemutatása, hol nevettetett, hol pedig meghatott.

Nem gondoltam volna, hogy Szaúd-Arábia újra ilyen szinten magába tud szippantani. Sőt, azt eredményezte, hogy Wallid al-Szudairi lett az egyik kedvenc karakterem. Ha te is szeretnéd megismerni az al-Szudairi család egyik ifjabb tagjának életének főbb mérföldkövét, akkor mindenképpen kezdjétek el a kötetet, mert számomra letehetetlen volt. Ismét megismerhettem ezt a világot, ahol hiába a hit és a becsület, a szerelem akkor érkezik, amikor nem számítunk rá.

 

Hozzászólások