Barbara Erskine – Szellemfa
Barbara Erskine legújabb regénye a Szellemfa, amely az Alexandra Kiadó jóvoltából kerülhetett a boltok polcaira. Az alcím remekül összefoglalja mindazt, amiről a kötet szól. A “Te sem szabadulhatsz a családod kísérteteitől” mondatot sokféle módon lehet értelmezni, a könyv az egyiket írja le nagyon részletesen.
A sztori Ruth-ról szól, aki hosszú évek után tér csak vissza Edinburghba, szülővárosába. A nő élete összeomlott, hiszen házassága felbomlott, a munkáját otthagyta, most pedig haza kellett térnie régóta nem látott édesapja temetésére. Ez nagyon nehéz számára, hiszen folyamatosan jönnek fel a gyermekkori emlékek. Ráadásul ráhárult minden ezzel kapcsolatos dolog, mint a ház kirámolása is. Ekkor fedezi fel egy őse, Thomas Erskine naplóját és leveleit. A férfi egy nemesi család tagja volt, aki mindig is tudta, hogy a maga útját kell járnia ahhoz, hogy sikeres lehessen. Miután szegény családból származik, így tanulásra sem telt nekik. Haditengerészként, illetve a hadsereg tagjaként azonban volt lehetősége bejárni a világot. Miután otthagyta a munkáját, lordkancellár lesz Nagy-Britanniában. Utazásai során azonban ellenségekre tett szert, amelynek hatását még Ruth is érzi. Rá hárul a feladat, hogy megküzdjön az ellenséggel, amelyek már évszázadok óta a családot kínozzák.
Napsütéses reggel volt, és Finlay felajánlotta, hogy elviszi Rutht St. Andrewsba, természetesen meghívja ebédre, és együtt megkeresik Lady Buchan barlangját.
Talán nem meglepő, ha azt mondom, hogy az írónő saját családjáról szőtte a történetet. Barbara egy nagyon részletes leírást adott arról, hogy milyen, amikor egy családnak ilyen hosszúra visszanyúlik a története. Az olvasmány nem volt könnyű, elsősorban a terjedelme miatt. Az alkotás több mint 600 oldalas, amely izgalmas, humoros, de néhol naív és dühítő is tudott lenni. A háromszáz évvel ezelőtti angol történelmet jól összefonta a napjainkkal, ráadásul még pár szellemet is elejtett a sztoriban.
A Szellemfa nagyon érdekes volt, ám néhol kicsit hátborzongató is. Szerettem benne a kultúrát, az angol stílust, az antik kincseket és természetesen azt a kibontakozó szerelmi szálat is, amelyet megjelentetett benne. Említve volt többek között az Alvókastély és Sky szigete is, ahol a híres levelek története játszódott.
Óvatosan körülnézett, majd résnyire kinyitotta a francia ajtót. El sem hitte, mekkora szerencséje van. Ruth nem zárta be, mielőtt elment otthonról. A bokrok mögül nézte, amikor elhajtott: félig-meddig csalódott volt, amiért elment, de izgatott is lett, mivel így nyugodtan körbe szimatolhat, nem kell attól tartania, hogy meglátják.
Ahhoz, hogy ne legyek túl spoileres, nem tudok túl részletesen nyilatkozni a mellékszereplőkről. Megismerkedhettünk Lachy-vel, Finley-vel és persze Davy-vel, Thomas unokájával is. Előbbi kettő Ruth életében játszanak nagy szerepet, Davy pedig természetesen a régi időkben élt, amikor Thomas levelei is íródtak. Finley-t nagyon megkedveltem, hiszen nagyon sok humoros pillanatot hozott a történetbe. Ezzel szemben a főszereplő hölgyet kicsit nehezen szerettem meg, de a végére azért volt egy kis pozitív érzésem vele kapcsolatban, mert látszódott a jellemfejlődése.
A Szellemfa egyetlen hibája, hogy nagyon hosszan húzódik. Nem mondom, hogy lassan haladtunk, de néhol nagyon sokáig nem történt érdekfesztő dolog. Barbara írói stílusával azonban nem volt gondom, szerettem a párbeszédeket, a stílusát és persze a fogalmazásmódját. Amennyiben lesz újabb regénye, biztosan bepróbálkozom azzal is, ugyanis összességében ez is egy nagyon élvezhető és drámai sztori volt.
A recenziós példányért köszönet az Alexandra Kiadónak!