Ava Delaira – Kedves halottak!
A halál mindenkinek ismerős. Horrorfilmekből, krimikből, de leginkább a való életből. Egykori és mostani háborúk, merényletek, vagy az időskori elmúlás. A halál egy olyan téma, amit nehéz feldolgozni és írni sem éppen könnyű róla. Mégis rengeteg könyvnek ez adja az alapját. Egy szerettünk hirtelen halála, gyász, vagy a kaszás eljövetelétől való félelem. Mindenkinek ismerős, így vagy úgy.
Laurel azt a feladatot kapja középiskolai angoltanárától, hogy írjon levelet egy már elhunyt személynek – biztos neked is adtak már hasonló leckét. A lány azonban ahelyett, hogy összecsapná, igenis komolyan veszi. Kurt Cobainnek, a Nirvana egykori frontemberének első levelében többek között azt is megtudjuk, hogy nővére, May nemrégiben elhunyt, és Laurel amellett, hogy továbbra is felnéz rá, az áltlagtól eltérően éli meg a gyászt. De nemcsak Kurt kap leveleket, hanem Janis Joplin, Jim Morrison és River Phoenix is. Egyre többet ír olyan embereknek, akiktől sosem fog választ kapni. Az új iskolába való beilleszkedésről, a szerelemről, az élet által elé gördített akadályokról és arról, mik járnak a fejében. Bepillantást nyerhetünk a széthullott családba, gyerekkorába és az emberekkel való kapcsolatába.
„Nincs rosszabb annál, amikor valaki, akinek szeretnie kellett volna bennünket, csak úgy elmegy.”
Ava Delaire egyedien, szofisztikusan írja le, milyen elveszteni valakit annyi idősen, mint Laurel, milyen sokféle lehet a felnőttek gyásza, és úgy egyáltalán hányféleképpen dolgozhatja fel egy ember valakinek az elvesztését. Emellett a karakterek valamint a könyvben előforduló témák is sokszínűek. A problémákhoz való hozzáállásuk és azoknak megoldásai, a külső ingerekre való reakcióik valóságosak – nem felnőttesek, de határozottan érettebbek, mint a kamaszok többségének. Laurelhez hasonlóan ők is máshogy néznek a világra, máshogy dolgozzák fel veszteségeiket. A szerző nem akarta feljebbvalóbbnak, tökéletesnek beállítani őket – hibáznak, és némelyik reakciójuk hagy kivetnivalót maga után. Még May sem olyan tökéletes és nagyszerű, mint amilyennek először látjuk a húga szemeivel nézve. A Kedves halottak! mind szereplőgárda-, mind történetvezetésügyileg kiemelkedő. Nem tökéletes – senki és semmi nem az-, de éppen ezért közel áll ahhoz, hogy az legyen.
„A nirvána szabadságot jelent. Szabadságot a szenvedéstől. Gondolom, egyesek azt mondanák, hogy ez nem más, mint a halál. Hát, gratulálok a szabaduláshoz. Mi, többiek, még itt vagyunk, és csak viaskodunk azzal, ami szétszakadt.”
Ajánlom azoknak, akik legszívesebben visszaforgatnák az időt, hogy valamit másképp tehessenek meg. Ajánlom azoknak, akik tudják, hogy a világ nemcsak fekete és fehér, és pont ezt szeretik benne. Ajánlom azoknak, akik természetesnek veszik a hibákat, a kudarcokat, akik felismerik az ok-okozat közti összefüggéseket. De mindenekelőtt azoknak ajánlom, akik tudják, milyen elveszteni valakit. Akik tudják, milyen érzés belépni egy üres szobába, tudván, hogy ott lennie kellene valakinek, azoknak, akik tudják, milyen érzés várni valakit, aki nem jön vissza. Nem vagytok egyedül.
Forrás: Moly