Könyvek

Athenaeum és Partvonal Kiadó 2019 októberi újdonságai 2. rész

Bár a Margó Irodalmi Fesztivál már véget ér, azonban a könyvkiadók további újdonságokkal érkeznek az olvasni vágyók számára. Az Athenaeum és a Partvonal kiadónál például várhatóak fantasy, szépirodalmi, sőt, még ismeretterjesztő és thriller kötetek is.

Tom Clancy – A rettegés arénája

Katonai-politikai thriller Jack Ryan eposzi méreteket öltő megbízásáról

Jack Ryan ügynök ezúttal minden eddiginél fontosabb megbízást kap. Az öbölháború véget ért, ám egy izraeli nukleáris fegyvernek nyoma veszett. Az új orosz elnökben gyanús, veszélyes embert lát az amerikai kormány, ezért ráállítják Jacket, hogy tartsa szemmel. Eközben azonban kiderül, hogy egy terroristacsoport szerezte meg a nukleáris robbanóeszközt, amit amerikai területen akarnak felrobbantani, majd az oroszokra hárítani a felelősséget, hogy ezzel világméretű konfliktust robbantsanak ki. Csak Jack Ryan képes megakadályozni a közelgő katasztrófát.
Egyedül Tom Clancy képes ilyen valósághű, drámai, ragyogóan mozgalmas cselekményt megalkotni, mint A rettegés arénájában felvázolt, eposzi méreteket öltő krízis. Jack Ryan – a Vadászat a Vörös Októberre, a Veszélyzóna, a Krízis és a Célkeresztben hőse – lélegzetelállító, bravúros katonai akcióval, csúcstechnológiai háttérrel és pszichológiai erővel tér vissza az olvasókhoz.

Bella Mackie – Fuss tovább! – Hogyan mentette meg a futás az életemet?

Briliáns szerelmes levél a futáshoz, ami segített leküzdeni a szorongást

Bella Mackie a válását követően valódi mélypontra jutott, és a válságos élethelyzet közepén szembe kellett néznie a bénító erejű szorongásos depresszióval is. Eleinte ahhoz is alig volt ereje, hogy felkeljen a díványról; ám egy nap olyasmire szánta el magát, amiről sosem gondolta volna, hogy önerejéből valaha is megteszi. Felvette az edzőcipőjét, és kiment futni. Az első kísérlet elég rövidre sikeredett, de legnagyobb meglepetésére másnap is odakint találta magát. Eleinte ösztönösen, majd egyre tudatosabban a napi sporttevékenységgel kezdte gyógyítani sérült lelkét és szellemét.
A Fuss tovább! kendőzetlenül őszinte és szellemes memoár a gyógyulás felé vezető útról, amely betekintést nyújt abba is, milyen együtt élni a mentális betegséggel, illetve felvenni vele a harcot. A szerző orvosok, pszichológusok, sportemberek és barátok segítségével gyűjtötte össze azokat az inspiráló történeteket, kutatási eredményeket és ötleteket, amelyek őt magát is rávezették a felismerésre: olykor a testmozgás a legjobb orvosság. A kedves, mozgalmas és motiváló erejű könyv arra bátorítja olvasóját, hogy ,,fusson tovább”, át a problémákon, és a mozgás segítségével terelje helyes mederbe az életét.

Sarah Rose – Legendás lányok – Kémnők titkos története a II. világháborúból

Izgalmas kémtörténetek tele romantikával, küzdelemmel, kódnevekkel, felrobbantott vonatokkal, bátorsággal és sok-sok árulással – a Legendás lányok igaz történeteiből kiderül, mire képesek a nők, ha nemes ügyért kell harcba szállni.
A kötet szerzője, Sarah Rose a brit titkosszolgálat különleges egységének hosszú időre titkosított dokumentumait dolgozta fel. Az egyedülálló iratok, naplók, személyes beszámolók olyan hadműveletekről szólnak, amelyek során fiatal nőket képeztek ki arra, hogy a frontvonal mögé átdobva a megszállt Franciaország területén segítsék az ellenállás tevékenységét.
Az életüket nap mint nap kockára tevő fiatal ellenállók pontosan tudták, mi vár rájuk, ha a Gestapo kezei közé kerülnek – ami sajnos több esetben be is következett. Ám ennek dacára a bátor nők igyekeztek kitartani a fedőtörténetük mellett, és próbálták megúszni a letartóztatást, vagy elviselni a kínzásokat. Feladatkörükbe tartozott, hogy fogadják és rejtegessék a folyamatosan érkező szabotőr honfitársaikat, akadályozzák a nácik hadműveleteit, valamint információkkal lássák el a titkosszolgálatot – így a lányok igen fontos szerepet kaptak a pontosan hetvenöt évvel ezelőtti partraszállás, az ún. D-nap előkészítésében is.

Kresley Cole – Égsötét

Örök megszállottság
Thronos, Skye Hall ura, gyermekkorában beleszeretett Lanthéba, a pajkos kis varázslólányba, aki miatt kételkedni kezdett a vrekenerek csalhatatlan törvényeiben. De aztán háború tört ki a családjaik közt, és megtörtént a tragédia, ami miatt Thronos és Lanthe ádáz ellenségekké váltak. Századok teltek el, de Thronos még mindig csillapíthatatlanul sóvárog a gyönyörű varázslónő után, aki annyi sebet ejtett a testén… és a lelkén is.
Végtelen vágyódás
Lanthe hajdan nagyhatalmú varázslónő volt. Most megpróbálja visszaszerezni varázserejét, és hasztalan kutat az igaz szerelem után különféle halhatatlan gavallérok karjaiban. De nem felejtette el Thronost, a gyönyörű, ezüstszürke szemű vrekener fiút, aki védelmezte őt, amíg a valóság ki nem tépte a szárnyai alól. Az a szörnyű éjszaka mindent megváltoztatott. A fiúból hírhedt hadúr lett, aki bosszúért lihegve üldözi Lanthét.
Vajon a szenvedély vagy a bosszúvágy lángja éget forróbban?
A varázslók és a vrekenerek örök ellenségeskedése közepette vajon elnyeli Thronost és Lanthét a mindent elborító, pusztító viszály? Kipattanhat-e a hajdani, ártatlan, gyermeki barátságból a szenvedély szikrája, ami fényt gyújt a kétségek sötét útvesztőjében?

Méhes Károly – Száguldó magyarok – Legendás pilótatörténetek

A Száguldó magyarok életrajzi és autósport-történeti könyv. Méghozzá négy magyar versenyző életét-sorsát olvashatják benne, azét a négy autósét, akik gyorsasági nagydíjon, Grand Prix-n indulhattak, vagy legalább megízlelhették, milyen egy királykategóriás autót vezetni. Mivel tehát nem sok ilyen magyar akadt a versenyautózás bő egy évszázada alatt, érdemes megbecsülni – és megismerni őket.
Szisz Ferenc 1906-ban a Renault színeiben nyerte a sportág legelső Grand Prix-jét, a Francia Nagydíjat, így az ő nevével kezdődik az autósport története.
Hartmann László az 1930-as években kis magánistállójának Bugattijával, majd Maseratijával próbálta felvenni a versenyt a nagy Mercedesek, Auto Unionok és Alfa Romeók ellen.
Kesjár Csaba az első ígéret volt, aki bekerülhetett volna a Forma-1-be, de csak három kör adatott számára 1987-ben, egy évvel tragikus halála előtt.
Amit ő nem tudott beteljesíteni, az Baumgartner Zsoltra várt, aki végül első honfitársukként 2003-04-ben, előbb a Jordan, majd a Minardi csapat tagjaiként 20 nagydíjon indult, és 1 világbajnoki pontot szerzett.
A Száguldó magyarok eddig sehol nem publikált adatokkal, interjúkkal és fotóanyaggal igyekszik bemutatni a rajongóknak Szisz, Hartmann, Kesjár és Baumgartner pályafutását.

Méhes Károly (1965) irodalmi munkássága mellett harminc éve tudósít a Forma-1 világáról különböző napilapok és szakfolyóiratok hasábjain, illetve hazai és külföldi weboldalakon. 1998 óta 21 autóversenyzésről szóló könyve jelent meg, legutóbb egy Gilles Villeneuve életéről szóló angol nyelvű interjúkötet és a Scuderia Ferrari történetét feldolgozó album.

Géczi János – A tenyérjós

Mutasd a múltad
Mit árul el egy tenyér a pesti Józsefváros jósnőjének – a múltról? Nem a jövendőt kell fürkésznie, hanem visszafelé kénytelen felfedezőutakat tenni, az ezredforduló évtizedeibe, amikor egy vidéki kollégium fojtott légköréből robbanásszerűen szóródtak szét a sorsok az észak-amerikai campusokig, Jeruzsálemig vagy akár Bakuig. Egy egész nemzedék szembesül önmagával Géczi János filozofikus kalandregényében.

 

Athenaeum és Partvonal Kiadó 2019 októberi újdonságai

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?