Ashley Audrain – A szív sötétje
Anyának lenni csodálatos dolog. A világra hozni egy életet, nézni, ahogy felcseperedik, terelgetni, hogy a jó úton maradjon, óvni. Persze, felelősséggel jár, és mint mindenhol máshol, itt is előfordulhatnak hullámvölgyek. Vannak meggondolatlanul a levegőbe repített szavak, amiket nem is gondolunk komolyan, és amiket semennyi évtized sem tud törölni az emlékezetünkből. De ezek mellett ott van milliónyi pillanat, átbeszélgetett délutánok, ünnepek, sikerek, amikor a világ minden kincséért sem változtatnánk meg a múltat.
Születés
Nos, Blythe Connorral és kislányával, Violettel a helyzet pont mindennek az ellenkezője. Noha Blythe eldöntötte, tökéletes anyja lesz a gyereknek, már az első héttől kezdve nem tudnak közös nevezőre jutni. Az együtt töltött percek fájdalmasak, feszültek, hiába van ott a férje. Violet szimbiózisban él az apjával, ami azt az érzést kelti a nőben, hogy kudarcot vallott. Hiszen minden szülő azt hangoztatja, nehezek az első hónapok, de megéri! Amikor ránéznek az alvó csemetékre, egy-egy kisangyalt látnak, egy csodát. Blythe nem így érzi, a pillanatok, amikor Violettel megtalálják a közös hangot, ritkák.
Milyen gazdag fantáziája van, gondoltam. Néha erőt vett rajtam a vágy, hogy belelássak a fejébe. Még ha féltem is attól, amit ott találnék.
Aztán megszületik Sam, és főszereplőnk a fellegekben jár. Vagyis járna, ha a kisbaba feje fölött nem lebegne ott a nővére árnyéka, mint egy átok, mint Damoklész kardja. A kislány furcsán viselkedik, van valami az alig hétéves tekintetében, aminek nem kéne ott lennie, egy furcsa csillogás, él, ami azt sugallja, nem lehet egyedül hagyni a kisöccsével.
Felcseperedés
A szív sötétje lélektani krimi, figyelemmel követhetjük Violet felcseperedését, aztán, hogyan változik át édesanyja szemében egyfajta szörnyeteggé, és hogy Blythe hogyan birkózik meg vele. Családja fokozatosan hullik szét, miközben egy-egy fejezetben vagy jelenetben bepillantást nyerhetünk az ő múltjába is – milyen nevelést kapott az anyja és ő, és milyen hatással van ez a jelenre. Bármennyire is azt mondatja velünk az elménk, hogy ennek ettől még nem így kéne lennie, látjuk az ok-okozati összefüggést és egy bizonyos fokig együttérzünk mindegyik szereplővel. Egyikük elindít egy lavinát, amit aztán sehogy sem lehet megállítani. Mindeközben Blythe férjének, Foxnak a megszólalásai lassan abba a hitbe ringatnak minket is és az anyukát is, hogy az egész cselekményt csak elképzeltük. Hogy az a csillogás nincs ott Violet szemében, hogy csak túl élénk a fantáziánk, hogy csak kezdünk megőrülni.
A szokásos anyai túlféltés. Az anyák agya már csak erre a srófra jár, folyton azt lesik, hol fenyeget veszély. A halál. A gyerekem haláláé. Egy anya figyelme pillanatra sem lankadhat.
Időnként hajlamos vagyok elhinni, hogy a világ fekete-fehér, bármiféle átmenet nélkül. Miközben olvastam, felváltva hibáztattam Blythét és Violetet az elkövetkezendő eseményekért. Hol az egyiknek, hol a másiknak adtam igazat, de sosem találtam meg igazán a saját álláspontomat a kettejük közti harcban. Túl sokszínű, túl komplikált volt mind a személyiségük, mind a helyzet, amibe tudtuk nélkül belepottyantak, és ez ugyanúgy hozzájárult a könyv hangulatához, mint az édesanya gondolatmenetei, a nevelési folyamat egyéni leírásai, a visszaemlékezések vagy a következő csavarra vonatkozó utalások.
Kirepülés a fészekből
Ashley Audrain eszméletlenül jó könyvet hozott a világra. A lebilincselő enyhe kifejezés arra, amit csinál – magával rántja az olvasót a mélybe, mindig csak egy lélegzetvételnyi időre. Viszonylag hamar kiolvasható, közben pedig úgy érzed, mintha valaki megállította volna az időt. A járványhelyzet alatt tökéletes választás, ha az ember ki akar szakadni a mindennapokból, de nem tudja, hogyan tegye. Mindenképp ajánlott azoknak, akik egy elgondolkodtató, idegőrlő élményre vágynak, akik új dolgokat akarnak tapasztalni és egy teljesen más megvilágításból látni az anyaságot, mint témát.