Könyvek

Annet Huizing – Hogyan ​írtam véletlenül egy könyvet?

Az emberi lét egyik csodája, hogy számtalan módon kifejezhetjük magunkat, megmutathatjuk másoknak, kik vagyunk. Dalba foglalva, vászonra vetve, megformálva, leírva. A magyar pedig az egyik, ha nem a legszebb nyelv a világon. Millió szó millió szinonímával, szakkifejezésekkel. Ahány ember, annyiféleképpen bánunk ezekkel. Feszültségkeltés, mesélés, önkifejezés. Csodálatos dolog írónak lenni, hiszen egy gyönyörű történet éppúgy megmenthet egy életet, mint egy orvos vagy egy mentő. Vannak, akik terveznek. Vázlatokat készítenek, papíron, dokumentumban vagy egy alkalmazáson figyelemmel követik szereplőik karakterfejlődését – kijelölnek maguknak egy utat, és végig azon maradnak. És vannak, akik csak írnak, és később írnak hozzá vagy törölnek belőle. De hogyan váljon íróvá egy gyermek, aki nem tudja pontosan, milyen történeteket akar adni a világnak? Hogy álljon neki ennek az életmódnak és foglalkozásnak, és találja meg azt az ösvényt, amin már oly sokan jártak előtte?

Amikor Katinka eldönti, ő bizony író akar lenni, a szomszédjához megy. Lidwien egy idős, népszerű író, de több problémája köthető az íráshoz, mint az élete többi részéhez. A regény maga három szálon fut; megismerjük Katinkát, a családját, a múltjukat, a problémáikat, bepillantást nyerhetünk Lidwien életébe és az íróleckék is megkapják a maguk idejét a színpadon. Kiderül, hogy időnként Katinka mentora sem tud írni, vagy tele van ötletekkel, de nem tudja szavakba önteni őket és összerakni a kirakós darabjait, amely a kezdő művészpalántáktól kezdve a hobbibloggereken át egészen a már befutott vagy első könyvüket kiadni készülő szerzőkig mindenkinek ismerős lehet, és pont ezért élvezet olvasni úgy, hogy közben tanulsz is.

A felmerülő helyzetek bárkinek ismerősek lehetnek. Ugyanígy a két főszereplő és hozzátartozóik élete is párhuzamba vonható a miénkével. Párkapcsolati problémák, a gyász, önmagunk keresése akár iskoláskorunkban, akár felnőttként, döntések sorozata – és persze az, hogy mindez milyen hatással van a munkánkra, az önkifejezésünkre, az életünkre. Annet Huizing egyszerre beszél mindenkihez, legyen az fiatal vagy idős, irodai alkalmazott vagy zenész, kiégett művész vagy feltörekvő, ereje teljében lévő közszereplő.

“– (…) Nem, neked először ki kell fejlesztened a saját stílusodat.
– És azt hogy lehet?
– Csak írni kell. Sokat. Gyakorolni, gyakorolni, még többet gyakorolni! Időnként megmutatsz nekem valamit, te pedig tippeket és kritikát kapsz tőlem. Már ha bírod a kritikát.
Majd kiugrott a szívem a helyéről. Lidwien segíteni fog nekem, még magánórákat is ad!Naná, hogy bírom a kritikát! Na jó, annyira talán mégsem, de majd megtanulom ezt is.”

A könyvet Pagony Kiadó kilenctől tizenkét éves korig ajánlja a regényt, ezért a nyelvezete könnyen érthető, gördülékeny, azonban nem lebutított. Komolyan veszi az írást, így akár egy kamasznak vagy egy felnőttnek is tud újat mondani, technikákat tanítani. Ugyanakkor akár szórakoztató irodalomként is tekinthet rá az ember, megint csak kortól és nemtől függetlenül. Persze a maga hangját mindenkinek egyedül kell megtalálnia, ez csak amolyan kezdő löket azoknak, akik ebben a csónakban akarnak evezni. Mert az írók világa időnként ijesztő, még annak is, aki már egy ideje benne él. Jó, amit írok? Nem kellett volna máshogy csinálnom? Mi lesz, ha elfogynak az ötleteim? Mi van, ha senkit sem érdekel az, amiről írok, amit mondani akarok? Ezek a mai társadalomban, ahol egyre kevesebb az olvasni szerető és a művészetre ténylegesen fogékony ember, még mindig aktuális és jogos kérdések, és a Hogyan írtam véletlenül egy könyvet? ha nem is válaszolja meg őket, de segít abban, hogy magunk jöjjünk rá, és segít megölni az időnként felszínre törő démonokat úgy, hogy talán észre sem vesszük.

Mert mindenkinek megvan a saját hangja. És ideje, hogy meghalljon titeket a világ!

Forrás: Moly

Hozzászólások