Alelnök filmkritika
Az infotainment egy alapvetően új zsáner rendkívül bő eszköztárral. A lényege, hogy egy jelenséget, történelmi eseményt, folyamatot vesz alapul, amelyet a dokumentumfilm és a játékfilm eszközeivel dolgoz fel. Michael Moore műveiben már kísérletezett ezzel, azonban a jelenkor egyik legjelentősebb alkotója az Alelnök és A nagy dobás rendezője, Adam McKay. Az Alelnököt nyolc Oscarra jelölték, amiből egyet be is váltott. Azonban több ok miatt sem nyerte el a tetszésemet.
A film Dick Cheneyről szól, aki George W. Bush kormányának alelnöke volt. Dick Cheney nem túl etikus politikai módszereiről vált ismertté, és többek között az ő nevéhez fűződik az iraki háború kirobbantása. A film során végigkövethetjük az egész politikai pályáfutását, amely tulajdonképpen egy hiteles és mély portré is lehetne, mégsem lehet az.
Hogy miért?
Noha a film nem ferdít a valóságon, legalábbis ami a politikai eseményeket illeti, ékes példája annak, hogyan válhat egy alapvetően szórakoztatónak tűnő művészeti alkotás propagandafilmmé. Amikor egy politikusról készül film, mindig fennáll a veszélye annak, hogy a politikai ideológiák a hiteleség rovására mennek. Ez sajnos az Alelnökben is megmutatkozott. Az érezhető demokrata szellemiség a lehető legbutább eszközökkel formálta olcsó gúnyirattá a filmet, amely egyík karaktereket és tőmondatokból álló üzeneteket eredményezett.
A második fő problémám éppen ezekből a tőmondatokból fakad. Mivel a film maga elég nagyot vállalt azzal, hogy Cheney nagyjából negyven évig tartó pályafutását elejétől a végéig be akarta mutatni, és minden politikai folyamatot meg akart magyarázni, hogy a széles közönség is megértse, sok információt alaposan lebutított. Olyannyira, hogy a film egy sarkallatos pontján kvázi legófigurákkal magyarázott, amely már-már a gyermeki nyelvet idézi. De a konzekvenciák is legalább ennyire egyszerűvé válnak.
- A háború rossz.
- A politikában vannak rossz emberek.
- A republikánusok rosszak.
- Dick Cheney rossz ember.
Ezek a végkövetkeztetések azért különösen fájdalmasak, mert egyébként a filmben rengeteg információ elhangzik például arról, hogy miképpen változott meg a média, hogy milyen jogi értelmezések tették lehetővé Cheney szinte korlátlan hatalmát, a túlcsorduló információhalmaz, amelyet egyébként gyakran attrakciós montázs-szekvenciákkal tettek még jelentőségteljessé, a játékidő végére mind elillantak, mert egyszerűen nem maradt idő az információk feldolgozására, csak a fikciós részek értelmezésére.
Miután a film csordultig tolta belénk a mesterségesen generált rossz érzést, hiszen minden karaktert annyira a velejéig rosszként ábrázolták, hogy egy pillanatra sem tudtunk azonosulni velük, Cheney kimondja az Alelnök egyetlen értékelhető mondatát. Ez az egész ugyanis azért történhetett meg, mert az emberek megválaszották. Az emberek hittek benne, ezért elhittek mindent. Mert a világ is legalább annyira romlott, mint a vezetői.
Az Alelnök összességében egy nagyközönségnek szánt propagandafilm. Ebből kifolyólag a lehető legegyszerűbb, legbutább nyelven kommunikál. Számomra két értékelhető pontja volt: a smink, amiért Oscar-díjat kapott, és a színészi játék, kivétel nélkül mindenki brillírozott a szerepében. Kár, hogy ez nem volt elég a számomra.
http://www.ahmagazin.com/media/a-2019-es-oscar-gala-gyoztesei/