Könyvek

Agave Könyvek megjelenések – 2021 augusztus

Augusztusban nagyon termékeny lesz az Agave Könyvek, ugyanis a könyvheti újdonságokkal együtt, összesen nyolc újdonság kerül majd a kínálatukba. Mutatjuk is, mik lesznek ezek!

Augusztus 12-én két cím is érkezni fog a kiadónál. Elsősorban Georges Simenon roman durs-kötetét említeném A bűnbakot, amelyet Barta Tamás fordításában olvashatunk. A belga szerző nagy sikernek örvend, műveit több mint ötven nyelvre fordították le és könyveinek több filmes joga is elkelt.

Georges Simenon – A bűnbak

Spencer Ashby gimnáziumi tanár egy amerikai kisvárosban, ahol szinte mindenki ismer mindenkit. Fiatalemberként érkezett a közösségbe, munkáját lelkiismeretesen és szívesen végzi. Egy téli estén azonban addigi élete teljesen megváltozik: egy bűneset, Belle halála kapcsán a városkában szóbeszéd kap lábra, és Ashby hirtelen a közösség megbízható tagjából zavaró elemmé válik. Egyesek hirtelen gyanús kívülállóként kezelik, ráadásul a felesége is kezd elhidegülni tőle.

Mit tehet ebben a helyzetben olyasvalaki, aki egész életében a szabályokhoz igazodott? A titokzatos szomszéd, a nagyvállalkozó felesége, Katzné talán tisztázhatná Ashbyt, azonban egyáltalán nem ismerik egymást. Vajon sikerül-e a férfinak megvédenie a becsületét, vagy jogosnak bizonyulnak az ellene felhozott vádak?

Érkezik az Angliában élő Tade Thompson díjnyertes kisregénye, a Molly Southbourne ezer halála, amelyet már most hatalmas várakozás övez. A történetet egy délután el lehet olvasni, ám a kiadó szerint utána még jó sokáig a könyv hatása alatt lesz az olvasó. A regény szürreális, ugyanakkor elképesztően izgalmas, kíváncsian várjuk! A könyvet Molnár Berta Eleonóra fordításában adja ki az Agave.

Tade Thompson – Molly Southbourne ezer halála

A szabályok egyszerűek:

Ha látsz egy lányt, aki úgy néz ki, mint te, fuss! Ha nem tudsz, harcolj!
Ne sebesülj meg!
Ha mégis, és vérzel: felmos, felgyújt és fertőtlenít!
Ha lyukat találsz, keresd meg a szüleidet!

Amióta csak az eszét tudja, Molly Southbourne rendszeresen végignézi a saját halálát. Akárhányszor vérzik, egy másik molly születik, aki minden ízében hasonló Mollyhoz, és a lány elpusztítására törekszik.

Molly számos módon képes végezni önmagával, de azzal is tisztában van, hogy amíg él, vadászni fognak rá. Nem számít, mennyire precízen követi a szabályokat, a mollyk előbb-utóbb rátalálnak. Vajon sikerül-e megfékeznie a vérontást, vagy egy hasonmása által éri el a végzete?

Tade Thompson Nommo-díjas kisregénye a horror és weird műfajok eszköztárából építkezik, és egy olyan hátborzongató történetet mesél el, amihez foghatóval még nem volt dolgunk.

Várhatóan augusztus 31-én jelennek meg a könyvheti újdonságok! Ezek közé fog tartozni V. E. Schwab kötete, az Addie LaRue láthatatlan élete, amely tavalyi megjelenése óta az amerikai eladási listák élén szerepel.

Annyira elmerültem benne, hogy teljesen megfeledkeztem a való világról – írja Jodie Picoult.

A Ballai Mária fordította történet az 1700-as években veszi kezdetét, ahol a szerelem és az élet utáni vágyódás kerül a középpontba, gyönyörűen megfogalmazva. Nem csoda, hogy már 300.000 értékelést is gyűjtött a Goodreadsen!

V. E. Schwab – Addie LaRue láthatatlan élete

Egy élet, amire senki nem fog emlékezni. Egy történet, amit soha nem felejtünk el.

Franciaország, 1714: egy fiatal nő végső elkeseredettségben fausti alkut köt az ördöggel, hogy örökké éljen, ám ezért cserébe súlyos árat fizet. Az ördög megfosztja a világban elfoglalt helyétől, és arra kárhoztatja, hogy mindenki elfelejtse, akivel találkozik.

Így kezdődik Addie LaRue évszázadokat és kontinenseket átívelő, felejthetetlen története. Művészek múzsájaként vonul végig a történelmen, melynek során egyetlen társa az ördög, aki minden évben felkeresi az egyezségük évfordulóján.

Aztán egy napon, egy manhattani antikváriumban Addie belebotlik valakibe, aki emlékszik rá. És ekkor rájön, hogy nem menekülhet örökké a végzete elől.

Az Addie LaRue láthatatlan élete egyrészt a szerelem és az élet utáni végtelen vágyódás gyönyörű története, másrészt a művészetek és a tudás ünnepélyes himnusza. V. E. Schwab regénye a megjelenését követően számos országban bestsellerré vált, az olvasók és a kritikusok egyaránt ezt tartják írói pályája eddigi legfontosabb és legjobb művének.

Szinén Molnár Berta Eleonóra fordításában érkezik Simon Stålenhag könyve, A labirintus. A kötet egy izgalmas disztópikus könyv, amelyben a földet már csak por borítja. A történet főszereplői itt már a föld alatt élnek…

Simon Stålenhag – A labirintus

A világot csupa rom és hamuréteg borítja, miután egy túlvilági jelenség maradványai elpusztították a Föld légkörét. A kevés túlélő mélyen a felszín alá kényszerült. Matt, Sigrid és Charlie egy napon elhagyják föld alatti államuk biztonságos menedékét, hogy expedícióra induljanak a régi világ pusztaságába, utazásuk során pedig kénytelenek szembenézni a civilizáció bukása előtti idők sötét titkaival.

Simon Stålenhag az Elektronikus állam és a Mesék a Hurokból nemzetközileg elismert szerzője és alkotóművésze. Kreatív képei és történetei, melyek a világ egyik legkeresettebb vizuális történetmesélőjévé tették őt, egyedi sci-fi jelenségeket festenek le hiperrealisztikus skandináv tájakon. A Labirintus ismét egy olyan disztópikus jövőt tár elénk, amilyet még nem láthattunk korábban.

Simone St. James tollából az Alkony motel érkezik. A Kéri Andrea által fordított történet egy igazi természetfeletti thriller, amit zseniálisan ötvöz a bűnügyi történettel.

Simone St. James – Alkony motel

New York állam északi része, 1982: Viv Delaney New Yorkba készül, és hogy megkeresse a pénzt az útra, elvállal egy éjszakai recepciós állást a Fell kisvárosában található Alkony Motelben. A hely azonban nagyon furcsa hangulatot áraszt magából, ráadásul hamarosan kísérteties és ijesztő dolgok történnek.

New York állam északi része, 2017: Carly Kirk sosem volt képes elfelejteni a nagynénje, Viv történetét, akinek titokzatos módon nyoma veszett az Alkony Motelben, még mielőtt ő megszületett volna. Úgy dönt, hogy Fellbe költözik és felkeresi a motelt. Megérkezve gyorsan rájön, hogy nem sok változott 1982 óta… és nemsokára őt is hatalmába keríti a rejtély, ami egykor Viv végzete lett.

Ariel Lawhon könyve azért is izgalmas, mert valós eseményeken alapszik. A Fedőneve Hélène II. világháború korát kedvelő olvasóknak hatalmas élményt fog nyújtani.

Ariel Lawhon – Fedőneve Hélène

Ariel Lawhon lenyűgöző, igaz történeten alapuló történelmi regénye a társasági hölgyből kémmé avanzsált Nancy Wake életéről. Már készül belőle a sorozat Elizabeth Debicki (Tenet, The Crown, The Night Manager) főszereplésével!

Nancy Wake 1936-ban Párizsban él, és a Hearst konglomerátum újságírójaként dolgozik. Itt ismeri meg a dúsgazdag francia iparmágnást, Henri Fioccát, akinek hamar elcsavarja a fejét, és ráveszi, hogy vegye őt feleségül. Nem sokkal később a németek megszállják Franciaországot, és az újdonsült Mrs. Fiocca kénytelen máris egy újabb nevet felvenni: egy háborús fedőnevet.

A Fedőneve Hélène Nancy Wake második világháborús krónikája, akinek a nevét a világon mindenkinek ismerni kellene. Megtudjuk, hogyan csempészett iratokat a Vichy szabad zónában, hogy az üldözöttek Spanyolországon át menekülhessenek a nácik elől. Végigkövethetjük a saját menekülését a Pireneusokon át, miután a Gestapo ötmillió frankos vérdíjat tűzött ki a fejére. Megismerhetjük az angol SOE (Különleges Hadműveletek Végrehajtó Egysége) soraiba való csatlakozásának körülményeit, és hogy hogyan lett ezután a francia ellenállás egyik legbefolyásosabb vezére.

A Fedőneve Hélène fordulatokban gazdag, izgalmas kémregény a második világháború idejéről. Ariel Lawhon a történelmi hűséget betartva, de az ismeretlen részekben a képzeletére hagyatkozva mutatja be Nancy Wake lebilincselő és mozgalmas történetét szerelemről, önfeláldozásról és megingathatatlan eltökéltségről.

Octavia E. Butler könyve, A magvező példázata műfajtörténeti jelentőségű disztópia. A történet rendkívül izgalmas, ráadásul megihlette a filmipart is, hiszen a napokban derült ki, hogy meg fogják filmesíteni.

Octavia E. Butler – A magvető példázata

A modern klasszikussá vált disztópia, ami 27 évvel a megjelenése után lett New York Times Bestseller!

2024-et írunk: a klímaváltozás elviselhetetlen károkat okoz világszerte, járványok, háborúk és tartós vízhiány sújtja az emberiséget. Los Angeles külső részén fegyveres erőkkel védett, zárt közösségek próbálnak biztonságban fennmaradni a fosztogatókkal szemben, akik gondolkodás nélkül ölnek a túlélésük érdekében.

Lauren Olamina az egyik ilyen közösségben él családjával. Apja lelkész, és másokkal együtt azért küzd, hogy megőrizze az emberiség méltóságát és azokat az értékeket, amik egyszer naggyá tettek minket. Miközben apja a helyes úton próbálja tartani a gyülekezetét, Lauren hiperempátiával küzd – egy ritka betegséggel, melynek során rendkívül érzékennyé válik mások fizikai fájdalmával szemben.

Egy nap fosztogatók törnek be a közösségbe, és bekövetkezik, amitől mindenki tartott: otthonukat hátrahagyva menekülniük kell a farkastörvények uralta senkiföldjén. Lauren a túlélőkkel együtt északra tart és idővel a vezetőjükké válik; ráadásul az út során megfogalmazódik benne egy új hitvilág alapja, ami az egész emberiség számára a túlélést jelentheti.

Végezetül pedig a Magnólia által fog megjelenni Kollár Betti sikerkönyvének folytatása A vonzás szépsége, amely ezúttal abszolút újdonság lesz mindenkinek, hiszen ez már nem jelent meg a Wattpaden. A vonzás törvényét mi imádtuk, úgyhogy kíváncsian várjuk a folytatást!

Kollár Betti – A vonzás szépsége

A vonzás törvénye rég várt folytatása!

Sere és Ace alkuja ugyan felbomlott, de ez nem jelenti azt, hogy Sere végre megszabadult a nehézségektől. Még nem tette túl magát Ace-en, ráadásul újabban zavarban érzi magát Rhett előtt. Változóban vannak a dolgok: Ace mintha már más szándékkal közeledne felé, mint korábban, Rhett pedig egyre nyitottabb és barátságosabb.

Sere lassan ráébred, hogy szerelmes, de egy vadonatúj kihívással kell szembenéznie, mégpedig azzal, hogy milyen is párkapcsolatban élni. Végre rálel a saját társaságára, és úgy érzi, tartozik valahova, valakihez. Ám nem mindenki az, akinek mondja magát. Meg kell birkóznia saját bizonytalanságával és a kaliforniai élete miatti rossz érzéseivel is. Rég történt eseményekre derül fény, fájdalmas érzések törnek felszínre, de ezúttal már Serén múlik, hogy egyedül néz-e velük szembe.

Vajon sikerül rátalálnia önmagára és a problémák ellenére is kitartania amellett, akit szeret?

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?