Könyvek

Agatha Christie – Az ​Ackroyd-gyilkosság (Hercule Poirot 4.)

Agatha Christie Hercule Poirot sorozatának negyedik része, az Az ​Ackroyd-gyilkosság, megjárta már a Magvető, az Európa és az Alexandra kiadót is, 2017-ben pedig a Helikon kiadó biztosította a könyv megjelenését, egy csodás új borítóval.

Agatha Christie történeteire jellemző, hogy sokrétűek, található bennük egy kis romantika, humor és persze tragédia is. Ez a könyv egy kicsit eltér a megszokott vegyítéstől, ugyanis a krimiszál ezúttal valamennyivel erősebb. Ettől függetlenül ugyanolyan életszerű, mint eddigi regényei. Ezúttal a történet külön szereplőket kapott, egy jól felépített, nagyrészt különálló történettel, így nem okozott gondot a megértésében az, hogyha esetleg az előző részeket még nem olvasta volna valaki.

Sokak szerint Az Ackroyd-gyilkosság Christie egyik legjobb regénye, valamint fontos eleme az írónő életművének, ugyanis állítólag a történetben szereplő Dr. Sheppard nővérének megformálása közben született meg a sokak által igen kedvelt Miss Marple alakja.

A fentebb említett Dr. James Sheppard a helyi doktor, aki álltal megismerhetjük King’s Abbot nyugodtnak hitt faluját. Betekintést nyerhetünk az életébe és részletesen elmeséli kiről mit kell tudni. Cserfes nővéréről, aki igazi pletyka mágnes, az özvegyasszonyokról, a rendőrségről, és természetesen a környék leggazdagabb emberéről, Mr. Ackroydról. Hercule Poirot-t, a belga mesterdetektívet is az ő elbeszéléséből ismerhetjük meg.

A történet elején, egy Mrs. Ferrars nevű asszony öngyilkos lett, melytől az egész falu izgalomba hozta, és mindenki azt találgatta, mi lehetett ennek az oka. Másnap éjjel, a vele viszonyt folytató, igen gazdag Mr. Roger Ackroydot váratlanul megölik. A rendőrség az úr fogadott fiát, az örököst gyanúsította, aki váratlanul eltűnt a gyilkosság után. Roger unokahúga, Flora Ackroyd Dr. Shepparddel ekkor kéri meg Hercule Poirotot, a világhírű detektívet, segítsen tisztázni a fiút, és derítse ki, ki végzett a hölgy nagybátyjával.

Érdekes volt úgy olvasni a történetet, hogy itt-ott kitekintünk a nyomozásból. Sheppard Poirot bizalmasa lesz, és ketten együtt próbálják felfedni, ki ölhette meg a mindenki álltal szeretett Ackroydot. Poirot hol eltűnik és előtérbe kerül a városka Sheppard világával, hol pedig megjenik, és olyankor részletes beszámolót kapunk, mit sikerült a nyomozónak kiderítenie. Persze nem minden esetben avat be minket a legapróbb részletekig.

 ˝Watsont játszottam a nagy Sherlock Holmes mellett.˝

A sztori érezhetően a bűntény köré épül, ezért a fő helyszíneinkről, a Fernly Parkból, Dr. Sheppard otthonából és a Vörösfenyő fogadóból alig lépünk ki. A történet ettől függetlenül nem válik unalmassá, sőt, inkább csak növeli kíváncsiságunkat. Egy idő után mindenki gyanússá válik, a végén pedig már mindenkire legalább egyszer ráakasztottuk a gyilkos jelzőt. Az emberek aggodalmukban furcsán kezdenek viselkedni és ez mindig elbizonytalanít minket. Minden apró kis részletnek megvan a maga története és oka, amit Christie nagyon jól elénktár, olykor le is rajzolja, ami nekünk is segítséget nyújt a regény megértésében. Szépen épülnek egymásra az események, és egy igazán élvezhető, feszültséget bár fentartó, igen könnyen haladható történetet kapunk.

Aki olvasott már a krimik koronázatlan királynőjétől Miss Marple-t vagy akár a Tíz kicsi négert, bátran vegye a kezébe, biztosan nem fog csalódni! Egy izgalmas, csavarokban gazdag könyvről van szó. Krimikedvelőknek kötelező!

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?