Könyvek

A lét értelmének keresése szépprózába csomagolva

A 21. Század Kiadó egyik legismertebb sorozatát nem véletlenül nevezték el Kult Könyveknek. Újra és újra bebizonyosodik ugyanis, hogy mesterien tudják összeválogatni korunk legígéretesebb szerzőit és regényeit. A széria legújabb tagjában Sally Rooney Normális emberek című könyvében sem kellett csalódnunk!

A történet a végletekig egyszerűnek tűnhet és tulajdonképpen az is. Van két főszereplőnk Marianne és Connell, aki ugyanabban a kisvárosban élnek és tanulnak. Látszólag nem is lehetnének különbözőbbek akár anyagi helyzetüket, akár iskolában betöltött szerepüket tekintjük. Valami oknál fogva azonban mégis rendkívül szoros kötelék alakul ki köztük, amit viszont – pont a fentebb felsoroltak miatt – bőszen titkolnak. Miután leérettségiznek mindketten ugyanarra az egyetemre mennek és bármilyen élethelyzetbe kerülnek mindig számíthatnak a másikra.

Emögött az egyszerűen leírható történet mögött azonban elképesztő mennyiségű érzelmet és okosan beágyazott társadalmi problémákra vonatkozó kérdést találhatunk. Vegyük csak például Marianne és Connell teljesen ellentétes anyagi helyzetét, hogy a fiú anyja takarít a lányéknál vagy azt, hogy ennek ellenére, a szokásos klisékkel ellentétben mégse Marianne a népszerű az iskolában kettőjük közül, sőt sokkal inkább ő a kitaszított. Vagy, hogy aztán ez a helyzet, hogy változik meg az egyetemen.

“Marianne-nak az az érzése támadt, hogy az igazi élet valahol tőle egész távol zajlik, nélküle, és nem tudta, rájön-e valaha, hol és hogyan vehetne részt benne.”

Iszonyatos mennyiségű kérdést vet fel és gondolatot ébreszt a regény, ebbe pedig nagyon sok szerző bele is bukott korábban, mikor túl sok mindent akartak átadni és pont ezért mindent csak felületesen érintettek. Sally Rooney viszont szerencsére egyáltalán nem esett ebbe a hibába. Ehhez bizonyosan hozzájárul az is, hogy ő nem akar mindent az olvasója szájába rágni, hanem csak létező társadalmi problémákat vett fel, aztán hagyja, hogy az adott szituációra mindenki kigondolja a saját válaszát. Ez teszi igazán élővé és lélegzővé a prózáját. Meg persze a hétköznapi voltukban különleges karakterek, akik a maguk módján éppen elég egyediek, ennek ellenére sokszor mégis mintha önmagunk tükörképeit látnánk.

Marianne az érzékeny lány, aki viszont elég erős ahhoz, hogy a társadalmi nyomás ellenére is önmaga maradjon. Connell a titokzatos fiú, aki megsebzett lelke mélyén igazi művészlélek. Kettejük szerelme mások számára talán semminek tűnhet, nekik viszont az egész életüket megváltoztatja. Érdekes megfigyelni milyen hatással vannak egymásra, hogyan befolyásolja döntéseiket, sőt egész lényüket az összetartozásuk.

“Nem tudom, mi a baj velem, súgja Marianne. Nem tudom, miért nem lehetek olyan, mint a normális emberek. (…) Nem tudom, miért nem tudom elérni, hogy szeressenek. Szerintem valami gond lehetett velem, amikor megszülettem.”

A Normális emberek egy gyönyörű fejlődéstörténet, megszabadítva az általános kliséktől. Hűen mutatja be emellett az első szerelem szenvedélyét és ennek a kapcsolatnak a kihatását az ember további életére. Szívszorító történet a démonjainkkal való küzdelemről, a látszólag apró tettek, döntések jelentőségéről az életünkben és arról, hogy mi mindent képes feláldozni egy ember a szerelméért. Fájdalmasan realista írás, amit bátran merünk ajánlani mindenkinek, aki emlékezetes olvasmányra vágyik.

A könyv 2018-ban elnyerte a Costa-díjat, ugyanebben az évben jelölték Man Booker-díjra, a Times-tól pedig megkapta, “Az év legjobb regénye 2018-ban” kitüntetést.

A recenziós példányért köszönet a 21. Század Kiadónak!

A könyvet az alábbi linken kedvezményesen, egyenesen a kiadótól tudjátok megvásárolni: Sally Rooney-Normális emberek

Gabriel Tallent – Drága ​kis szívem

Hozzászólások