A legjobb történelmi ihletésű filmek 1.rész
A karantén idejére is számos műfajban nézhettek filmeket, sorozatokat, de olvashattok könyveket is. Korábban már írtunk nektek a történelmi ihletésű sorozatokról, amik mindig magukba szippantják a nézőket, a korabeli ruhákkal és eseményekkel, de most bemutatnánk néhány kosztümös filmet, ami garantáltan egy kis időre kikapcsol benneteket, ezekben az otthon ülős időkben.
Gladiátor
Russel Crowe főszereplésével mutatták be 2000-ben a Gladiátor című filmet, amelyet végül Oscar-díjjal jutalmaztak. A történet Marcus Aurelius hadjáratával indul, itt ismerhetjük meg a hadvezért, Maximust. A császár a férfit bízza meg, hogy állítsa vissza a köztársaságot, mert nem bízik fiában. Maximus gondolkodási időt kér, de ezalatt Commodus (Joaquin Phoenix) meggyilkolja az apját, majd átveszi a hatalmat. Maximus úgy dönt, hogy hazamegy, de arra az új császár parancsba adja a családja meggyilkolását. Maximus azzal szembesül, hogy fia és felesége meghaltak, de őt is megakarják ölni. A férfi megmenekül, majd rabszolga lesz, végül Rómába kerül, ahol gladiátorként kell harcolnia. Eközben az új császár nem ért egyet a szenátussal, húga pedig próbálja óvni fiát és nem ellenkezni Commodus-szal. Maximus sorra nyeri a párbajokat, de kilétét senki nem tudja, még akkor sem, amikor a gladiátorjátékok miatt Colosseumban kell harcolnia…
Trója
A filmdráma Wolfgang Petersen rendezésében készült 2004-ben, főszerepében Akhilleuszt (Brad Pitt) láthatjuk, aki a leghatalmasabb harcos Görögországban. Az Iliász cselekményét követve őt helyezi a történet középpontjába, továbbá Spárta királynőjét, aki miatt a trójai háború kezdetét vette. Párisz (Orlando Bloom) szerelmes lesz Helenébe (Diane Kruger), aki végül vele tart Spártából Trójába. A hajón eszmél rá fivére tettére Hektor (Eric Bana), aki tudja, hogy ebből csak bajuk származhat, hiszen a nő már feleség.
Akhilleusz a spártaiakkal tart, akik ezáltal a háború által akarják növelni a területüket, tehát kapóra is jött a nő elrablása. Meneláosz (Brendan Gleeson) megakarja leckéztetni a trójai Páriszt, ebben pedig testvére Agamemnón (Brian Cox) is a segítségére van.
A spártaiak végül Trójában fogságba ejtenek egy lányt, aki rokona Hektórnak és Párisznak. Akhilleusz gyengéd érzelmeket táplál a nő iránt, ez elvakítja a csatáról, de királya többet és többet akar. Amikor a harcos eldönti, hogy hazamegy, unokatestvére Patroklosz (Garrett Hedlund) helyette vezeti a katonákat a harcba. A csatában Hektor azt hiszi Akhilleuszt rejti a pajzs és a sisak, megöli a fiatal fiút.
Akhilleusz hatalmas haragra gerjed…
A másik Boleyn lány
A film Philippa Gregory regénye alapján készült, VIII. Henrik (Eric Bana) idejében. A történet középpontjában Boleyn Anna (Natalie Portman), testvére Mária (Scarlett Johansson) állnak.
Henrik látogatóba készül a Boleyn családhoz, ahol megismeri a ház urának két lányát. Boleyn Tamás (Mark Rylance) és Norfolk hercege (David Morrissey) azt tervezik, hogy Anna Henrik szeretőjeként a kastélyba mehetne, így biztos lehet a helyzetük a továbbiakban.
A király vadászatra indul, ahol leesik a lováról, Annára emiatt a család és Henrik is haragszik. Mária ápolja, aki megtetszik a királynak és szeretné ha a család az udvarába menne, tervei szerint pedig Mária lenne a szeretője. Férjét más munkákkal bízza meg, amit el is fogad, így Máriának nem sok választása marad. A testvérek között is nagy a feszültség, hiszen Anna dühös húgára amiért a király Máriára vetett szemet.
A törekvő Anna közben férjhez megy a már jegyben járó Henry Percy (Oliver Coleman) nemeshez és testvére George ezt megosztja apjával. Annát elküldik az udvartól a francia királynéhoz száműzetésbe.
Nem sokkal később Mária terhes lett. A Boleyn család bebiztosítva látta magát a királyi udvarban, ám Annát visszahívják. Más oldalát mutatja a királynak, amivel megőrjíti, figyelmét pedig magára irányítja. Emiatt az sem érdekli őt, hogy Mária megszülte fiúgyermeküket. Anna elküldi Máriát az udvartól, ő pedig ármánykodással eléri, hogy Henrik elváljon Aragóniai Katalintól. A dühös király megteszi amire kéri, szakít a katolikus egyházzal, majd feleségül veszi Boleyn Annát. A királyné terhes lesz, ám első gyermekük egy kislány lett. Megígéri férjének, hogy fiút fog szülni, ám a következő várandóságnál elvetél. Kétségbeesésében fivérét kéri meg, hogy ejtse teherbe, ám George képtelen rá, viszont kettejük intim perceit George Boleyn (Jim Sturgess) felesége meglátja. Henrik megtudja az igazságot és dönt felesége és annak testvére sorsáról.
Schindler listája
A filmet 1993-ban mutatták be, Steven Spielberg rendezésében. A második világháború borzalmait, annak előzményeit és Schindler (Liam Neeson) jó cselekedeteit eleveníti meg. 1939-ben a németek koncentrációs táborokba szállítják a zsidókat. Oscar Schindler egy német üzletember, aki Krakkó városába érkezik, hogy a háború ideje alatt pénzhez jusson. A gyárban sokakat foglalkoztat, miközben szembesül a zsidókat ért atrocitásokról, a kegyetlen bánásmódról és arról, mi történik velük a táborokban.
Schindler a gyárban zsidókat foglalkoztat, majd amikor elköltözik a munkásait is magával viszi, megvásárolva Göth parancsnoktól (Ralph Fiennes). Schindler vagyona közben fogytán van, de lőszergyártással próbálja megmenteni dolgozói életét. Időközben véget ér a háború, ezzel együtt a Schindler zsidók is megmenekülnek.
A film különlegessége, hogy végig fekete-fehér képkockákat láthatunk, kivéve egy jelenetnél, amikor is egy kislány piros ruhában halad a háború sújtotta város utcáin, majd Schindler látja őt életét vesztve is. film hét Oscar-, három Golden Globe és hét BAFTA-díjat nyert.
A király beszéde
2010-ben láthatták először a moziban A király beszéde című történelmi drámát a nézők. A film leginkább VI. György (Colin Firth) angol király beszédhibájára fókuszál.
Testvére lemondása után VI. György kerül a trónra, ám dadogása miatt képtelen nyilvánosan beszédet tartani, így segítségre van szüksége. A családja mindenben támogatja a királyt, II. Erzsébet királynő, ekkor még kislány. Bertie-t felesége, Erzsébet (Helena Bonham Carter) kíséri el a liberális szellemiségű Lionel Logue-hoz (Geoffrey Rush), akihez aztán több alkalommal eljár, hogy a férfi segítsen neki. A király és Lionel találkozók alkalmával jóban lesznek, miközben Lionel nem csak a dadogásán segít Bertie-nek, hanem magabiztosságot is ad a férfinak. VI. Györgynek egy hivatalos beszédet kell tartania a rádióban, a világháború idején, biztatva az angol népet. Lionel és Bertie barátságot köt egymással.
A filmet Thomas Hooper rendezte. Tizenkét Oscar-díj jelölést kapott, amelyből négyet vihetett haza a mű, hét BAFTA-, és egy Golden Globe -díjat vehettek át.
Nektek melyek a kedvenc történelmi filmjeitek?