HírekMédiaSorozatok

A Disney+ hivatalosan is berendelte a Marvel sorozatokat

A Netflix nagy sikerrel vágott bele a Marvel karakterek sorozatainak elkészítésébe, ám a tavalyi év végén ennek a jól működő együttműködésnek hirtelen vége szakadt. A történtek után sokan arról kezdtek beszélni, hogy mindez a 2019-ben induló Disney streamnek köszönhető, ugyanis a Marvel jogaival rendelkező cég maga fogna bele a sorozatok gyártásába. Bár egyértelműen nem ismerték el, hogy valóban emiatt vetettek véget a Netflixxel közös munkának, nem sokkal később valóban bejelentésre kerültek a saját készítésű szériák.

Elsőként egy Loki sorozat híre jutott a rajongók fülébe, amit a Marvel vezetése nem sokkal később meg is erősített. Ám egészen idáig, nem sok dolgot lehetett tudni róla.  Az emberek már abban is kételkedni kezdtek, hogy a mozivásznakról megismert Tom Hiddleston játssza-e a főszerepet, ugyanis felreppentek olyan információmorzsák is, miszerint a karakter egy fiatalabb verzióját ismerhetjük majd meg a sorozatban. Ezt a pletykát végül eloszlatták, így már biztosra vehetjük, hogy valóban a brit színész tér vissza erre a szerepre. Továbbá az is kiderült, hogy a forgatókönyv megírásáért a Rick és Morty széria írója felel.

Egy Skarlát Boszorkány és Vízió történetét bemutató sorozat elkészülésérőli is lehetett hallani, ami a napokban végül hivatalosan is megerősítésre került. A hírt elsőként a Disney Twitter oldalán lehetett olvasni, ám nem sokkal később maguk a színészek, Elisabeth Olsen illetve Paul Bettany is közzétették hivatalos Instagram profiljukon. A széria a WandaVision nevet kapta.

https://www.instagram.com/p/BwIvS7JlTSz/

A tervben lévő Marvel sorozatok listájának azonban még közel sincs vége. A fent említett Marvel karakterek mellett a Tél katonája és Sólyom is kap majd egy közös sorozatot, míg nemrégiben arra is fény derült, hogy Sólyomszem sem marad ki, és ha minden jól alakul, ő is feltűnik a Disney+-on.

A Disney és a Marvel egyelőre még nagyon óvatosan fogalmaz a jövőbeli sorozatokkal kapcsolatban, hisz a hamarosan megjelenő Végjátékban mindegyik karakter szerepelni fog. Remélhetőleg, a film bemutatása után sokkal több információt osztanak majd meg velünk. Ti mit szóltok a sorozatokhoz? Várjátok már őket?

Hozzászólások