Média

8 színész, akikről kiderült, hogy nagyszerű énekesek #2

Színészek, akik énekesként is feltörtek. Ugye tudtok ti is mondani olyan hírességet, akiről hamar kiderült, hogy nem csak az alakításai szuperek, hanem a hangjuk is a helyén van, így megpróbálkoztak az énekléssel? Viszont nem mindenkinek sikerült még akkora sikert elérni, mint egy-két igazán tehetséges előadónak, de kitudja, hogy mit hoz a jövő számukra. Most ismét mutatunk újabb sztárokat, akik a hangjukkal is elkápráztatták rajongóikat.

Zendeya

Zendaya az a nő, aki a Disney-korszaka óta fejlődik. Először az Indul a Risza című sorozatban tűnt fel kollegájával, Bella Thorne-nal, aztán pedig folyamatosan kapta a jobbnál-jobb szerepeket. Például játszott a Spider-Man: Homecoming című filmben, aztán a Eufória című sorozatban is főszereplőként van jelen és hamarosan a Malcolm és Marie-ben fog alakítani. Később kiderült, hogy az éneklésben is egész jól teljesít, így jelent meg első önálló dala, a Replay. Aztán pedig nem állt meg egy számnál, ugyanis a forgatások közben újabb dalokkal lepte meg rajongóit és olykor a filmjeiben és sorozataiban is dalra fakadt.

 

Bella Thorne

Bella Thorne-t már említettem, ugyanis Zendaya-val együtt kezdték pályafutásukat a Disney csatornánál. Aztán Bella is azok közé a színésznők közé tartozik, akik belekóstoltak a zenei tevékenykedésekbe és 2014-ben megjelent első dala a Call It Whatever. Nem lett annyira sikeres, mint Zendaya, azonban mégis folytatta ezt a vonalat. A filmek és sorozatok terén talán jobban elismerik őt, de ez nem állítja meg. Megnyitotta 2017-ben saját kiadóját is, az FF Recors-ot (filthy fangs), ahová folyamatosan tölti fel anyagait. Az első dala óta eléggé megváltozott a stílusa, de például a Midnight Sun című alkotásban ismét megmutatta, hogy nem csak a vagány és trágár stílus áll neki jól, hanem az érzelmes is.

Sofia Carson

Ismét egy Disney sztár: Sofia Carson, akit legutóbb például a sajnos elkaszált Pretty Little Liars – The Perfectionists című spin-off sorozatban láthattunk. Karrierje egyébként 2012-ben kezdődött énekes és dalszerzőként, majd 2014-ben színészként debütált. Első dala 2015-ben jelent meg, ugyanis ő énekelte a Descendants, azaz az Utódok zenéjét. Még ugyanebben az évben kiadta a Rotten to the Core kislemezét, majd 2016-ban aláírt a Hollywood Records-nál és a zenei karrierjére is koncentrált ezek után. A mai napig folyamatosan újabb és újabb dalokkal lepi meg rajongóit, de nem hanyagolja el a színészkedés sem. Ami a zenéit illeti, nemrég kiadta a Hold On To Me című számát, az élete másik felét pedig a forgatásokkal tölti, legutóbb például a brazil Songbird című filmben láthattuk őt.

Lucy Hale

Ha már szó esett a Pretty Little Liars testvérsorozatáról, illik szót ejteni az anyasorozatról is, ugyanis Lucy Hale játszotta a Hazug csajok társaságában a gyönyörű Aria Montgomeryt. A színészi karrierje már 2005-ben elkezdődött, sorozatokban és filmekben is szerepelt egyaránt. Aztán 2012-ben kötött lemezszerződést a Hollywood Records-szal és 2014-ben jelent meg első stúdióalbuma Road Between címmel. A country oldalát hallhatjuk éneklés közben és ezennel kijelenthetjük, hogy ő sem csak a színészetben tehetséges, hanem a hangja is csodás. Legutolsó dala sajnos több, mint három éve jelent meg és az is csak audio formában. A színészetben viszont folyton remekel, legutóbb például a Katy Keene című sorozatban láthattuk őt.

Johnny Depp

Johnny Depp-nek mostanában elég rossz irányba halad a karrierje a felesége és közte folyt vita, illetve per miatt, de még így is az egyik legnagyobb színésznek tartják őt számon. Nem csak ebben remekel, hiszen nagyszerű énekes is, ugyanis tinédzser korától a zeneiparhoz is tartozik. Johnny 2015 óta a Hollywood Vampires rockbanda tagja, valamint 1986 és 1987 között a Rock City Angels glam metal együttes ritmusgitárjaként volt jelen. A legutóbbi kiadása pedig egy John Lennon feldolgozás volt, az Isolation dalt adta elő Jeff Beck gitárkíséretével.

Robert Downey Jr.

Robert az a híresség, aki a kábítószer és szenvedélybetegsége által elrontott karrierjéből kilábalva az üzleti élet egyik legjövedelmezőbb vezető férfijává vált. Ez azonban korántsem az egyetlen meglepetés, amelyet a Vasember sztárja a rajongók számára elárult: a színész kevésbé népszerű énekesi karriert is folytatott, ugyanis 2004-ben kiadta a The Futurist című szólóalbumát, emellett pedig sorozatokban, filmekben is egyszer-egyszer megcsillogtatta hangi adottságát.

Eddie Murphy

Eddie Murphy nagyon szórakoztató és tehetséges színész, de emellett megtalálta a helyét a zeneiparban is. Az 1985-ös “Party All the Time” című slágere aligha volt a színész első és utolsó fellépése a zenei bizniszben. Eddie három teljes hosszúságú albumot adott ki az 1980-as és 2000-es években és ezután is folyamatosan jelentetett meg kislemezeket (például a 2013-as Red Light-ot, amiben Snoop Dogg is közreműködött). Legutóbbi számuk, az Oh Jah Jah pedig 2015-ben került az éterbe. Eddie az r&b és a reggae műfajokban tevékenykedik és iszonyatosan jól megállja ebben is a helyét, akárcsak a színészkedésben.

Will Smith

Will Smith tinédzser korában nagyon sikeres – és híresen átokmentes – rap karriert indított Jeff Townes mellett, a moniker DJ Jazzy Jeff & the Fresh Prince vezetésével. 1986-ban a pár első kislemeze, a “Girls Ain’t Nothing But Trouble” nagy sikert aratott; 1987-ben debütáló Rock the House című albumuk a Billboard Top 200-ra került. 1991-től pedig betört a színésziparba és onnantól szinte már csak arra koncentrált. Egy-egy dala ezután is megjelent, de inkább a filmekben (például az Aladdinban is) hallhatjuk a hangját.

Ki volt az a híresség, aki meglepett énekesi tevékenységével? Ismertek még ilyen színészeket, akik szintén a zeneiparba is betörtek? 

8 színész, akikről kiderült, hogy nagyszerű énekesek

Hozzászólások