KönyvekKultúra

5 tehetséges magyar szerző, akit olvasnod KELL! 1. rész

A sok külföldi szerző után már vágysz egy kis hazaira? Esetleg “kezdőként” bombajó regényt keresel, ami ráadásul még magyar is? Tanácstalan vagy hol kezdd?

Az alábbiakban készítettünk egy kis felsorolást Magyarország szerintünk legtehetségesebb szerzőiből. Válogass közülük bátran és hidd el nem fogsz csalódni!

 

Böszörményi Gyula

Nevéhez fűződik többek között a Gergő és az álomfogók, a Lúzer Rádió és az Ambrózy báró sorozat. Nemrégiben jelent meg Mindörökké várni címmel sci-fi novelláskötete, ami szerény véleményünk szerint zseniálisan sikerült.

Díjait még felsorolni is nehéz lenne, kíváncsiak lennénk, hogy az író hogy tudja őket számon tartani.

Írói tevékenysége mellett, a kultúráért tett munkája is jelentős, szerelmével rendszeresen szerveznek lakóhelyén, Tiszakécskén Könyvkóstolókat, író-olvasó találkozókat, kiállításokat és könyvbörzéket.

2007-ben József Attila díjat kapott.


On Sai

Calderon, Apa randizhatok egy lovaggal? Esővágy és még sorolhatnánk Varga Beáta, vagyis On Sai méltán nagysikerű regényeit. Főszereplői mindig olyan alakok, akik valamiben különböznek az átlagtól, mégis egynek érezhetjük őket magunk közül.

Az írónő maga is híresen közvetlen az olvasóival. Regényeiben pedig keveredik a misztikum, a humor és az elképesztő részletesség, kidolgozottság. A sablonokat hírből sem ismeri, úgyhogy ha valami eredetit szeretnél olvasni, akkor mindenképpen ismerkedj meg vele!

Demi Kirschner

Egyedi fantáziavilág aminek határai összemosódnak a mi világunkkal? Demi Kirschnernél még ez is lehetséges! Külön érdekesség, hogy debütáló regényében a cselekmény végre nem a messzi messzi Amerikában játszódik, hanem főként Német-, és Lengyelországban. A misztikus háttérvilág pedig olyan szinten kidolgozott, hogyha nem vigyáz, a végén még teljesen elveszik benne az ember.

Tavi Kata

Sulijegyzetek című sorozatában végigkísérhetjük a táncos Lilla és a kosaras Krisztián szerelmét. Köznapi karakterek gördülékeny stílusban tálalva, egyenlő napjaink egyik legsikeresebb ifjúsági sorozatával, amely több ezres rajongótáborral büszkélkedhet. Ezt talán az is magyarázza, hogy mindig olyan témákat érint, ami a célkorosztályát érdekli. Aki úgy érzi, hogy már letenné Leiner Laurát, de talán még nem áll készen egy Dosztojevszkijre, annak az írónő regényei ideálisak lehetnek.

 

Rácz-Stefán Tibor

Nem feledkezhetünk meg a főleg LMBT témakörben alkotó Rácz Stefán Tiborról sem. Olyan könyvek fűződnek a nevéhez, mint a Fogadj el! vagy a Túl szép, nemrég pedig a Könyvmolyképző Kiadónál kiadásra került Mikrofonpróba.

Szereplői mindig emberközeliek, olyanok akikkel bármikor összefuthatunk az utcán. Ráadásul mély témákról ír, viszont mindig olyan stílusban, ami mindenki számára könnyen befogadható. Magyarország egyik legígéretesebb tehetsége.

Hozzászólások