Média

15 tény a születésnapos Josephine Langfordról

A mai napon lett 25 éves Josephine Langford, a világsikerű Miután című filmsorozat színésznője. Hogy mi történt vele kicsiként egészen mostanáig, azt most a szülinapja alkalmából eláruljuk nektek, hiszen 15 tényt tudhattok meg Josephineről.

1. Josephine Langford 1997. augusztus 18-án született Perthben, Nyugat-Ausztráliában, és Applecrossban, Perth folyóparti külvárosában nevelkedett. Stephen Langford “repülő orvos” és a Royal Flying Doctor Service Western Operations egészségügyi igazgatója, valamint Elizabeth Green gyermekorvos legfiatalabb lánya.

2. Egy nővére van Katherine Langford, aki a népszerű 13 okom volt című sorozat főszereplője volt 2017 és 2020 között. Ő alakította Hannah Bakert.

3. Gyermekkorában érdeklődni kezdett a zene iránt, szaxofonozott, hegedült és zongorázott. 2008-ban, 10 évesen írt és előadott egy “Shadows” című dalt egy zenei versenyen, amellyel elnyerte az “Év dala” címet. Ezenkívül két száma jelent még meg: 2007-ben a Lonely és egy évvel később a Sea Shanty. Azonban zenei karrierje ennyiben abbamaradt, inkább a színészi pályát választotta.

4. 6 évesen szeretett bele a színészetbe, egy iskolai előadás miatt, amikor is Belle-t játszhatta a Szépség és a Szörnyetegből.

5. 2013-ban kezdte karrierjének építését, rövidfilmekkel, mellékszerepekkel, majd 2017-ben a Wish Upon-ban egy másik híres sztár, Joey King oldalán játszhatott, amivel sokkal jobban felfigyeltek rá.

6. 2019-ben történt a nagy áttörés, amikor megkapta az After, azaz a Miután című filmsorozat főszerepét, azóta a színésznő két díjat is nyert.

7. Először Molly szerepére jelentkezett, ő Hardin egyik barátja. Josephine végül végül Tessa Young karakterét játszhatta el, tehát a főszerepet kapta meg. Mollyt pedig Inanna Sarkis formálja meg, akivel legutóbb a Szeánsz című horrorfilmben találkozhattunk.

8. A színésznő beleolvasott a Miután kezdetébe még a wattpadon, de amikor megkapta Tessa szerepét, körülbelül egy hete volt felkészülni rá. A repülőgépen olvasta el a könyveket és a forgatókönyvet is.

9. Szeretné több szerepben is kipróbálni magát, fejlődni akar és nem riad vissza az új dolgoktól. Ez viszont nem azt jelenti, hogy minden felkérést elfogad. Ellenkezőleg, inkább sokkal több szerepet utasít vissza. Meg kell lennie a kapocsnak közte és a szerep/történet között, hogy elfogadjon egy megkeresést.

10. Tessa amerikai akcentusát sokáig gyakorolnia kellett a színésznőnek, de amikor megtanulta, sokáig úgy beszélt.

11. Magányos személynek tartja magát.

12. Magánéletét nem teregeti ki, interjúban sem beszél róla. A közösségi médiában sem túl aktív, megtartja a határokat.

Az agyamnak nagyon sok olyan tulajdonsága van, amelyek nem működnek a közösségi médiában. Túlgondolkodó vagyok, túlságosan privát vagyok, és ez a két személyiségjegy egyszerűen nem működik, amikor az Instagramról van szó. Senki, akit ismerek [a való életben], soha nem kérdezte meg, hogy miért követem ezt a személyt, vagy miért nem követem azt a személyt, mert mindenki tudja, hogy ennek semmi köze az életemben fontos emberekhez – nyilatkozta egy 2019-es interjújában a Refinery29-nek.

13. A testvérével nincsenek rossz kapcsolatban. A bulvárlapok azonban sokszor ennek az ellentettjét mondják. Azt sugallják, hogy valami gond lehet kettejük között, de a színésznő kijelentette, hogy ez egyáltalán nincs így. Mindketten a karrierjükre koncentrálnak és kevesebbet mutatnak magukról a közösségi médiában, valamint sokkal ritkábban találkoznak. Ez viszont nem jelenti azt, hogy rosszban lennének. Ráadásul azt is elárulta, hogyha valamikor adódna egy film vagy sorozat, amiben mindketten színészkedhetnének, azonnal benne lenne.

14. Josephine Langford fiatalkora ellenére nagyon érett nő.

15. Szeret utazni, festeni és írni is.

Mivel a színésznő még nagyon fiatal és a magánéletét nem teregeti ki, így apróbb információk jutnak el a rajongókhoz. Reméljük tudtunk új információt adni róla. Nektek egyébként mi a kedvenc szerepetek tőle?

Kiemelt képforrás: https://imago-images.com

Hozzászólások