Filmek

10 érdekesség Jason Stathamről

Jason Statham korunk egyik legnagyobb akciófilm hőse, dolgozott már együtt Guy Ritchie-vel, Sylvester Stallonéval, Jet Li-vel, Vin Diesellel, Robert De Niroval  vagy Jude Law-val. Kezdetben egyáltalán nem a színészi pálya vonzotta, mégis egy véletlennek köszönhetően mára már számos filmben láthattuk őt, jó vagy rossz fiúként. 53. születésnapja alkalmából most néhány érdekességet olvashattok róla. 

 1. Műugró és búvár egyesületi tag volt. Jason műugróként kezdte a pályafutását, a szöuli olimpián is részt vett. Fiatal korától érdeklődött a búvárkodás iránt, naponta gyakorolta és tökéletesítette a merülési technikáját. 12 évig volt tagja a Nemzeti Diving Squad csapatnak. Azóta is szereti a sportot, imád a vízben lenni, ezt már többször is megmutatta filmjeiben is. Így volt a A szállító első részében vagy a MEG – Az őscápa moziban is.

2. Felkérték modellkedésre. Jasonre hamar a média is felkapta a fejét. Modellként dolgozott a French Conncection ruházati márkánál. A szóvivő így nyilatkozott róla: ” Azért választottuk Jasont, mert szerettünk volna egy  olyan modellt, aki úgy néz ki mint egy normál ember. Ő még jobb is, férfias, és nem úgy néz ki, mint a legtöbb férfi modell.”

3. Nem kér kaszkadőrt. Jason a fentebb említett tevékenységek mellett otthon van a harcművészetekben is:  Wing Chun kungfu-t, karatét és kick-boxot is tanult. Emiatt egyáltalán nem helyettesítik őt kaszkadőrök, szeret mindent ő maga eljátszani. Azonban adódott már olyan, amikor egy jelenet majdnem az életébe került.  A The Expendables – A feláldozhatók 3. részében teherautót kellett vezetnie, ám az nem állt meg és a színész a járművel együtt a Fekete-tengerbe zuhant egy sziklafalról. Szerencsésen megúszta az esetet és végül felbukkant a vízben.

4. A Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső (1998). Első filmszerepe Guy Ritchie rendezőnek köszönhető. Ritchie akkoriban egy szélhámos szerepére keresett színészt, és mivel, megtudta, hogy Jason anno a feketepiacon árusított, felajánlotta neki Bacon szerepét A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső című filmben. Ez, majd a Szállító trilógia hozta meg Jason Statham számára az ismertséget.

5. Magánélete. Édesanyja Elieen Yates táncos, míg édesapja Barry Statham utcai eladó volt. Miután Great Yarmouth-ba költöztek Jason úgy határozott, hogy nem követi édesapja munkásságát, inkább a harcművészetek mellett döntött. Jasonnek van egy fiútestvére Lee Statham.

2010 óta Rosie Huntington-Whiteley modellel jár, 2016-ban jegyezte el. Kisfiúk 2017-ben született meg. Legjobb barátja és példaképe Sylvester Stallone és bár 20 év van a két sztár között, ez nem tántorítja el egyiküket sem. Mint kiderült, Stallone adott nevelési tanácsokat Stathamnek gyermeke születése előtt, ahol állítólag pelenkázásról is szó esett.

Példaképként tekint még Conor McGregor harcművészre, akivel nem tud betelni. “Imádom őt, annyira jó. Tökéletesre fejlesztette, azt amit csinál, minden képessége megvan hozzá és ő mindig magabiztos és nagyszerű” – nyilatkozta róla.

6.  Legnépszerűbb filmjei. A korábban említett A szállító filmekkel azonosítják először Jason Statham nevét, de aki kedveli az akciót és a színészt, ismerős lehet számára a A mestergyilkos, Parker, A biztonság záloga vagy a A feláldozhatók trilógia. Utóbbi években örömmel vállalt szerepet a Halálos iramban részeiben, sőt egy spin-off mozi is készült Hobbs és Shaw címmel. Ebben Vin Diesel helyett csak Statham és Dwayne Johnson küzd meg a rossz fiúkkal.

2021-re készülőben van, szintén Guy Ritchie rendezésében egy film, amelyben Jason alakítja a főszerepet. Mellette  Scott Eastwood, Jeffrey Donovan részt vesz az amerikai akcióban.

7.  Reklámokban és videoklipben is szerepet kapott. Igazán sokoldalú színész, elmondható, hogy több területen is kipróbálta magát. A sporton kívül, kedveli az autókat, de nem fél beugrani egy-egy reklámba sem. Így láthatjuk őt elsőként az 1997-es videójáték reklámjában, majd később az AUDI A6-os  aztán a Kit Kat promóciójában, de feltűnt az LG G5 mobil reklámjában is.

A Transporter filmhez készült zene videójában is feltűnik, ezen kívül látható Calvin Harris – Summer klipjében is. The Beautiful South –  Dream A Little Dream dalához készített felvételen is beugrik a moziba.

8. Humoros. Brit létére nagyon szeret humorizálni, akár egy interjú alatt, akár egy barátja kertjében van. A Spy című filmben megmutatta, hogy nem állt távol tőle a vígjáték sem, hiszen Melissa McCarthy mellett egy öntelt, de balfék ügynököt kellett eljátszania. Jason gyakran szerepelt Jimmy Fallon  műsorában, ahol számtalan játékra is invitálta a színészt a műsorvezető, ezek általában nevetésbe fulladtak és egy jó hangulatú műsor kerekedett. Interjúk alatt is szívesen humorizál, főleg, ha nincs egyedül, barátja Stallone is partner ebben. Sőt a 74 éves színész udvarán, Sly és Jason egy közös instagram sztorit készítettek.

9.  Odafigyel az étkezésére. Az ausztrál Men’s Health magazin interjújában Jason elmondta, hogy mennyire odafigyel az étkezésére és ezzel együtt az edzésére. Általában reggel edz és igyekszik mindig sok gyümölcsöt és zöldséget fogyasztani, tartózkodik a káros szenvedélyektől.

10. Beverly Hillstől Angliáig. Ugyan Jason és családja jelenleg Amerikában él, méghozzá Los Angelesben van egy házuk, ők mégis azt mondják menyasszonyával, a szintén brit származású Rosie-val, hogy vágynak Angliába. Rosie továbbra is a modell szakmában tevékenykedik, saját márkája lett, Jason pedig gyakran távol a családjától forgat filmet. Mégis, a jövőjüket a szigetországban képzelik el.

Isten éltesse a színészt! 

Hozzászólások