MédiaSorozatokZene

Zenei hírek, amikről lemaradhattál

Ismét eltelt egy kis idő, így összegyűjtöttük nektek a nemrégiben megjelent zenei újdonságokat. Ebben a csokorban meghallgathatjátok az Imagine Dragons újdonságát, Nick Jonas Right Now című számát, illetve a Fall Out Boy fiúk visszatérését.

Az Imagine Dragons a Natural kislemezének megjelenését követően elkészítette a dalhoz tartozó kisfilmet is. A srácok ismét egy látványos alkotással lepték meg a rajongókat, amelyet pár nap alatt már több, mint 10 millióan tekintettek meg a csatornájukon.

A Fall Out Boy City in a Garden című számát választotta visszatérésnek. A zenekar nem forgatott új videót a dalhoz, inkább korábbi szösszenetekből vágták össze az újdonságot. Természetesen a rajongók ezt sem bánták, hiszen a megjelenés óta rengetegen kattintottak az újdonságra.

Nick Jonas Robin Schulz-zal közös dala szintén a minap látott napvilágot. A Right Now-hoz egyelőre nem készült hivatalos klip, ám ami késik, nem múlik. A friss szám az énekes következő nagylemezén is helyet kap, amely az információk szerint hamarosan megjelenhet, hiszen legutóbb 2016-ban rukkolt elő koronggal.

Hogy a hölgyek se maradjanak ki a listáról, elhoztam nektek Dove Cameron Marvel Rising meséjéhez készült számát. A Born Ready a Disney csatornájára került fel és alig pár nap alatt érte el a milliós nézettséget. A sorozat még idén bemutatásra kerül, ám hivatalos premerdátuma még nincsen.

Végre megérkezett a Bring Me The Horizont újdonságának kisfilmje. A MANTRA egy igencsak erős szám lett, így nem csoda, hogy siettek a videó elkészítésével. A klip alig két nap alatt elérte a milliós nézettséget, így a zenekar sikernek könyvelte el a visszatérést.

A OneRepublic Connection című kislemeze már két hónapja a boltok polcain tanyázik, ám a hozzá készült kisfilmre mostanáig várni kellett. A fekete-fehér alkotás a zenekar megszokott letisztult és egyszerű stílusában készült el.

Luis Fonsi nem tétlenkedik a Despacito sikere után. Gianluca-val és Yandel-lel karöltve elkészítették a Sigamos Bailando című szerzeményüket. Az ehhez forgatott klip már fel is került a legnagyobb videómegosztó portálra. Nézettség tekintetében nem tart ott, ahol a legtöbb dala, ám nincs miért panaszkodnia, öt nap alatt érte el a 10 milliós megtekintést.

A Don’t Leave Me Alone nagy kedvencem lett a nyáron, így már vártam, hogy végre videó formájában is megjelenjen. David Guetta és Anne-Marie közös alkotása ütősre sikeredett, igazi slágernek tekinthető. Nem csoda alig egy hét alatt több millióan nézték meg az újdonságot!

Hozzászólások