William Gibson – Mozgástér

Amint végeztem A perifériával, egyből kezdtem is neki a Mozgástér című folytatásnak. William Gibson nevével idén találkoztam először és bár a Főnyeremény sorozat első részével nehezen indult a kapcsolatunk, egészen megkedveltem a szerző világát.

A Mozgástér főszerepében ezúttal is Wilf Netherton szerepel, ám ezúttal társa, Verity Jane lesz, aki AppSzelidítőként dolgozik. Verity egy hosszabb időszakú munkanélküliség után lesz béta tesztelő a Tulpagenics startupnál. Az eszköz, amelyet tesztelnie kell egy digitális asszisztens, ami egy szemüvegen keresztül lát mindent, amit te és hogy beszélgetni tudj vele, halld amit mond, egy headset és egy telefon is tartozik hozzá. Eunice – ahogyan hívja magát – azonban sokkal okosabb, mint ahogyan azt készítői hiszik. A gépezet kreál magának egy komplett arcot, személyiséget aminek múltja is van, ráadásul nem áll tőle távol a katonai stratégia sem. Az ijesztő pedig az egészben, hogy igen hamar át is veszi a nő felett az irányítást.

Egy nagyvállalat tudomást szerez Euniceről és hamarosan meg is próbálja szerezni. Wilf, egy évszázaddal később, továbbra is Londonban él és dolgozik az apokalipszis túlélői között és ahogyan azaz első részben is bekövetkezett, a múlt és a jövő összekapcsolódik és próbálják helyreállítani a dolgokat, miközben olyan kérdések lengik körül az olvasót, hogy mikor válik egy gépezet, egy MI-hibrid – vagyis Eunice – egyénné? Mikor tekinthető önálló személynek? Tekinthető-e egyáltalán annak?

Már az elejétől fogva könnyű volt olvasni.

Nagyon örültem neki, hogy ezt a kötetet már az elejétől fogva értettem és szerettem. Igaz, lehet ez annak köszönhető, hogy már bennem volt a stílus, volt egy alap ismertségem, így sokkal egyszerűbben tudtam vele haladni és követni az eseményeket. Ráadásul ez abban is más volt A perifériánál, hogy megjelent benne az aktuálpolitika, a 2016-os elnökválasztás során a Mozgástérben egy nő kerül a Fehér Házba, ami abszolút megnyert magának.

Izgalmas volt nagyon sok szempontból, Verity és Eunice által bepillantást nyerhettünk egy olyan világba, ahol a perifériák népesítik be a mindenséget, és mégis megmaradt az élet, az emberiség. Ebben a világban ezeket a perifériákat magukon viselik az emberek, mégis érző lényeknek, személyeknek tekintik őket. Mi több, saját “szépségszalonjuk” van, ahol foglalkoznak velük, ha éppen nincsen hordozójuk.

És habár számtalan újdonság van a kötetben, azért megnyugodhatnak a várakozó olvasók, bőven akad olyan elem, ami az előző kötetben is feltűnt. Ilyen egy-két karakter, illetve a 3D-s nyomtatás, illetve még jó pár technológia. Feltűnik például Ainsley Lowbeer is, akit ebben a részben sokkal alaposabban megismerhetünk. Ennek kifejezetten örültem, mivel bőven éreztem magamban hiányosságot, ami az ő megismerését illeti. Fantasztikusan felépített, izgalmas karakternek tartom, aki a legnagyobb mozgatórugója az egésznek. Félelmetes, ugyanakkor zseniális.

Hatalmas mozaik ez a sorozat, ami még nem állt össze egy egésszé.

Legalábbis számomra nem, akármennyire is próbálom kisilabizálni a dolgokat. A periféria számtalan kérdést vetett fel és hagyott megválaszolatlanul és a Mozgástérben bár sok mindent kezdett a helyére tenni, továbbra is számtalan kérdés maradt bennem, például magával a Főnyereménnyel kapcsolatban. Viszont úgy gondolom még közel sincs itt a vége, úgyhogy ez az aprólékos világépítés, amit bizony nem kis munka helyre tenni az olvasónak még nem zárult le. Alapvetően azt látom, hogy a két kötet olvasható egymástól függetlenül, ezt azonban én nem javaslom. Sok-sok összefüggés van, ami nekem kifejezetten érthetetlen lenne, ugyan olyan nehezen olvasható, mint az első kötet eleje, ha a Mozgásteret háttértudás nélkül vettem volna a kezembe.

Olvasmányos, gördülékeny és kétség kívül elgondolkodtató sztori.

Összességében bár továbbra sem lesz a kedvenc műfajom a sci-fi, az ilyen és ehhez hasonló regények ösztönöznek arra, hogy ne hagyjam abba a próbálkozást és legyek nyitott. A Mozgástér, akárcsak A periféria arra ösztönöz, hogy tovább gondoljam az olvasottakat, hogy még napok múltán is azon agyaljak milyen gyorsan fejlődik ma már a technológia és lehet, már nincs is olyan messze az ehhez hasonlatos világ, ahol a robotokat, a technológiát már személyként kell kezelni. Borzongató. És akkor az alternatív világokról, idősíkokról még nem is agyaltam…

A recenziós példányért köszönet az Agave Könyveknek!

Giancarlo de Cataldo és Carlo Bonini – Suburra

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?