W. Bruce Cameron – Egy kutya négy élete
Az ember sok mindenben hisz; az eleve elrendelés elvében, az újjászületésben, a túlvilágban. Abban, hogy mindennek, a füsttől kezdve a hatalmas hegyekig lelke van, egy nagyobb hatalomban, ami a világot teremtette, és ami azóta is egyengeti utunkat. Minden csak egyén és vallás kérdése.
A buddhizmus egyik fő alapköve, hogy mindenkinek van egy feladata születésétől kezdve, és amíg ezt nem teljesítette újra és újra reinkarnálódni fog. Sosem tudhatjuk, mi ez az életcél, ezáltal halvány fogalmunk sem lehet arról, teljesítettük-e, eljuthatunk-e a Nirvánába.
“Amit megtanultam az első anyámtól, az elvezetett Ethanhoz. Amire pedig Ethan tanított, annak segítségével alá tudtam merülni abba a fekete vízbe, és megtaláltam Geoffrey-t. Közben pedig Jakobtól elsajátítottam, hogyan kutassam fel és találjam meg az embereket, akik közül sokat meg is tudtunk menteni.
Alighanem ez lehetett az oka annak, hogy Ethant elhagyva, Ellie-ként születtem újjá. Minden, amit korábban tettem, minden, amit korábban tanultam, hozzásegített ahhoz, hogy jó kutya legyek, és megmentsem az embereket. Eközben ugyan nem voltam annyira boldog, mint csacsi kutyus koromban, ám mostanra tisztában voltam azzal, miért is nyűgöznek le annyira ezek a teremtmények, ezek az emberi lények attól a pillanattól kezdve, hogy először megláttam őket. Azért, mert a sorsom elválaszthatatlanul összefonódott az övékkel.”
Erre épült W. Bruce Cameron regénye is. Főszereplőnk, Tóbi halála után másik kutyaként szület újjá, ekkor jön rá, hogy nem a semmiért jött a világra, hanem feladata van. Második életét úgy fejezi be, hogy úgy gondolja, mindent megtett, amit kellett.
Azonban megint reinkarnálódik. Noha nem érti ennek okát, ismét éli az életét, hasznosítja eddigi tapasztalatait és új dolgokat tanul. Eljön az idő, ő pedig hisz benne, hogy teljesítette küldetését.
Kezdetét veszi negyedik élete. Családja nem törődik vele, belefáradt abba, hogy még mindig nem sikerült véghezvinnie a feladatát. Azonban a végén az életcél egyértelműnek tűnik, egyszerűnek, de nagyszerűnek, és gondolatban nem is értjük, miért gondoltunk másra.
“(…) szó sem lehet vereségről, ha a sikerhez csak annyi kell, hogy még elszántabban küzdjünk.”
W. Bruce Cameron könnyed, gyermeteg stílusban írja le a történteket egy háziállat szemszögéből, leegyszerüsítve a felnőttes dolgokat. Szórakoztat és megríkat egyszerre, nem keressük a szavak mögöttes értelmét. Mert egy kutya szemével nézve mindennek egy jelentése van.
Mindenkinek ajánlott az aranyos, kikapcsolódást nyújtó regény. Nem fogsz másként nézni a világra, új emberré válni, talán csak a lábad mellett csaholó hűséges barátot fogod jobban megérteni, és szeretni.