MédiaSorozatok

Visszatért A mi kis falunk!

A nagysikerű magyar sorozat, A mi kis falunk két hete tért vissza a hosszú szünetről. Idén szeptemberben már a 3. évad kezdődött meg, amely szokatlanul hosszúra sikeredett. Az első hét részt ősszel, a következőket pedig tavasszal tervezik leadni az RTL-nél. A szezonnyitó nézettsége kicsit megcsappant, de a második epizódra már ismét egy millió feletti adatokat mutatott a statisztika. De lássuk, hogy miről is szólt a premier!?

Gyuri és Matyi útnak indult a Balatonra, ahova eredetileg az előbbi és Erika, a “majdnemfeleség” indultak nászútra. Hogy miként alakult így a helyzet? Erikát ugye elrabolták az előző évad utolsó perceiben, így nem tudtak összeházasodni Gyurival. Ám a nászút már ki volt fizetve, így elindultak a Balaton-ra kiélvezni a hétvégét. Megálltak tankolni, ahol Erika elment a mosdóba, a férfi pedig véletlenül otthagyta. Közben az is kiderült, hogy Matyi végig a csomagtartóban rejtőzködött. Csak a szokásos Mi kis falunk bakik!

Gyuri és Matyi tehát megérkeztek Siófokra, ahol az Azúr Hotel-ben már várták őket. Csakhogy a dolgozók sem gondolták, hogy két ilyen fazon lakik majd náluk két napig. Igénybe vették a nászutas programokat, majd elmentek vízibiciklizni, ahol kellemesen leégtek. Eközben Erika fuvarokkal próbált eljutni Gyuri után és kideríteni, hogy miért hagyta ott a benzinkúton.

Pajkaszegen is zajlik közben az élet. A Polgármester egy csomagot vadászik, amelyet Erika vett át előző nap. De mivel a nő nincs a faluban, így kénytelen betörni a házába. Ehhez kéri Stoki segítségét, aki pedig a kocsmában szedi össze az áldozatot, akinek majd sikerül feltörni a zárat.

A rész végére Erika persze megtalálja a szállodában Gyurit, ahol kiakasztja a férfit, a vendégeket és a dolgozókat is. Végül szokás szerint megbeszélik a dolgot és “boldogan” végződik ez a konfliktus is. Végül pedig a templom ügye is előkerült, bár nem sokra jutnak ezzel sem. Egyelőre továbbra is a kultúrházban tartják a vasárnapi miséket. A pap és Teca elmennek Erikáék után a széfkulcsért, miután a Polgármester továbbra sem találja azt a nagyon fontos csomagot, amiben horgászfelszerelés lapul. Ennyit a nemzetbiztonsági ügyes dobozról!

Szokás szerint minden színész hatalmasat alakított, de én kicsit gyengének éreztem a premier epizódot. Nem volt sem izgalmas, sem kellően humoros. A sztori érdekesnek volt mondható, de már annyira megszoktam ezeket a konfliktusokat, hogy már nem mosolyogtatnak meg. Remélem, hogy az évad hátralévő részeire ez már nem lesz igaz, mert nagyon vártam a folytatást! Ti hogy vagytok vele? Tetszett, amit eddig láttatok?

Hozzászólások