Véres játék az alaszkai vadonban- Jamey Bradbury: Ösztön
Mi az a tulajdonság, ami megkülönböztet bennünket az állatoktól? A beszéd? A másokhoz való hozzáállásunk? Az önkontroll? Vagy talán mindezek elegye? Jamey Bradbury többek között ezekre a kérdésekre igyekszik választ találni különleges hangulatú, Ösztön című regényében.
A történet főszereplője Tracy Petrikoff, aki édesapjával és testvérével él az alaszkai vadonban. Szánhúzókutyákat tartanak és tenyésztenek, ennek megfelelően a lány minden vágya az, hogy apja nyomdokaiba lépve indulhasson a felnőttek között az Iditarod szánhúzóversenyen. Napjai nagy részét erre készülve tölti az erdőben kutyafuttatással.
Tracy-nek azonban van egy másik élete is: vérbeli csapdaállítóként és vadászként szerzi az élelmet és a prémet a családjának. De nemcsak emiatt van szüksége az állatokra, hanem azért is, hogy titokban a vérüket is megihassa. Ráadásul egy-egy ivás alkalmával az adott állat tapasztalatait, emlékeit is magába szívja, így őrizve meg annak lelkét és szellemét. Egyetlen szabály van, amit még édesanyja határozott meg neki: embereket soha nem bánthat.
Ám egy nap megtámadja őt egy férfi az erdőben, a lány pedig eszméletét veszti. Később, mikor magához tér, nem tud pontosan visszaemlékezni az eseményekre, viszont megtalálja a férfi pénzzel teli hátizsákját, másnap ráadásul feltűnik a házuknál egy titokzatos, sebesült ember. Tracy teljesen összezavarodik, azt gyanítja, hogy ez a férfi volt a támadója és vissza fog térni, nemcsak a pénzéért, hanem hogy befejezze azt, amit elkezdett.
Időközben azonban egy másik rejtélyes alak, Jesse Goodwin is a környékükre vetődik, aki munkát és szállást keres, majd rövidesen náluk kezd el dolgozni. Nemsokára kiderül, hogy a szálak összefüggenek és Tracy dolga lesz kideríteni hogyan.
Közben azonban más furcsa dolgok is történnek a család körül: bakancsnyomok jelennek meg a ház közvetlen közelében, látszólag a semmiből, ijesztő arcok figyelik a lányt a versenyeken, ráadásul Jesse is egyre rejtélyesebben viselkedik. Tracy feladata lesz tehát, hogy kiderítse mi is folyik itt, kik ezek az idegenek és mit akarhatnak tőle.
El akartam mondani neki, hogy igenis értem, ha tudni szeretné. Nagyon is értettem, mit jelent örökké szorongani és félni, és nem azért csinálni valamit, mert kedvem van hozzá, hanem mert nincs más választásom.
A történet, mint láthatjuk alapból érdekesen indul, ám azt már az elején érdemes leszögezni, hogy a fülszöveg ellenére ez nem egy kifejezetten akciódús regény, sokkal inkább a lassan építkezős fajtába tartozik, ami aztán a végén egyszerre szakad az olvasó nyakába. Sokkal inkább lélektani-, és fejlődésregény, mint thriller. Hitelesen mutatja be a veszteség fájdalmát, az ember-állat kapcsolat összefonódását szélsőséges környezetben, és az alaszkai vadonban élők mindennapjait a túlélésért vívott harcban.
Szereplők terén is erős a felhozatal, bár elsősorban Tracy van a középpontban, ennek ellenére az írónő félig elejtett megjegyzésekkel és visszaemlékezésekkel is ki tudja bontakoztatni előttünk az apa korábbi kálváriáját is.
Nehéz szavakat találni erre a könyvre, számomra talán a zavarbaejtő jellemezné legjobban, persze jó értelemben. Tanúja lehetünk ugyanis annak, ahogy Tracy sóvárog a vér és a vadászat után, és ahogy egyre jobban megismerjük, látjuk makacsságát, szívósságát, elhivatottságát, a társadalmi normákat megkerülve már mi is szurkolni kezdünk neki, hogy tudjon inni. Ráadásul a történet bizonyos részei jóval több kérdést vetnek fel az olvasóban, mint amennyit megválaszolnak.
Talán a helyszín is közrejátszik benne, de az egész könyvnek van egy különleges hangulata, valami misztikus, ami rögtön megragadja az embert.
Mindenképpen ajánlom azoknak akik szeretnek belemerülni egy-egy regénybe, hagyni hogy a történések teljesen magukkal sodorják és szeretik az olyan történeteket, amelyek lassan folynak, viszont az utolsó pár fejezet keményen arcul csapja őket.