Könyvek

Veres Attila Amerikában!

Veres Attila az Odakint sötétebb című regényével debütált 2017-ben, amelynek története arról szólt, hogy idegen lények jelennek meg hazánkban. Ezt követte az Éjféli iskolák című novelláskötete 2018-ban, amely szintén Magyarországon játszódik, tizenöt novellán keresztül. Most pedig, első magyar SFF szerzőként egy teljes kötettel jelentkezik az USA-ban!

Attila nem először dolgozik együtt a Valancourt kiadóval. 2020 telén az ő gondozásában jelent meg a The Valancourt Book of World Horror Stories című antológia, amely ami tizenkilenc országból és öt különböző kontinensről tartalmazott horror novellákat, többek közt Veres Attila Méltósággal viselt című történetét is. A Méltósággal viselt akkora sikert aratott, hogy nemcsak rengeteg kritikában volt olvasható, hogy az ő novellája az egyik legjobb, de csillagozott kritikát írt róla az amerikai könyvszakma legnagyobb szaktekintélyének számító Publishers Weekly, illetve a Shirley Jackson-díjas Nathan Ballingrud is nagyra méltatta.

Mindezek után nem volt meglepő, hogy az Agave Könyvek bejelentette, Veres Attila 2022-ben a Valancourt kiadóval egy önálló novelláskötetet jelentet meg! A hírek szerint hét történetet fog tartalmazni az Éjféli iskolákból és három teljesen újat Karafiáth Luca fordításában. Aggodalomra azonban semmi ok, a következő magyarul megjelent könyvében is helyet fognak kapni az új írások.

A sikerei viszont nem érnek itt véget. Az Agave Könyvek megosztotta azt a hírt is, hogy 2022-ben, illetve 2023-ban is számíthatunk Attilától új alkotásokra, hiszen jelenleg a következő, Volt idő című regényén dolgozik, továbbá egy újabb novellásköteten is. A szerző egyébként forgatókönyvíróként is dolgozik. Az ő alkotása az Egy másik életben, amely 2020-ban Magyar Filmdíjat nyert a Legjobb Tévéfilm kategóriában, illetve az ő nevéhez köthető a Második kör is. Mozifilm készül továbbá az Átjáróház című fantasy-jéből, amely jövőre kerülhet vetítésre.

Egy számunkra ismeretlen Magyaroszág, vagyis az ÉJFÉLI ISKOLÁK – Veres Attila

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?