Kultúra

Utcai művészetek – A graffiti

Manapság már számos lehetőségünk van arra, hogy többféle módon fejezzük ki érzelmeinket, gondolatainkat és a nézeteinket. A modern technika gyors mértékű fejlődése lehetővé tette, hogy ezeket bármikor, egy-két kattintással kifejezzük és a világ tudtára adjuk. Lássuk be, hogy azért ez nem a legkreatívabb és legőszintébb kifejezési forma, de sajnos ma már ez a gyakoribb.

Azonban ebben a rohanó világban is akadnak olyan tehetséges művészek, akik megtalálták a számukra legideálisabb módszert az önkifejezésre. A következő öt bejegyzésben öt különböző művészetet fogok nektek bemutatni.

Azt gondolnánk, hogy a graffitiket vandálok, lázadó fiatalok csinálják, akik már csak azért is felfirkantanak valamit a falra, csak mert törvénytelen. Azonban a graffitik alkotói többet csinálnak, mint törvényt szegnek; ugyanis ők alkotnak! Ássunk egy kicsit mélyebbre és nézzük meg, hogy pontosan mi is az a graffiti!

Honnan indult?

Mint a legtöbb menő dolog, a graffiti fogalma is Amerikából származik, a jelentése pedig, feliratok. Ez a fajta önkifejezési mód egy Taki nevű amerikai férfi művei után terjedt el, aki 1970-ben mindenhova a “Taki 183” szöveget hagyta maga után.  A “Takit” még-még értették is a rendőrök, de a 183-as szám jelentésére nem jöttek rá egy hamar. Ahogyan az később kiderült, a művész ebben az utcában lakott. Taki nagy hírnévre tett szert és rengeteg követőt szerzett magának, ezzel megkezdődött a graffitizés.

Pontosan mit fejez ki?

A válasz egyszerű: bármit. Az önkifejezés egyik legigényesebb módja. Az igazán értékes alkotások üzenetet közölnek, érzelmeket közvetítenek, ez egy bizonyos kifakadás a művészek részéről, akik így próbálják meg megmutatni a gondolataikat, vagy próbálják felhívni egy-egy kimondatlan társadalmi problémára a figyelmet. Akár feszültség levezetésnek is tökéletes.

A New York-i gettókban eredetileg az ott élők használták csoport harcaik során, egyfajta terület megjelölésképpen, ezzel jelezvén annak határait és kifejezvén a hovatartozásukat.

Mint ahogy sok minden mással, a graffitivel is ki lehet fejezni a rajongásunkat valami iránt, így nem ritkák a foci csapatok vagy híresebb együttesek, például a Rolling Stones logói sem.

Manapság azonban a graffitik nagy része egyszerű monogram, becenév vagy primitív megnyilvánulás, melynek célja a megmaradás, a humorosság, vagy személyes vélemény kifejezése, rosszabb esetben pedig sima rossz szándék.

Azonban a művészetnek vannak bizony olyan követői és elkötelezett hívei, akik nem csak egyszerű falfirkákat hagynak maguk után, hanem kész festményeket, igazi remekműveket. Nem érik be egy-két téglát felölelő fújkálással, nekik az egész fal kell.

 A graffiti megjelenése Magyarországon

Némi késéssel, de 1992-93 környékén Magyarországot is elérte a graffiti-láz. Ekkor kezdett el tevékenyen alkotni a PNC (Primer Not Crime) nevezetű, ma is aktív graffitis csoport. Ezután a magyar fiatalok is kedvet kaptak a graffitizéshez és kialakultak a különféle stílusok, azonban itt is, épp ahogyan Amerikában, az igazi graffiti kezdi elveszteni a szépségét. Legtöbben a legegyszerűbb formáját,  úgynevezett “tag”-eket festenek,  ami általában egy személy, vagy egy csapat neve. Ezek a “tag”-ek többnyire egyszínűek, nincsenek kidolgozva és egy-két perc alatt elkészíthetőek. Gyakoriak még az úgynevezett “bomba” stílusban elkészült graffitik, amiknél a betűk formái, színei, körvonalai már jobban ki vannak dolgozva.

Törvénytelen szórakozás

Azt most már tudjuk, hogy a graffiti honnan ered, hogy mit fejezhetünk ki vele és hogy szépek, de sajnos illegálisak, mivel rongálásnak minősülnek. A magyar büntető törvénykönyv szerint falfirkának számítanak a:

,,festékszóróval, filctollal vagy bármilyen más felületképző anyaggal létrehozott képi, grafikus vagy szöveges felületbevonat, amely nem a vagyontárgy rendeltetésszerű használatához szükséges. “

A kár értékétől és nagyságától függően a szabadságvesztés alapesetben egy évig terjedhet, azonban ha műemléket, szobrot, sírt vagy templomot rongálnak meg, akár három év is lehet a kiszabható büntetés. Extrém esetben, ha milliós értékű a kár, akkor akár öt, vagy több évig terjedő szabadságvesztést is elérheti, szóval nem árt az óvatósság. Manapság hazánkban már kezd egyre elfogadottabbá válni a graffiti. Több szervezet jött létre annak érdekében, hogy az elhanyagolt utcákat, “agyontag”-elt közterületeket, igényes művészek munkáival színesítsék, illetve javítsák fel. Ha valaki graffitizni szeretne, érdemesebb az ilyen szervezetek felkeresni, ezzel segíteni a közterületek állapotán, valamint így még a büntetések is elkerülhetőek.

Nézzük, hogyan vélekedett erről Pablo Picasso:

,,Tanuld meg a szabályokat, mint egy profi, hogy aztán úgy szeghesd meg őket, mint egy művész.”

 

További képek a témában itt érhetőek el.
Forrás: x x x x

Hozzászólások